4p
A román pénzügyi felügyelet az MNB-nek küldött tájékoztatása szerint elindult az Astra Biztosító felszámolása.

A nagy összegű, nem kötelező gépjármű-felelősség biztosítási (kgfb) kárral, díjköveteléssel rendelkező magyarországi fogyasztóknak, s a nem biztosítási hitelezőknek január 18-ig be kell jelentkezniük a felszámolásba. A többi hazai ügyfelet, károsultat – ők a döntő többség –a garanciaalapok kártalanítják. Az Astra még meglévő kgfb-ügyfeleinek szerződését a felszámoló felmondhatja.

Nem vártak a románokra

A Magyar Nemzeti Bank megkeresésére az ASF 2016. január 7-én azt közölte, hogy a Societatea Comerciala de Asigurare-Reasigurare Astra S.A. (Astra Biztosító) felszámolása annak ellenére megindult, hogy a romániai törvényi előírások ellenére a törvényszéki döntés még nem jelent meg a hivatalos román közlönyben (ennek a törvényszéki döntés után 20 nappal kellett volna megtörténnie, ami után még 7 napig fellebbezés is lehetséges a döntés ellen). A döntés tehát még nem jogerős, s a felszámoló nem küldött tájékoztatást a potenciális hitelezőknek sem.

 

 

A román pénzügyi felügyelet (ASF) mellett működő biztosítási garanciaalap (FGA) honlapján 2015. december 22-én közzétett információ szerint a hitelezők a biztosítóval szemben 2016. január 18-ig nyújthatják be követelési igényeiket a felszámolónál, melyet a román Astra Biztosító honlapján található információk is megerősítenek. Felszámolónak a KPMG Restructuring SPRL-t jelölték ki (elérhetőségei: Bucharest, DN1, Ploiesti-Bucharest Street, no. 69-71. 1st District, tel/fax: +40 372 377 700).

A KPMG Restructuring SPRL január 29-ig ellenőrzi az igényeket, s teszi közzé a hitelezőkről szóló előzetes táblázatot. Ezután február 24-ig véglegesítik a hitelezők listáját, s aznap kerül sor a hitelezők első találkozójára is.

Mégsem kell a román gyorstalpaló?

A felszámolás kapcsán a január 18-i bejelentési határidő a nem biztosítási szerződéssel kapcsolatos magyarországi hitelezőket, és a nem kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz (kgfb) – hanem például lakás, utas vagy casco biztosítási kárhoz – kapcsolódó, 450 ezer lej (mintegy 30 millió forint) feletti biztosítási kár vagy díjköveteléssel rendelkező ügyfeleket érinti alapvetően.

A nem kgfb követelések 450 ezer lej feletti részére ugyanis sem a magyar, sem pedig a román garanciaalap nem terjed ki. Egy uniós irányelv alapján az ügyfelek a hitelezői követelést magyar nyelven is benyújthatják, ám annak kötelező tartalmú címét („Követelés benyújtása”) románul kell megfogalmazni.

A román és magyar garanciaalapok kártérítése elkülönítendő a felszámolási eljárástól. Az Astra magyarországi fióktelep kgfb-ügyfeleitől kárt szenvedett fogyasztók jelenleg is bejelenthetik és rendezhetik jogos kgfb-káraikat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) Kártalanítási Számlájánál. Amint a felszámolási eljárást elrendelő döntés jogerőssé válik, illetve megállapodik a magyar és a román garanciaalap (az MNB tudomása szerint utóbbi rövid időn belül várható), a még nem rendezett jogos kgfb-károk rendezését a MABISZ Kártalanítási Alapja fogja intézni.

Az egyéb, nem kgfb jellegű biztosítási károk, illetve az Astra-biztosítottak által befizetett, de meg nem szolgált biztosítási díjakat az FGA fogja visszafizetni. Ezt az érintett ügyfelek legfeljebb a felszámolási eljárás jogerőssé válását követő 90 napig kérhetik írásban az FGA-nál, az erre szolgáló űrlapok az Astra Biztosító magyarországi fióktelepének honlapján érhetők el. Az FGA-hoz történő magyar nyelvű igénybenyújtás mielőbbi lehetővé tételét az MNB kérte a román felügyeleti hatóságtól, mellyel kapcsolatban pozitív visszajelzés érkezett. Nincs információ ugyanakkor arról, hogy lesz-e a hazai kártalanítás megkönnyítésére az FGA-nak magyarországi kárrendezési megbízottja.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG