2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Csökkenéssel fejezte be a csütörtöki kereskedést a BUX. Csak az M-Telekom tudott erősödni.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 139,22 pontos, 0,8 százalékos csökkenéssel, 17 211,61 ponton zárt. A Mol 0,85 százalékkal, 11 700 forintra az OTP-részvények ára 0,15 százalékkal, 3875 forintra csökkent. Legjobban a Richter gyengült: 2,31 százalékkal 3756 forintra. A Magyar Telekom árfolyama kissé emelkedett: 0,27 százalékkal, 368 forintra.


Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője az MTI-nek elmondta: a reggeli pozitív hangulat után az ukrán deviza gyengülésének hatása begyűrűzött a magyar piacra is, de csak a reggeli emelkedést tüntette el.

Miután az ukrán jegybank bejelentette, hogy kiürült devizatartaléka miatt nem segíti tovább a hrivnya árfolyamát, a valuta csaknem 50 százalékot esett. Az ukrán jegybank egyúttal - a valuta keresletének élénkítése reményében - megemelte az alapkamatot, azonban a tőzsdepiac elégtelennek ítélte meg a kompenzációt.  A Richter árfolyama elsősorban a rubellel kapcsolatos félelmek miatt gyengült. 

Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szintén úgy vélekedett, hogy az ukrán események miatti bizonytalanságnak tudható be a BUX enyhe csökkenése nap végére. A korábbi napok emelkedése után csak kisebb, valószínűleg átmeneti csúszás következett be a magyar papírokban. A szerdai kereskedéshez képest azonban jóval erősebb, majdnem duplájára nőtt a csütörtöki forgalom. Megjegyezte, hogy azért is furcsa a kis esés, mert a forint mind a dollárral mind az euróval szemben erősödött.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36370 35370 37000 +2,91% 0 0 8 233 782 470 HUF 2026-03-17 17:09:37
MOL 3810 3712 3842 +1,17% 0 0 1 970 667 640 HUF 2026-03-17 17:05:15
MTELEKOM 2050 2015 2065 +0,49% 0 0 1 067 002 760 HUF 2026-03-17 17:12:03
RICHTER 11840 11750 11880 -0,34% 0 0 1 384 027 720 HUF 2026-03-17 17:11:03
OPUS 499 495 510 -1,77% 0 0 123 286 560 HUF 2026-03-17 17:05:10
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru A tarkóján érezte a hideg szelet a forint, összeszedte magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 18:40
A magyar fizetőeszköz a keddi napon erősödni tudott a bankközi kereskedésben.
Részvény / Deviza / Áru Zárásra az OTP szárnyalása már érezte a ritkuló levegót
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1749,22 pontos, 1,45 százalékos emelkedéssel 122 537,07 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Mennyire volt aranybánya az aranybánya?
Eidenpenz József | 2026. március 17. 15:40
A történelmi csúcsokat döntögető arany vajon mennyire növelte az aranybányák árfolyamát? Mennyire jártak jól azok, akik részvényeket vásároltak nemesfém helyett? Rövid távon nagyon jól, több évre visszatekintve nem egyértelmű a kép. De a részvények most sem tűnnek drágának.
Részvény / Deviza / Áru Óvatos emelkedéssel nyitottak az amerikai tőzsdék
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 15:20
Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek.
Részvény / Deviza / Áru Az OTP részvényesei a délutáni felhők felett érezhetik magukat
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 15:05
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a plusz 0,09 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP vitte a prímet kedd délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 12:17
És húzták a BUX-ot is magukkal.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsentek az európai tőzsdék, a BUX még tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 09:38
Minden szem a Hormuzi-szorosra szegeződik.
Részvény / Deviza / Áru A keddet sem kezdte valami fényesen a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 07:44
Igaz, a svájci frankhoz képest kicsit erősödni tudott. Friss árfolyamok kedd reggel.
Részvény / Deviza / Áru Csipkedték magukat a befektetők Amerikában
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 06:24
Erőteljes emelkedéssel zártak az amerikai piacok.
Részvény / Deviza / Áru Feltápászkodott a forint: nézze meg, merre indult!
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 18:38
Javítani tudott a forint reggel óta.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG