2p
A BÉT-en megjelent tájékoztatás szerint a Mészáros Zrt. 5,1 milliárd forint osztalékot fizet az Opus Global Nyrt.-nek.
Mészáros Lőrinc (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A Mészáros Építőipari Holding Zrt. alig valamivel több mint egy éve, 2018. március 13-án alakult, a részvénytársaságok elindításához szükséges minimális, 5 millió forintos jegyzett tőkével. A cégbíróság tavaly április 9-én jegyezte be – derül ki az Opten céginformációs adatbázisából.

A társaság fő tevékenységeként a vagyonkezelést jelölték meg. Az alapítók személye a hivatalos adatbázisban nem szerepel, csupán az, hogy idén január 17-én a Mészáros Lőrinc többségi befolyása alatt álló, a BÉT-en szereplő Opus Global Nyrt. bejegyeztette, szavazati jogának mértéke meghaladja az ötven százalékot.

Jól mehetett az építőipari holdingnak, hiszen már az első, ráadásul tört üzleti éve után is ekkora osztalékot fizet a fő tulajdonosának (eredménye mértékét és egyéb mutatóit anyacége a tőzsdei bejelentésében nem közölte). Meglehet, ez is a része lehet a Mészáros-érdekeltségeknél zajló tőkekoncentrációnak, amelynek fő állomásaként, idén június 30-án a szintén tőzsdei Konzum Nyrt. beolvad az Opus Globalba, amellyel utóbbi saját tőkéje 320 milliárd forint fölé emelkedik.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40390 40250 41390 -1,97% 40390 40400 15 385 758 470 HUF 2026-11-06 13:57:14
MOL 4858 4812 4980 -2,49% 4852 4854 2 345 908 484 HUF 2026-11-06 13:55:13
MTELEKOM 2906 2822 2940 +1,25% 2906 2908 1 226 389 664 HUF 2026-11-06 13:56:06
RICHTER 12880 12820 12980 -0,69% 12870 12880 1 053 303 700 HUF 2026-11-06 13:57:02
OPUS 205 200 208 +2,49% 205 206 51 803 580 HUF 2026-11-06 13:35:39
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Budapestet és Európát is elérte a tőzsdei zuhanás
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 09:49
Körülért a világon a New Yorkból indult hullám, vöröslenek az árfolyamok világszerte.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan reagál a forint az amerikai tőzsdei összeomlásra? Itt vannak a friss péntek reggeli árfolyamok
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:46
Dráguló devizák.
Részvény / Deviza / Áru Eltűnt 2,5 ezer milliárd dollár az amerikai tőzsdéről
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:20
Zuhanórepülés a technológiai részvények piacán.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért veszik az eurót? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:49
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtökön kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Átfordult az olaj: beomlottak az árak, bedobták az új arab tervet
Czwick Dávid | 2026. november 5. 18:29
Meglehetősen jól indult a november annak, aki az olajárak esésében érdekelt. A olajpiacon ugyanis a korábbi magabiztos emelkedéssel elért árszintek néhány nap alatt eltűntek a színről. A hirtelen fordulat mögött több, egyszerre érvényesülő körülmény húzódik meg. Emellett napvilágot látott egy olyan nagyszabású közel-keleti stratégiai terv is, amely tovább enyhítheti az idei év egészét meghatározó olajpiaci patthelyzetet. Az olajhatalmak lépése a novemberben eddig látott világpiaci ármozgással kiegészülve hamarosan a kőolajból előállított finomított termékek árát is kedvezően érintheti – fogyasztói szempontból.     
Részvény / Deviza / Áru Pocsék volt a nemzetközi hangulat, a Mol jelentését várják a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 18:13
Így zárt a tőzsde csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Drágult az olaj és az arany, így ébredt Amerika
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 16:18
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG