2p
A Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója nem szerepel az Interpol internetes körözési listáján.

Szollár Domokos, a magyar olajtársaság kommunikációs igazgatója elmondta: értesültek arról, hogy Hernádi Zsolt nem szerepel a listán, de hivatalosan érdemben nem kívánják kommentálni.

Hernádi Zsolt decemberben azt mondta, meglepte, hogy a horvátok kiadták a nemzetközi körözést ellene, de szerinte az még a horvát alkotmánnyal is ellentétes. Azt mondta az első, sokkszerű élmény után másodlagossá vált számára az ügy. Részletek >>>

A hvg.hu-nak hétfőn az ügyet jól ismerő forrás azt mondta, hogy az Interpol honlapjáról két hete törölték Hernádi Zsoltot azt követően, hogy felfüggesztették az eljárást.

A portál felidézi, hogy Hernádi Zsoltot, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatóját korábban vesztegetéssel vádolták meg Zágrábban. Hernádi Zsolt ellen azt követően adták ki a körözést, hogy a Mol elnök-vezérigazgatója tavaly szeptember 25-ig nem jelent meg Zágrábban a gyanúsítotti kihallgatásán.

A zágrábi megyei bíróság ügyészségi kezdeményezésre rendelte el előzetes letartóztatását. Az elnök-vezérigazgató ezt követően került fel az Interpol körözési listájára, sőt, mivel Horvátország júliustól az Európai Unió tagországgá vált, a zágrábi hatóságok európai elfogatóparancsot is kiadtak ellene.

A vesztegetési ügyben korábban a magyar Központi Nyomozó Főügyészség már folytatott egy eljárást, amit bűncselekmény hiányában megszüntettek. Erre hivatkozva utasították el a horvát kérést is, amelyben Zágráb Hernádi Zsolt kiadatását kérte.

A Mol végig határozottan cáfolta a gyanúsítást.

A hvg.hu ismerteti, hogy a vonatkozó jog szerint a körözést vissza kell vonni, ha elrendelésének oka megszűnt. Ez azt jelenti, hogy a körözési listáról három esetben lehet lekerülni: ha az illető meghalt, ha elfogták, illetve ha a nemzetközi elfogató parancsot kiadó szerv visszavonja azt. Tekintve, hogy az első két lehetőség nem áll fenn, az utóbbi történhetett - olvasható az internetes lapban.

Nem tudják, miért nincs rajta a listán

Hogy Hernádi miért nem szerepel az Interpol listáján, azt a zágrábi megyei bíróság és a horvát belügyminisztérium sem tudja, ezért a belügyminisztérium az Interpoltól kért információt az ügyben. A bíróság és a belügyminisztérium szóvivője is azt közölte hétfőn, hogy a szervezetek nem tettek lépéseket annak érdekében, hogy a Mol elnök-vezérigazgatója lekerüljön a listáról.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 29080 28850 29120 +1,04% 0 0 5 919 217 140 HUF 2025-10-03 17:10:29
MOL 2770 2758 2776 -0,14% 0 0 571 953 420 HUF 2025-10-03 17:05:20
MTELEKOM 1852 1818 1860 +1,76% 0 0 277 361 744 HUF 2025-10-03 17:05:29
RICHTER 10170 10000 10230 +1,19% 0 0 1 007 483 520 HUF 2025-10-03 17:11:38
OPUS 561 558 564 +0,18% 0 0 79 000 288 HUF 2025-10-03 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felcsillan a szeme, ha a forint teljesítményére néz
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 18:48
Erősödött a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. A forint a hetet is nyereséggel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Kiemelkedett a Magyar Telekom a mezőnyből, nem érteni miért
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 18:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 812,54 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 100 462,96 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hiába áll az élet az Egyesült Államokban, egy kellemes hírt hozott a péntek
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 15:55
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Erőtlen őszi légy lett a Molból
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 14:43
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,54 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Felfelé törnek az OTP-papírok, a BUX is emelkedett
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 11:51
A péntek az OTP napja: 1,11 százalékkal emelkedett a részvények értéke délelőtt. A Richter 0,6 százalékos emelkedéssel folytatja a tegnapi szériáját.
Részvény / Deviza / Áru Átlépte a lélektani határt a Richter, a Mol is erősödött
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 09:42
Erős napot zárt a Richter és a Mol csütörtökön, a BUX azonban minimális csökkenéssel kezdte a pénteket. A tokiói tőzsdén jó hangulatban telt a hét utolsó napja, a Brent-olaj ára viszont 1 százalékkal emelkedett.
Részvény / Deviza / Áru Ismét a 332-es szintet közelíti a dollár
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 08:14
Az euró és a svájci frank árfolyama nem változott nagy mértékben péntek reggel, de a dollárral szemben erősödni tudott a forint.
Részvény / Deviza / Áru A shutdown ellenére is emelkedni tudott a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. október 3. 07:06
A három fő mutató közül a technológiai részvények értéke nőtt a legnagyobb mértékben.
Részvény / Deviza / Áru Nézze, merre tartott ma a forint!
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 18:41
Felemás a kép. 
Részvény / Deviza / Áru A Richter lökte a BUX-ot
Privátbankár.hu | 2025. október 2. 17:51
Átlagos volt a forgalom, miközben a gyógyszerpapírok több mint 2 százalékot erősödtek. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG