3p
Mit tehet egy olajcég, ha tartósan a mélyben vannak az olajárak? A Mol megmutatta.
A Mol negyedéves eredményei

10 százalékkal csökkent az eredmény, 20 százalékkal a bevétel

Tíz százalékkal alacsonyabb, 160,1 milliárd forint tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el a Mol-csoport 2016 második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - ez ilyen alacsony olajárak mellett egyáltalán nem rossz eredmény, felülmúlta az elemzői várakozásokat is: 158,1 milliárd forintos eredményre számítottak.

Ami a teljes első félévet illeti: a tisztított EBITDA 9 százalékkal kevesebb az előző év azonos időszakában elért 304,5 milliárd forintnál.

A második negyedéves nettó árbevétel 19 százalékkal alacsonyabb az egy évvel korábbinál (913,7 milliárd forint), a féléves árbevétel hasonló mértékben csökkent (-21%, 1613 milliárd forint).

A Mol első féléve

Termelésnöveléssel és költségcsökkentéssel az alacsony olajár ellen

Az EBITDA első fél éves eredményét a jelentésben elsősorban a csökkenő nyersanyag-árakkal indokolta a Mol, amelyet csak részben tudott ellensúlyozni a 8 százalékos termelésnövekedés, a 13 százalékkal alacsonyabb kitermelési költségek és az alacsonyabb kutatási költségek.

Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató kommentárja:

“A MOL-csoport továbbra is jó úton jár és teljesíti a korábbi ígéreteket annak ellenére, hogy az olaj- és gázipari vállalatok kihívásokkal teli környezettel szembesülnek. Erős első féléves eredményeinket alapul véve bízunk abban, hogy az éves tiszta EBITDA eléri a korábban kitűzött 2 Mrd dollár feletti 2016-os célt. Az Upstream üzletágunk EBITDA-ja növekedőbe fordult, három figyelemre méltó szénhidrogén találatot értünk el Pakisztánban, valamint tovább haladtunk kitermelést növelő programunkkal, a szervezetátalakítással és a költségcsökkentéssel. A Downstream üzletág sikeresen ellensúlyozta a finomítói árrések normalizálódását kimagasló petrolkémiai és kiskereskedelmi teljesítményével, a két szegmens az üzletági EBITDA közel kétharmadát teszik ki. Ezen eredmények kiemelik a MOL integrált üzleti modelljének erősségét, ellenálló képességét, melyet jól bizonyít a ciklusokon átívelő, folyamatos, erős készpénztermelő képességünk. Erősségeinket szintén tükrözi a legutóbbi, S&P hitelminősítőtől kapott felminősítésünk, valamint az új 615 millió dollár összegű szindikált rulírozó hitelszerződésünk, mellyel tovább javítottuk a finanszírozási feltételeinket.”

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42860 42850 43400 +0,47% 42850 42860 8 738 874 410 HUF 2026-11-05 15:31:41
MOL 4996 4954 5090 -2,04% 4990 4996 3 354 420 366 HUF 2026-11-05 15:32:46
MTELEKOM 2872 2872 2938 -1,64% 2872 2880 849 116 504 HUF 2026-11-05 15:34:14
RICHTER 12980 12850 13000 +0,62% 12960 12970 570 399 000 HUF 2026-11-05 15:26:05
OPUS 206 196 214 -3,95% 206 207 32 155 041 HUF 2026-11-05 15:30:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG