2p
Sajtótájékoztatón jelentették be, így hivatalossá vált, hogy a horvát kormány szívesen megvenné az INA-t, és ehhez hitelfelvételi lehetőséget keres. Azt nem lehet tudni, hogy az adott feltételek mellett kap-e erre kölcsönt. Az egyeztetések pénteken folytatódnak.

A horvát kormány keresi a hitelfelvételi lehetőséget a Mol INA-részvényeinek visszavásárlásához szükséges források előteremtéséhez – jelentette ki Ivan Vrdoljak gazdasági miniszter szerdán sajtóértekezletén. "Fedezetként (a hitelhez) a Mol birtokában lévő részvényeket és a sajátunkból legfeljebb 19 százaléknyit tudnánk felajánlani, így nem lenne szükség állami garanciára és a tranzakció nem növelné az államadósságot" – mondta.

A gazdasági miniszter a kormányülést megelőző tájékoztatón arra az újságírói kérdésre, hogy ki adna ilyen feltételekkel hitelt, úgy válaszolt, hogy "még nem tudjuk rá a megoldást, de keressük". Hozzátette, hogy az állam érdekei ezt követelik meg és minden lehetséges megoldást megvizsgálnak.

(Wikipedia)

A Mol kedden a magyar médián keresztül felkérte a horvát kormányt arra, hogy hivatalos csatornákon keresztül jelezze, akar-e tárgyalni a Mol összes INA-részvényének felvásárlásáról, ugyanúgy, ahogy azt más érdeklődő felek is teszik – írta a horvát hírügynökség. A Mol hangsúlyozta: ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások sikeresek, és az INA piaci elvek alapján működik tovább a jövőben, az hosszú távú növekedést és értékteremtést eredményez a részvényesek számára.

Azonban abban az esetben, ha a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások eredménytelenek lesznek, és a horvát kormány továbbra is egy állami irányítású INA-t szeretne, a Mol el fogja adni részesedését – szögezték le. A magyar olajvállalatnak 49,07 százalékos, míg a horvát államnak 44,84 százalékos részesedése van az INA-ban, az irányítási jog a Molé.

A magyar olajvállalat és a horvát kormány küldöttségei között július 25-én Zágrábban folytatódnak az egyeztetések az INA irányításáról. Igaz, a tárgyalások állítólag már régen folynak erről, sőt amint nemrég tudósítottunk róla, a hitelfelvétel ötlete sem új.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG