1p
Nem változtatott a korábban közölt éves árbevétel-előrejelzésén a Richter, összességében 3 százalékos, euróban számolt növekedéssel számol.

A gyógyszergyár vezérigazgatója sajtótájékoztatóján az első negyedév eredményeit ismertetve jónak értékelte, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére forintban és euróban számolva egyaránt árbevétel-növekedést értek el. A cég üzleti eredménye kissé mérséklődött az előző évihez képest, az adózott eredmény növekedéséhez pedig elsősorban a pénzügyi eredmény járult hozzá.

Bogsch Erik kiemelte a kínai forgalom növekedését, amely a teljes forgalom 3 százalékát érte el az első negyedévben. A vezérigazgató további bővülést vár ezen a piacon, az éves forgalom 30-35 millió eurót érhet el az első negyedévi 9,6 millió euró után. Hozzátette, hogy Kína a világ harmadik legnagyobb gyógyszerpiaca az Egyesült Államok és Japán után, de várható, hogy az utóbbit hamarosan megelőzi.

A vezérigazgató az exportpiacok közül kiemelte még Ukrajnát, ahol az első negyedévben 20 százalékkal nőtt a forgalom euróban, éves szinten pedig dollárban számítva 10 százalékos emelkedést prognosztizált, ami nem jelent változást a februárban közölt előrejelzéshez képest. Oroszországban kissé csökkentette, rubelben 5-10 százalékról 5 százalékra mérsékelte növekedési várakozását a cég. Az egyéb FÁK-országokban továbbra is 5-10 százalékos bővülés a cél.

Az Európai Unióhoz később csatlakozott, térségbeli országokban változatlan forgalommal számol az idén a Richter a korábbi 5 százalékos bővüléssel szemben, míg a régi tagországokban továbbra is 10 százalékos bevétel növekedést vár. Az Egyesült Államokban az idén 20-25 százalékos visszaesést prognosztizál a cég. A hazai piac első negyedéves növekedéséről szólva Bogsch Erik elmondta, hogy megfordult a negatív trend, és a Richter  piaci részesedése is kissé nőtt, amit a sikeres termékbevezetésekkel magyarázott. Éves szinten azonban továbbra is 0-5 százalék közötti forgalomcsökkenéssel számol a vállalat.

Az üzletieredmény-hányad - amely az első negyedévben 17,7 százalék volt - éves szinten 14 százalék lehet idén. Bogsch Erik erről kifejtette, hogy az előrejelzésnél nem számoltak az cariprazine amerikai bevezetéséhez kapcsolódó újabb mérföldkő bevétellel, amelyhez a törzskönyvezési kérelmet tavaly, év végén adta be a Richter amerikai partnere. A bejegyzés hosszú folyamat, és egyelőre nem lehet tudni, hogy az idén megkapja-e a forgalombahozatali engedélyt a készítmény.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45870 45320 46140 +1,26% 0 0 10 570 998 730 HUF 2026-09-25 17:08:37
MOL 5150 5150 5260 -1,90% 0 0 2 245 141 420 HUF 2026-09-25 17:05:19
MTELEKOM 2540 2536 2558 -0,16% 0 0 653 994 800 HUF 2026-09-25 17:05:21
RICHTER 12480 12460 12690 -1,34% 0 0 2 127 025 090 HUF 2026-09-25 17:05:23
OPUS 282 275 284 +0,89% 0 0 19 227 815 HUF 2026-09-25 17:05:21
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 18:45
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Szomorúan vonulhatnak víkendezni a pesti brókerek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:42
A medve uralkodott a hazai tőzsdén a hét utolsó kereskedési napján.
Részvény / Deviza / Áru Jó hír érkezett New Yorkból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 16:17
Kinyitott a tengerentúli tőzsde, friss olaj- és gázárak érkeztek.
Részvény / Deviza / Áru Valami fontos zajlik a pesti parketten
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 14:44
Mínusszal indult a nap, aztán pluszba fordult.
Részvény / Deviza / Áru Magához tért a reggeli kómából a hazai tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 11:42
A reggeli mínuszok után már kisebb emelkedés látható a hazai tőzsdén. A blue chipek a Mol kivételével pluszban vannak.
Részvény / Deviza / Áru Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
Eidenpenz József | 2026. szeptember 25. 10:21
Sorra jönnek vissza a korábban elüldözött cégek a magyar kriptópiacra, de még egy kézen meg lehet őket számolni. Sok magyar kriptós külföldre költözött, például Máltára vagy Paraguayba a szabályozás és az adózás miatt, miközben a hazai adókulcs a környező országokhoz képest magasnak számít az ágazatban.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt erős a kezdés a tőzsdéken itthon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 09:19
Elindult a pénteki kereskedés. A BUX pár pontos csökkenéssel kezdte a reggelt, míg Európában vegyes a kép. Emelkedik az arany és az olaj ára is, a gáz ára viszont lejjebb ment.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírtak a részvényekkel amerikában
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:46
Bár a Nasdaq minimális pluszban zárt, összességében nem jó hangulatú kereskedés jellemezte az amerikai tőzsdét csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Befutott a forintzárás, ennyiért adják az eurót
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 18:20
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtökön estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Ma semmi sem menthette meg a magyar piacot
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 17:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 494,39 pontos, 0,33 százalékos csökkenéssel, 151 507,86 ponton zárt csütörtökön.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG