2p
Sokat tankoltak a magyarok 2016 első negyedévében – derült ki a Magyar Ásványolaj Szövetség jelentéséből.

 

 

Az előző év azonos időszakához képest 6,3 százalékkal, több mint 736,5 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás, benzinből és gázolajból is több fogyott január-márciusban mint 2015 első negyedévében.

A szövetség összesítése szerint a benzinfajták közül a 95-ös fogyott a legjobban: csaknem 276 millió litert adtak el belőle 3 hónap alatt, 6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

Éves összevetésben jelentős mértékben, 46,4 százalékkal ugrott meg a prémium benzin eladása: mintegy 12,4 millió litert vettek belőle, ugyanakkor a 98-as motorbenzinből 33,6 százalékkal kevesebbet, 906,7 ezer litert adtak el. Benzinből 7,1 százalékkal fogyott több, mint egy évvel ezelőtt, így 290,1 millió liter kelt el ebből az üzemanyagból.

Látszik az olajár hatása

Az eladott gázolaj mennyisége 5,8 százalékkal, 446,3 millió literre nőtt az idei első három hónapban, a prémium gázolajból eladott mennyiség 50 százalékkal, csaknem 36 millió literre emelkedett. Normál gázolajból összesen 410,4 millió liter kelt el, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Az üzemanyag-fogyasztás az első negyedévben azért is emelkedett még mindig viszonylag jelentősen, mert az idei és a tavalyi év első negyedévét összevetve 10-15 százalékos különbség van az árakban. Miközben 2015 január-márciusában az üzemanyagárak még 360-370 forint körül mozogtak, 2016 azonos időszakában az átlagár 300-330 forintra süllyedt.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42820 42810 43400 +0,38% 42800 42820 8 867 498 520 HUF 2026-11-05 15:41:58
MOL 5005 4954 5090 -1,86% 5000 5005 3 519 116 701 HUF 2026-11-05 15:40:52
MTELEKOM 2876 2872 2938 -1,51% 2876 2880 859 010 084 HUF 2026-11-05 15:41:49
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12950 12960 595 023 920 HUF 2026-11-05 15:41:35
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 36 539 242 HUF 2026-11-05 15:40:59
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG