5p
Hétfőn történelmi mélypont közelében is járt a magyar fizetőeszköz, ám délután hirtelen sokat erősödött az euróval szemben. Az elemzők szerint a forint az átmeneti erősödés ellenére továbbra is gyengülő pályán mozog.
(Fotó: Eidenpenz József)

Hétfőn az Egyesült Államokban ünnepnap miatt zárva tartottak a tőzsdék, emiatt a részvénypiacokon világszerte kivárás volt megfigyelhető. A forint ugyanakkor eseménydús napot zárt, meglepő fordulatot mutatva be.

Gyengültek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók a keddi kereskedés kezdetén a hétfői záróértékükhöz képest. A hét első napján a londoni tőzsde 0,30 százalékos, a párizsi pedig 0,36 százalék gyengüléssel, a frankfurti börze viszont 0,17 százalékos emelkedéssel zárt. Kedden viszont a londoni FTSE-100 index 0,80 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,76 százalékos, a frankfurti DAX30 index pedig 0,97 százalékos mínuszban indított. Ismét felmerül, hogy csak az utóbbi hetek nagy emelkedése utáni kisebb korrekcióról van szó, vagy megtörik a piacok eddigi lendülete. Lássuk milyen információk mozgathatják a tőzsdéket.

1; Hétfőn erősödött a forint, de ma már lefele indult
Hétfőn a piacot meglepve az MNB nem fogadott el egyetlen ajánlatot sem az aktuális deviza swap tenderen. Az elutasítást nem indokolták meg, az összefüggésben lehet a forint elmúlt napokban látott gyengülésével. Az ilyen csereügyletek egyfajta nemkonvencionális monetáris eszköznek tekinthetők, amelyek révén a jegybankok a pénzkínálatot tudják növelni. A mostani lépés inkább jelképesnek tekinthető csupán, de az MNB ezzel azt üzenhette, hogy nem lazít tovább. A szakértők szerint a forintot támogathatja az is, hogy a közeljövőben ugyan lesz nagyobb összegű devizakötvény lejárat, ám az előzetes tájékoztatás szerint nem fogják azokat megújítani.
A hét első napján az euróval szemben a forint árfolyama elérte a 337-es szintet, innen erősödött vissza a magyar fizetőeszköz 334,50 körülre. Kedden délelőtt viszont ennél egy egységgel magasabban járt a jegyzés, ugyanis ismét 335,50-ig gyengült a forint.



2; A korábbinál gyengébb számokat vár az IMF
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) a világgazdasági kilátások című kiadványnak, a davosi tanácskozáshoz időzített frissítésében tovább rontotta a világgazdaság növekedésére vonatkozó előrejelzését. A valutaalap 0,1 százalékponttal 3,3 százalékra csökkentette a 2020-as és 0,2 százalékponttal 3,4 százalékra a 2021-es globális GDP-növekedési előrejelzését. A 2019-es növekedésre októberben tett 3,0 százalékos becslését az IMF 2,9 százalékra vitte le.

3; A túlzott pesszimizmus segíthet a piacoknak
A JPMorgan stratégiái azt gondolják, hogy az elemzői várakozások a 2020-as vállalati eredményekről túl negatívak, ez pozitív meglepetés-sorozat esetén lökést adhat a részvénypiacoknak, írta reggeli hírlevelében az Equilor. A bank stratégája szerint az S&P 500 indexben lévő vállalatok következő két időszaki elemzői eredményvárakozásai elmaradnak a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezt a véleményt erősíti a Citigroup egyik jelentése, mely azt találta, hogy a globális profitvárakozások csökkentése 2019 áprilisa óta nagyobb ütemben történnek, mint a profitvárakozások emelése.

4; Kivár a japán jegybank
Nem változtatott rendkívül laza monetáris politikáján a japán jegybank kedden, de módosította inflációs előrejelzését és az eddigieknél nagyobb gazdasági növekedéssel számol. A Bank of Japan (BoJ) monetáris tanácsa a szakértők várakozásának megfelelően kedden mínusz 0,1 százalékon hagyta a betéti rátát. Nem változott az a cél sem, hogy a tízéves japán államkötvény hozamát zéró szint körül tartsák.
A jegybank szerint a márciusban záródó folyó pénzügyi évben a japán hazai össztermék (GDP) 0,8 százalékkal nő az eddig várt 0,6 százalék helyett. A következő pénzügyi évre vonatkozó GDP-növekedési várakozását 0,7 százalékról 0,9 százalékra változtatta a japán központi bank. A jegybank nem számít arra, hogy egyhamar sikerül elérni a 2 százalékos inflációs célt. A folyó pénzügyi évre vonatkozó inflációs várakozását 0,7 százalékról 0,6 százalékra, a következő évit 1,1 százalékról 1 százalékra módosította.

5; Kedvező hírek jöttek a Richterről
A brit Medical Research Council által megrendelt vizsgálatba 18 antipszichotikumot, skrizofréniát kezelő gyógyszert vontak be, és azt vizsgálták, hogy a gyógyszer szedésének milyen hatása van a főbb metabolikus mutatókra, például a testsúlyra, a glükóz- és a koleszterinszintre. A tizennyolcból nyolc készítménynek, köztük a Vraylarnak sem volt hatása a kezeltek testsúlyára, sőt a cariprazine bekerült az öt legjobban szereplő hatóanyag közé, melyek alkalmazása a legbiztonságosabb a metabolikus megbetegedések kockázata szempontjából, írta hírlevelében az Equilor. A Richter vezető termékének amerikai forgalma idén meghaladhatja az egymilliárd dollárt, a csúcsévre vonatkozó árbevételi prognózist pedig két-három milliárd dollárra emelte az amerikai forgalmazást végző Allergan. A tavalyi negyedik negyedév értékesítési adatait jövő hét hétfőn teszi közzé a vállalat.

Az elemzéstől független, de kedvező hír a magyar gyógyszergyártó számára, hogy a Jeffries elemzője 7700 forintra emelte a Richter célárfolyamát a korábban meghatározott 6800 forintról. Nem meglepő módon az elemzés továbbra is vételre ajánlja a gyógyszergyártó részvényeit.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45520 45400 45900 -0,63% 0 0 10 647 712 740 HUF 2026-06-29 17:05:04
MOL 3676 3622 3714 +0,22% 0 0 2 398 840 662 HUF 2026-06-29 17:07:42
MTELEKOM 2646 2600 2692 -1,19% 0 0 1 509 115 190 HUF 2026-06-29 17:05:27
RICHTER 12070 12040 12300 -1,55% 0 0 1 722 411 980 HUF 2026-06-29 17:13:41
OPUS 358 340 358 +1,42% 0 0 31 072 819 HUF 2026-06-29 17:13:22
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Mit tudott hétfőn a forint? Nézze meg az árfolyamot!
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:51
Vegyesen alakult a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben hétfő kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Európát követte a budapesti rossz hangulat
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 708,16 pontos, 0,51 százalékos csökkenéssel, 139 081,97 ponton zárt hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Jól indított Amerika, drágul az olaj
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 16:40
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
Czwick Dávid | 2026. június 29. 15:34
Hiába temették a legfényesebb nemesfémet? Ugyan volt jó néhány nehéz napja az elmúlt időszakban az aranynak, most valami olyan készül a fémpiacon, ami teljesen átírhatja az idei várakozásokat. A világ nagy bankházai egybehangzóan úgy látják, hogy az arany árfolyama előtt szabad az út, és a következő hónapokban ismét masszív, kétszámjegyű felértékelődési szakasz várhat rá. Ha beigazolódnak az elemzői jóslatok, akkor vastagon kárpótolhatja híveit az idei hullámvölgyekért cserébe.
Részvény / Deviza / Áru Nem bírják a meleget a budapesti befektetők
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 14:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 2,52 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Igencsak adják a blue chipeket
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:06
A kereskedés félidejében nagy mínuszban a Magyar Telekom és a Richter. A Mol és az OTP viszonylag tartja magát. 
Részvény / Deviza / Áru A magyar tőzsde kissé pesszimistább hangulatban indította a hetet
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:42
A hazai index gyengülése azért nem vészes. A főbb részvények közül ugyanakkor csak a Magyar Telekom nyitott erősödéssel, de aztán a telekomunikációs részvény is visszaadott valamennyit az erejéből.
Részvény / Deviza / Áru Az európai hőségben csak támolyognak a tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 09:25
Az európai részvénypiacok vegyesen nyitottak csekély indexmozgással. Az energiaárak emelkedtek, az arany ára csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Júliustól új szelek fújnak a banki devizaváltásban
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 08:54
Már az idővel is versenyeznek a bankok az ügyfelekért a kedvezményes devizaváltásban. Nem is olyan régen erre még egyáltalában nem volt lehetőség idehaza, mostanra azonban egymásra licitálva kínálják ezt a hazai bankok. Egyre feljebb emelik a kedvezményes kereteket, júliustól pedig már az órát is átállítják, hogy náluk váltsanak – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből.
Részvény / Deviza / Áru A forint tartja magát a hőségben
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 06:35
Bár a hétvégén újra lőtte egymást Irán és az Egyesült Államok, egyelőre nincs piaci pánik. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG