7p
Felesleges áltatni magunkat, a koronavírus okozta járvány a világgazdaság egésze számára károkkal jár. Ez pedig a magyar emberek munkahelyét veszélyezteti, befektetéseinek értékét csökkenti. Akinek több van, az persze nominálisan jóval többet tud bukni, így van ez a kormányközeli vállalkozókkal is.
Mészáros Lőrinc (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

A koronavírus járvány gazdasági hatása egyelőre felmérhetetlen, az viszont egyértelmű, hogy komoly károkat okoz. Az élet számos országban leállt, a cégek félgőzzel üzemelnek, a turisták eltűntek. Ez pedig jelentős hatással van a tőzsdékre is, ahol a befektetők pánik üzemmódba kapcsoltak, és sokszor bármi áron próbálnak szabadulni a részvényeiktől. Nincs ez másképp a magyar tőzsdén sem, ahol a kormányközeli vállalkozók vállalatai is nagyon komoly veszteséget szenvedtek el.

A zuhanó árfolyamok ugyanis nem kímélik a NER-elit által dominált vállalatokat sem, ezeknek az értéke is számottevően csökkent. Az árfolyamok csökkenésével párhuzamosan az érintettek vagyona is olvadt. Minden bizonnyal ez sok kárörvendő számára okoz kellemes perceket, de érdemes leszögezni, hogy a tőzsdén jegyzett vállalatokban lévő érdekeltségeitől aligha fog megszabadulni Mészáros Lőrinc vagy Tiborc István, a mostani veszteséget nem fogják realizálni. Arról nem is beszélve, hogy multimilliárdosokról beszélünk, akiknek vélhetőleg akkor is óriási vagyona maradna, ha a tőzsdei cégük értéke teljesen lenullázódna.

További árfolyamok

Elolvadt a Mészáros birodalom ékkövének értéke

Mészáros Lőrincz érdekeltségeinek felsorolása sokak szerint végeláthatatlan cégfolyam lenne, így az egyik legnagyobb vagyont jelentő vállalata árfolyammozgását nézzük meg. A tavaly két érdekeltségének, az Opus és a Konzum összevonásából létrejött vállalat elmúlt időszakban mutatott mozgást elemezzük cikkünk keretén belül.

Orbán Viktor gyerekkori jóbarátjának a részvényszáma és a cégben birtokolt tulajdoni aránya az összeolvadáskor változott meg. Azóta kisebb mozgások voltak, de jellemzően annyi történt ilyenkor, hogy a különböző érdekeltségei között mozgatták a papírokat. A BÉT oldalán elérhető adatok szerint Mészáros Lőrinc kezében 172,8 millió papír van. Felesége, Mészárosné Kelemen Beatrix 48,9 millió darab papír felett rendelkezik. A család kezében lévő Konzum PE Magántőkealap a legnagyobb részvényes 178 millió papírral. Ezen túl van még két társaság, amelyek szintén Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartoznak és jelentős számú Opus papírral bírnak. A Konzum Management Kft-nek van közel 50 millió, míg a Talentis Group Zrt-nek 47 millió részvénye. Ez összességében 497 millió részvényt jelent.

Lássuk, mennyit ért az utóbbi egy év csúcsán ez a portfólió. A vállalat papírjai tavaly nyáron még 470 forinton is jártak, ez azt jelenti, hogy a felcsúti ex-polgármesternek ekkor az Opus papírjai 233 milliárd forintot értek. Azóta viszont komoly lejtmenetben van a papír, így idén január elején már csak 319 forint volt a lokális csúcs, a tőzsdei összeomlás pedig az Opust sem kímélte. A mélypont eddig 129 forint volt, amikor a portfólió értéke 64 milliárdra olvadt. Tehát az értékének közel a háromnegyedét elvesztette a cég!

A március 16-i mélyponthoz képest jelentősen emelkedett a részvény kurzusa, és a keddi záróár 175 forint lett, így Mészáros Lőrinc és a családtagjainak kezében lévő Opus részvények nagyjából 87 milliárdot érnek, a magyar Zuckerberg csak az Opus papírokon 146 milliárdot veszített!

Tiborcz István is sokat bukott

A miniszterelnök veje a BDPST Zrt. révén az Appeninn legnagyobb részvényese. A Tiborcz István több mint 75 százalékos befolyása alatt álló BDPST Zrt. persze nem a piacról csipegette össze az Appeninn portfólióját, hanem baráti kézből került hozzá. A vállalat korábbi legnagyobb részvényese ugyanis más társaságok révén Mészáros Lőrinc volt.

Tavaly nyáron viszont Tiborcz cége komoly terjeszkedésbe kezdett az ingatlanpiacon – erről itt írt az mfor.hu részletesen -, amely révén az Appeninnben is közel 30 százalékos tulajdonos lett a BDPST, a vállalatnak a BÉT nyilvántartása szerint 13 879 524 részvénye van. (Egyébként közel 8,7 millió papír felett diszponál továbbra is a Mészáros családhoz köthető Konzum II Ingatlanbefektetési Alap).

Az Appeninn papírok elmúlt 52 hetes maximuma 547 forint volt, 2019 április 25-én. Ekkor a cég 30 százalékának értéke közel 7,6 milliárd forintra rúgott. Hasonlóan más részvényekhez, az Appeninn is az utóbbi napokban érte el mélypontját, március 12-én 212 forinton is járt. Százalékosan ez ugyan kisebb bukó, mint amit az Opus esetében láttunk, de egy kisgyermekes házaspár esetében akár álmatlan éjszakát is okozhatna, ha a családi vagyon 62 százaléka elúszik.

Szerencsére Orbán Ráhel és férjének anyagi helyzete így is stabil, az Appeninn részvényekre kötött utolsó keddi üzlet 219,5-ön született, és a részvénycsomag összértéke így 3 milliárd forintot tett ki.

A kormány kedvenc informatikai cége is ledobta a vasmacskát

A tőzsdei NER cégek közül megkerülhetetlen a 4iG is, amely hétről hétre újabb kormányzati tendereket nyer meg. A vállalat tulajdonosa egy időben Mészáros Lőrinc volt, ám később a sajtóban a társaság legnagyobb tulajdonosa, Jászai Gellért rendre azt hangsúlyozta, hogy ő önálló gazdasági entitás, és nem a leggazdagabb magyar strómanja.

A tulajdonosváltás során Jászai Gellért előbb megvásárolta a Konzum PE Magántőkealaptól a KZF Vagyonkezelő Kft.-t, amely a 4iG részvények 22,57 százalékát birtokolja. Ezt követően a vagyonkezelő társaság a Konzum PE Magántőkealaptól 4,26 százalékos és egyéb tőzsdén kívüli ügylettel további 5,19 százalékos részvénycsomagot szerzett az informatikai vállalatban. A BÉT adatai szerint jelenleg a KZF 35,02 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik a 4iG-ben, ami 32 918 850 részvénynek felel meg. Jászai Gellért egykori főnöke, Mészáros Lőrinc azért nem szállt ki teljesen a vállalatból, hiszen Konzum PE Magántőkealap továbbra is 11,63 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik, míg az Opus Nyrt. a részvények 9,95 százalékával bír a tőzsde adatai szerint.

Nézzük, hogyan alakult Jászai Gellért, illetve cégének, a KZF-nek a kezében lévő papíroknak az értéke. Jászai Gellért tavaly júniusban került pozícióba, azt követően az informatikai vállalat még 1000 forint felett járt. Július 9-én például 1100 forint volt a részvény árfolyama. Ekkor a portfólió értéke 36,2 milliárd forintot ért.

Azóta hiába jött számos megrendelés, a vállalat papírjainak értéke folyamatosan olvadt. Idén január elején a lokális csúcs 704 forint volt, ami azt jelenti, hogy a korábbi szinthez képest még a beszakadás előtt a cégértékét egyharmadát elvesztette a 4iG. Az utóbbi napok mélypontját az IT cég is március 12-én szenvedte el, akkor 301 forintig esett vissza az értéke. Ez azt jelenti, hogy Jászai színre lépése óta nagyjából a vállalat a kapitalizáció 70 százalékát elbukta, ekkor Jászai Gellért portfóliója már 10 milliárd forintot sem ért. Kedden a papír záróértéke 328 forint lett, ami azt jelenti, hogy Jászai Gellért 25 milliárdot bukott, hiszen a kezdeti 36 milliárdos értékkel szemben 10,8 milliárd forintot ér a cégvezető kezében lévő részvénycsomag.

Azzal nem számoltunk, hogy a vállalkozók a részvénycsomagok megszerzését milyen konstrukciók, esetleg hitelek révén finanszírozták. Mivel azonban ezeket nem magánszemélyként, hanem vállalatként vették fel, komoly megnyugvást jelenthet számukra, hogy a Magyar Nemzeti Bank hétfőn kezdeményezte a bankoknál a hitelmoratórium bevezetését. Így a kirakatban lévő üzletembereknek akkor sem kell egyelőre izgulniuk, ha a vásárláshoz képest veszteség van a részvénycsomagokon, hiszen jó eséllyel életbe lép majd a moratórium. Akkor pedig időt nyernek, a következő egy évben pedig vélhetőleg túl lesznek a piacok a mélyponton, és megindul majd a kilábalás.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 44750 44490 45010 +0,61% 0 0 8 875 149 220 HUF 2026-07-20 17:05:29
MOL 4224 4152 4224 +1,39% 0 0 2 899 234 968 HUF 2026-07-20 17:05:22
MTELEKOM 2636 2620 2648 -0,15% 0 0 488 359 946 HUF 2026-07-20 17:05:22
RICHTER 11930 11900 12070 -0,42% 0 0 2 052 850 250 HUF 2026-07-20 17:06:30
OPUS 371 368 373 +0,41% 0 0 15 914 849 HUF 2026-07-20 17:05:20
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Nap végére elnyugodott a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:06
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 619,56 pontos, 0,44 százalékos emelkedéssel, 141 600,83 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Nem érződik a BÉT-en, hogy hétfő van
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,75 pontos nyitás után tovább emelkedett hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Vajon miért lőtt ki hétfőn a budapesti tőzsde?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:04
Mert ez történt.
Részvény / Deviza / Áru Durva csúcson a gázár is
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:08
Közel dupla az ár a tavaly ilyenkorinak.
Részvény / Deviza / Áru Pest egyelőre a víz felett, de az európai tőzsdék elmerültek hétfő reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 09:58
Friss piaci hírek.
Részvény / Deviza / Áru Így indítja az új hetet a forint – nincs ok ünnepelni
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 06:59
Friss hétfő reggeli árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Bekavartak a kínaiak az amerikai tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 18. 08:40
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Mit művelt a forint a hét utolsó napján? Nézze csak az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:33
Volt már jobb hete a forintnak.
Részvény / Deviza / Áru Trump hétvégi bejelentéseitől tartottak a tőzsdén?
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 18:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1090,66 pontos, 0,77 százalékos csökkenéssel 140 981,27 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Rossz hangulatban indították a hét utolsó napját Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. július 17. 16:18
Veszteséggel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG