1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 32 pontos emelkedéssel, 18 583 ponton nyitott kedden.

A 32 pontos emelkedés 0,18 százalékos erősödés a hátfői záráshoz képest.

Eltérőek a várakozások

Miszkuj Tünde, a Raiffeisen részvényértékesítési vezetője kedden alacsony forgalomra és minimális árfolyammozgásokra számít a BÉT-en, mivel a befektetők várják a megállapodást az amerikai költségvetési vitában.

Miszkuj Tünde szerint a Magyar Telekomban van vételi érdeklődés, és ha 290 forint alá esik a papír árfolyama, akkor további csökkenés várható. Bár az OTP árfolyama is gyengült a hét első kereskedési napján, a szakértő szerint kedden ez már nem folytatódik, legalábbis nem várható nagy elmozdulás a papír árfolyamában.

Balásy Zsolt, az MKB részvénystratégája MTI-hez eljuttatott várakozásában viszont kifejti: "ugyan megegyezésnek még mindig semmi jele, de az 'úgyis lesz megegyezés' hangulat azért folyamatosan emeli a részvény-árfolyamokat", legalábbis a nemzetközi piacokon. A szakértő szerint hiába várható emelkedés a DAX-indexben nyitás után, a magyar piacon "sok jóra továbbra sem lehet számítani. Hacsak nem Richter részvénye van az embernek" - írta.

Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 34390 34390 34890 -0,95% 0 0 8 589 779 440 HUF 2025-12-02 17:06:20
MOL 2950 2950 3028 -1,01% 0 0 1 659 097 804 HUF 2025-12-02 17:06:52
MTELEKOM 1760 1752 1772 -0,34% 0 0 242 101 714 HUF 2025-12-02 17:05:28
RICHTER 9700 9640 9735 +0,88% 0 0 977 602 755 HUF 2025-12-02 17:05:11
OPUS 523 519 530 -1,32% 0 0 58 801 053 HUF 2025-12-02 17:05:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Örömteli napot zártak az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2025. december 3. 06:35
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Fázott a forint, alig mozgott kedden
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 18:15
Alig változott a főbb devizákkal szemben a forint árfolyama kedden a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén muzsikáltak a parkett ördögei
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 17:58
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 598,28 pontos, 0,54 százalékos csökkenéssel, 109 816,05 ponton zárt kedden.
Részvény / Deviza / Áru Pozitívan indult az amerikai tőzsdék napja
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 15:55
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
Részvény / Deviza / Áru Csak a Richter-papír tartja magát a parketten
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 14:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,07 pontos nyitás után enyhén csökkent kedden kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Ilyen nincs és mégis van: lecsapott a fekete hattyú, fekete pénteken – összeomlást hozott
Czwick Dávid | 2025. december 2. 14:17
A végítéletszerű jelenés miatt egyszerre minden összeomlott. Ezt követően hosszú órákon át tartott az adatok nélküli sötétben tapogatózás.
Részvény / Deviza / Áru Ezt elkiabáltuk: lefordult ebédidőre a pesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 12:00
Bár a tegnap esti történelmi csúcsáról reggel tovább emelkedett, fél 12 után csökkenést mutat a BUX index.
Részvény / Deviza / Áru Bámulatos, amit a hazai tőzsde produkál
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 09:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX tegnap 0,88 százalékos emelkedéssel 110 414 ponton, új történelmi csúcson zárt. A mai nyitás alapján pedig ez csak a kezdet volt.
Részvény / Deviza / Áru A GDP tehet keresztbe a forint mai csúcstámadásának
Privátbankár.hu | 2025. december 2. 07:40
Enyhén gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Trump ajándéka, növekvő japán félelmek – ez történt az éjjel az ázsiai piacokon
Imre Lőrinc | 2025. december 2. 07:10
A dél-koreai autógyártók ünnepeltek az amerikai bejelentés hírére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG