2p
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. több esetben nem tett maradéktalanul eleget a jogszabályokban előírt rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének - a felügyelet meg is bírságolta.

A Magyar Nemzeti Bank hivatalból indított célvizsgálat során tekintette át a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. rendszeres és rendkívüli tájékoztatásait, továbbá a szabályozott információk közzétételének jogszerűségét. Kiemelt cél volt annak ellenőrzése, hogy a társaság – nyilvánosan forgalomba hozott részvény kibocsátójaként – az éves és féléves jelentéseit, valamint időközi vezetőségi beszámolóit a vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően teszi-e közzé.

A tájékoztatással van baj

A jegybank megállapította, hogy a KEG több esetben nem a vonatkozó nemzetközi számviteli standardokkal (IFRS) összhangban készítette el éves és féléves jelentését, továbbá egy ízben az időközi vezetőségi beszámolóját késedelmesen tette közzé. A kibocsátó több esetben a jogszabályi előírásoknak nem megfelelő időben (honlapján pedig egyáltalán nem) tette közzé a részvényeihez kapcsolódó szavazati jogok sorozatonkénti számára, a sajátrészvény-állományokra, és az alaptőkéjének nagyságára vonatkozó információkat.

A KEG Nyrt. emellett több, rendkívüli tájékoztatási körbe tartozó információt is elmulasztott közzétenni, illetve késedelmesen jelenített meg, s a szabályozott információkat nem minden esetben továbbította a média felé.

10 milliós bírság és 10 napos határidő

A feltárt jogsértések miatt az MNB határozatában összesen 10 millió forint felügyeleti bírság megfizetésére kötelezte a társaságot. A KEG-nek 10 napon belül tájékoztatnia kell a jegybankot arról, mit tett annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő hasonló hibák.

Súlyosító és enyhítő körülmények

Súlyosító körülményként vette figyelembe a jogsértések ismétlődő jellegét, valamint, hogy a rendszeres tájékoztatási kötelezettség megsértése miatt már a korábbi felügyeleti hatóság is alkalmazott intézkedést az Nyrt.-vel szemben. Enyhítő körülménynek számított azonban, hogy a feltárt hiányosságok – a társaság piaci súlya okán – csekély hatást gyakoroltak a tőkepiaci intézményrendszer egyéb szereplőire. Továbbá a kibocsátott értékpapírokhoz a magyar tőzsdén egyéb származtatott termék nem kapcsolódik, és a tőzsde vezető indexének (BUX) meghatározása során sem játszik szerepet.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35300 34800 35300 +1,26% 0 0 38 768 670 530 HUF 2025-12-19 17:05:22
MOL 2824 2810 2850 -0,21% 0 0 3 896 240 996 HUF 2025-12-19 17:06:06
MTELEKOM 1816 1800 1830 +0,78% 0 0 1 403 855 462 HUF 2025-12-19 17:05:22
RICHTER 9735 9575 9780 +0,57% 0 0 5 846 056 560 HUF 2025-12-19 17:14:36
OPUS 550 538 550 +0,73% 0 0 424 902 685 HUF 2025-12-19 17:05:26
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Karácsonyi slágertermékek: zuhantak az árak, mégsem örülhetnek a fogyasztók
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 14:40
Az ünnepi szezon nemcsak a szezonális termékek iránti kereslet szokásos növekedését hozza magával, hanem a fogyasztói árakra irányuló fokozott figyelmet is.
Részvény / Deviza / Áru Soha unalmasabb hetet! Olvassa el, mi történt az elmúlt napokban a pesti tőzsdén
Imre Lőrinc | 2025. december 21. 08:20
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten. Pénteken a BUX 110 405,74 ponton zárt, 0,73 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Részvény / Deviza / Áru Hullámvasútra ültetett minket a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 10:33
A héten napról napra gyengült a forint, csütörtökön érte el mélypontját, utána korrigált, de így is gyengébben zárt, mint ahol nyitott.
Részvény / Deviza / Áru Giganagyságú OTP-részvényt vásárolt valaki
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 09:38
Egy ismeretlen személy hatalmas összegért cserébe vásárolt OTP-részvényeket a Budapesti Értéktőzsdén pénteken. 
Részvény / Deviza / Áru Jókedvűen mentek el aludni az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2025. december 20. 09:10
Emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Joggal álmodik bejgliről a forint
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 18:40
A magyar fizetőeszköz erősödni tudott péntek estére a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Kedvező hangulatban szállt csúcsra az OTP
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 18:20
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 858,72 pontos, 0,78 százalékos emelkedéssel, 110 405,74 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Eladási hullám után pluszban nyitott Amerika
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:59
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru A Telekom vezeti a délutáni erősödést a parketten
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 14:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,78 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Nagy az optimizmus, és ez veszélyes lehet
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 14:17
A Bank of America felmérése szerint az alapkezelők több mint három és fél éve nem voltak ennyire optimisták a piaccal kapcsolatban. Hogy miért? A rég várt soft landing, vagyis „puha landolás” ismét közelinek tűnik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG