2p
A holland kormány rendeletére a földrengésveszély miatt tovább csökkentik a kitermelést Groningen tartományban, Európa legnagyobb földgázlelőhelyén.
Gázkitermelési koncessziók Hollandiában. Forrás: Wikimedia Commons / MJSmit

Visszafogják a termelést - drágulhat a gáz

Henk Kamp gazdasági miniszter kedden 30 milliárd köbméterre csökkentette az idén kitermelhető mennyiséget az eredetileg tervezett 39,4 milliárd köbméterrel szemben. A lakosság tiltakozására az év elején már 10 százalékkal visszafogták a termelést.

A holland ANP hírügynökség úgy tudja, hogy a gazdasági miniszter további korlátozásokat tervez, ami felnyomhatja az európai gázárakat.

Évtizedek óta tudják, hogy baj lehet

A kitermelés miatt változó földszerkezeti viszonyok következtében kisebb erejű, 3,2-3,5 erősségű földrengések sorozata rázza meg a tartományt, komoly anyagi károkat okozva. Szakértők szerint a termelés csökkentése nélkül a rengések ereje elérheti az 5-ös fokozatot a Richter-skálán.

Idén februárban mondták ki hivatalosan először: a Royal Dutch Shell, az Exxon Mobil és a holland kormány évtizedeken át figyelmen kívül hagyta azt a veszélyt, amit a gázkitermelés okozta földrengések jelentenek. Már 1993-ban kimutatták ugyanis a kapcsolatos a kitermelés és a gyakori földmozgások között, a lakosságot azonban 2013-ig erről nem tájékoztatták érdemben és lépések sem történtek az ügyben.

Hollandia Norvégia után Európa második legnagyobb földgáz termelője.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 32170 32030 32440 -0,83% 0 0 9 152 875 010 HUF 2025-11-14 17:05:09
MOL 3046 3002 3060 -0,52% 0 0 930 925 772 HUF 2025-11-14 17:05:19
MTELEKOM 1740 1732 1770 -1,25% 0 0 1 207 665 516 HUF 2025-11-14 17:14:46
RICHTER 9725 9685 9885 -1,12% 0 0 2 767 878 545 HUF 2025-11-14 17:13:44
OPUS 527 525 533 0,00% 0 0 67 514 390 HUF 2025-11-14 17:05:19
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ha Trump megbillenti, a hatalmas pénzeszsák mindenkire ráborul
Czwick Dávid | 2025. november 15. 14:39
Kövér utalással érkezhet az újabb pénzeső, emiatt pedig ismét ömölhet a pénz a tőzsdékre. A vámosztalék ígérete.
Részvény / Deviza / Áru A padlóról állt fel a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 15. 08:19
De továbbra sem felhőtlen a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru Az euróval szemben erősödött a forint, a dollárt nézve nem áll jól
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 19:22
A napot és a hetet is pluszban zárta a forint az euróhoz képest. A heti mérleg a dollárhoz viszonyítva is pozitív, de pénteken gyengül a forint, közel 331-re.
Részvény / Deviza / Áru Eséssel zárta a hetet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 18:17
A BUX is csökkent, az amerikai rossz befektetői hangulat átterjedt az európai tőzsdékre is.
Részvény / Deviza / Áru Mínusszal indult az amerikai tőzsde, az arany ára is beesett
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 16:37
Ismét 4000 dollár közelébe esett vissza az arany ára, miközben a három irányadó amerikai tőzsdeindex egyaránt csökkent. 
Részvény / Deviza / Áru Az osztalék lesz az új kamat?
Eidenpenz József | 2025. november 14. 15:13
A részvények jellemzően sokkal többet hoztak hosszú távon, mint a kötvények, ráadásul az infláció néha megeszi a kamatot. De részvény és részvény között is óriási különbségek vannak. Milyen előnyökkel és kockázatokkal jár, ha osztalékvadászatra indulunk?
Részvény / Deviza / Áru Nem volt több meglepő húzás a BUX tarsolyában
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 12:35
A pozitív nyitás hamar tovaszállt, és mínuszban forgott ma délelőtt a hazai tőzsde mutatója.
Részvény / Deviza / Áru Mindenkit megkavart nyitásban a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 09:25
Az emelkedés rögtön átváltott csökkenésbe.
Részvény / Deviza / Áru A borzasztó számok után a tőzsde is esett
Imre Lőrinc | 2025. november 14. 08:15
Az egész ázsiai kereskedési hangulatot lehúzták a gyenge kínai adatok.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú volt az este, kóvályogva ébred a forint
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 08:02
Gyengült a hazai fizetőeszköz árfolyama a fő devizákkal szemben péntek reggel, az előző esti jegyzéshez képest.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG