1p
Az egészségügyi és más humáncélú informatikai rendszereket fejlesztő Optisoft Nyrt. tőzsdei bevezetésre szóló kérelmét a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete november 28-án jóváhagyta. Így új szereplővel bővül a Budapesti Értéktőzsdén levő IT-cégek köre.

A Budapesti Értéktőzsde B kategóriájába kérte bevezetését az Optisoft Számítástechnikai, Pénztárszolgáltató, Könyvelő és Oktató Nyrt. A magyar tulajdonú IT-cég eddigi három üzletágát kívánja megerősíteni egy újabb területtel, melynél a tőzsdei jelenléttel járó előnyöknek komoly hozzáadott értéket tulajdonítanak. „A transzparencia, a tőzsdei jelenléthez kapcsolódó respekt és nem utolsósorban a későbbi forrásbevonás lehetősége fontos tényezők lesznek a magyar egészségügy modernizálását célzó informatikai megbízásaink elnyerésében és kivitelezésében” – idézi a cég közleménye Semerédy Pétert, az igazgatótanács elnökét.

A több mint két évtizedes múltra visszatekintő fővárosi IT-cég részt vett a hazai kettős szintű bankrendszer infrastrukturális kialakításában – írják -, a létrejött kereskedelmi bankok legjelentősebb szereplőinél folytattak szoftverfejlesztési és rendszerbevezetési munkákat. (OKHB, Dunabank, Postabank, IBUSZ Bank.) „Emlékezetes teljesítményünk volt továbbá az OTP papír alapú, úgynevezett „Kamatozó Könyves Betét” üzletág rendszerének kifejlesztése, bevezetése, oktatása, a szükséges eszközök biztosítása és karbantartása” – mondta Semerédy Péter. Az Optisoft dolgozta ki a takarékszövetkezetek teljes körű informatikai rendszerét is.

A kilencvenes évek második felében a kialakulófélben lévő nyugdíj-, egészség- valamint önsegélyező pénztári rendszerek fejlesztése képezte az Optisoft fő bevételi forrását, ehhez hozzájárult két akvizíció, 1994-ben a Flexnet Kft-t vásárolták meg, 2005-ben pedig a Credit Suisse Pénztárszolgáltató Kft-t. Az Optisoft szereplője a hazai cafetéria-szolgáltató piacnak is.

Az Optisoft nemrégiben hosszú távú együttműködés céljából írt alá szándéknyilatkozatot a magyar egészségügyben tevékenykedő olyan vezető vállalatokkal, mint a hazai kórházi géppark területén piacvezető magyar tulajdonú szállító, a MEDICOR Elektronika Zrt., a százezres ügyfélkörrel rendelkező TEMPO Egészségpénztár, a főváros legsokoldalúbban felszerelt diagnosztikai magánrendelője, a Kék Lagúna Egészségközpont, és a több szakterület orvosait tömörítő Közép-Kelet-Európai Rekreációs Társaság - írják.

A mintegy egymilliárd forintos saját tőkével rendelkező társaság tőzsdei bevezetését az Equilor Befektetési Zrt. végzi. Ennek során a kibocsátó 215 700 darab, 1000 forint névértékű névre szóló törzsrészvénye kerül tőzsdére. Az Equilor szeptember végén 350 millió forint értékű 10 éves futamidejű kötvénykibocsátásban is közreműködött.

A cég mérlege szerint tavaly év végén 817 millió forint saját tőkével, 462 millió forintnyi kötelezettségállománnyal működött. A 145 milliós üzemi eredményből adózás után 112 millió forint nettó eredmény maradt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45380 45380 46640 -1,39% 0 0 14 415 795 770 HUF 2026-07-24 17:05:25
MOL 4474 4416 4480 +0,58% 0 0 3 715 915 506 HUF 2026-07-24 17:13:52
MTELEKOM 2648 2610 2674 +1,30% 0 0 669 549 372 HUF 2026-07-24 17:05:14
RICHTER 11630 11630 11820 -0,17% 0 0 1 245 554 330 HUF 2026-07-24 17:10:59
OPUS 367 358 369 +2,23% 0 0 19 038 884 HUF 2026-07-24 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zárt a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 25. 08:07
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Lényegesen olcsóbb lett az euró péntek estére
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:15
Jelentős napon belüli erősödést produkált a forint péntek délutánra. A kora reggeli szintekhez képest mindhárom vezető devizával szemben sikerült emelkednie, így az euró jegyzése ismét közelebb került a 362-es szinthez.
Részvény / Deviza / Áru A balti szél hűtötte az OTP-t, de a Mol történelmi csúcsra tankolt
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 18:01
Negatív, csendes nyári hangulatban zárt a Budapesti Értéktőzsde pénteken, követve a nemzetközi piacok irányát. A BUX index esése mögött főként az OTP korrekciója állt, miközben a Mol árfolyama új rekordot döntött.
Részvény / Deviza / Áru A Wall Street csak toporog, miközben az olaj ára szabadesésbe kezdett
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 16:00
Szerény elmozdulással, felemás irányban indult a kereskedés a New York-i tőzsdén pénteken. Míg az európai piacok határozott emelkedést mutattak, a nyersolaj ára számottevően csökkent, az európai gázár pedig drágult.
Részvény / Deviza / Áru Kiadták a végső számokat – ezért pattanhat fel a földbe döngölt IBM
Czwick Dávid | 2026. július 24. 15:10
Kevesen számítottak erre az újabb fordulatra az amerikai tech óriásnál. A cég rászolgált ugyan némi dorgálásra, de továbbra is úgy látszik: hiába a némileg visszaeső bevételek és a vártnál valamivel rosszabb egy részvényre eső profit, a sűrű, sötét fellegeket hamar kisöpörheti a nagy múltú IT-vállalat. 
Részvény / Deviza / Áru Péntek délutáni fordulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 14:49
Kicsit alacsonyabb forgalom mellett széttartanak a blue chipek.
Részvény / Deviza / Áru Korrigált a Telekom a tőzsdén, emelkedett az OTP is
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 11:59
A csütörtöki visszaesés után 2,22 százalékkal emelkedett a Magyar Telekom részvényeinek árfolyama péntek délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel nyithat a budapesti tőzsde, Ázsiában zuhanással zárult a hét
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 09:06
Csütörtökön egyedül a Mol tudott erősödni a vezető magyar részvények közül az olajárak emelkedésének köszönhetően. Az ázsiai tőzsdéken érezhető volt a mesterséges intelligenciához és a chipgyártáshoz köthető részvények zuhanása, a szöuli tőzsde 5,7 százalékkal esett pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Lerajtolta a forint a legnagyobb devizákat pénteken
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 07:34
Mindhárom fő devizával szemben erősödött a forint, a dollár árfolyama 320 felé közelít.
Részvény / Deviza / Áru Nem ez volt Elon Musk napja a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. július 24. 06:23
Mindhárom irányadó New York-i tőzsdeindex gyengült, a Tesla pedig különösen nagyot zuhant csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG