2p
A LinkedIn elindítja saját oktatási platformját, de a megjelenésben is forradalmi újításokra készül.

Igencsak felpörögtek az események a LinkedIn háza táján, amióta megvette a Microsoft.

A karrierépítésre kihegyezett közösségi oldal elindította a LinkedIn Learning szolgáltatást, amely a tavaly áprilisban megvett videós oktatással foglalkozó egyik legnagyobb szereplőn a Lynda.com-on alapul. A szóvivők elmondása szerint ez azt jelenti, hogy a profilunk alapján nekünk leginkább ajánlott kurzusok és oktatási anyagok jelennek meg, amelyeket megvásárolhatunk.

Ami jelentős előrelépés lehet az az, hogy így a munkáltatók is láthatják, mennyire sikerül elsajátítanunk az általuk megkövetelt szakértelmet. Ha sikeresek vagyunk az oktatási programban, az akár egy azonnali munkaszerződést is hozhat nekünk, de a közösségi jellegből adódóan akár további javaslatot is kaphatunk a cégtől, hogy milyen irányba érdemes még fejlődni.

Nem titkolt célja a programnak, hogy a LinkedIn felhasználói legyenek azok, akik mindig a legfrissebb tudással rendelkeznek.

A díja egyelőre 29,99 dollár havonta, a prémium előfizetők viszont megkapják ingyen.

Áttervezik a felületet

Nem csak ez volt az egyetlen bejelentés: modernizálják a már-már ócska desktop-kinézetet, de frissül az az algoritmus is, ami a falukon megjelenő tartalmakért felel.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35300 34800 35300 +1,26% 0 0 38 768 670 530 HUF 2025-12-19 17:05:22
MOL 2824 2810 2850 -0,21% 0 0 3 896 240 996 HUF 2025-12-19 17:06:06
MTELEKOM 1816 1800 1830 +0,78% 0 0 1 403 855 462 HUF 2025-12-19 17:05:22
RICHTER 9735 9575 9780 +0,57% 0 0 5 846 056 560 HUF 2025-12-19 17:14:36
OPUS 550 538 550 +0,73% 0 0 424 902 685 HUF 2025-12-19 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Karácsonyi slágertermékek: zuhantak az árak, mégsem örülhetnek a fogyasztók
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:40
Az ünnepi szezon nemcsak a szezonális termékek iránti kereslet szokásos növekedését hozza magával, hanem a fogyasztói árakra irányuló fokozott figyelmet is.
Részvény / Deviza / Áru Soha unalmasabb hetet! Olvassa el, mi történt az elmúlt napokban a pesti tőzsdén
Imre Lőrinc | 2025. december 21. 08:20
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Részvény / Deviza / Áru Hullámvasútra ültetett minket a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 10:33
A héten napról napra gyengült a forint, csütörtökön érte el mélypontját, utána korrigált, de így is gyengébben zárt, mint ahol nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Giganagyságú OTP-részvényt vásárolt valaki
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 09:38
Egy ismeretlen személy hatalmas összegért cserébe vásárolt OTP-részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Jókedvűen mentek el aludni az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 09:10
Emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Joggal álmodik bejgliről a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 18:40
A magyar fizetőeszköz erősödni tudott péntek estére a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedvező hangulatban szállt csúcsra az OTP
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 18:20
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 858,72 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 110 405,74 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám után pluszban nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:59
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Telekom vezeti a délutáni erősödést a parketten
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 14:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,78 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy az optimizmus, és ez veszélyes lehet
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 14:17
A Bank of America felmérése szerint az alapkezelők több mint három és fél éve nem voltak ennyire optimisták a piaccal kapcsolatban. Hogy miért? A rég várt soft landing, vagyis „puha landolás” ismét közelinek tűnik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG