2p
Szép negyedévet tudhatott maga mögött a Wizz Air a negyedéves jelentés szerint, ám nem biztos, hogy minden így marad: kihívásokat tartogat a brit kilépés.

Növelte utasszámát, árbevételét és üzemi eredményét is a magyar hátterű Wizz Air diszkont légitársaság az első negyedévben a tavalyihoz képest, az előrejelzésekben viszont csökkentette kapacitásbővítési terveit.

Még mindig tudnak nőni

A légitársaság keddi közleménye szerint a Wizz Air az első negyedévben 17,9 százalékkal több, 5,8 millió utast szállított, árbevétele 9,8 százalékkal 364 millió euróra nőtt. Ezen belül a jegyárból származó bevétel 3, míg a kiegészítő bevétel 20 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Az üzemi költségek ennél kisebb mértékben, 7,8 százalékkal 321 millió euróra nőttek, a legnagyobb tételt kitevő kerozinköltség 16,5 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel korábban. A Wizz Air üzemi eredménye az első negyedév végén 43,9 millió euró volt, 26,8 százalékkal több, mint a 2015-ös első negyedév végén. Az adózott eredmény 50,7 millió euró nyereséget mutatott, a tavalyi 32,9 milliós eurós nyereség után.

Homályos a Brexit-hatás

Előrejelzésében a Wizz Air a fő számokat változatlanul hagyta, a kapacitásbővítést azonban pár százalékkal csökkentette: a korábbi 16-18 százalék helyett 16-17 százalékos bővítéssel számol a társaság.

Jelentős tényező lesz az elkövetkezendő hónapokban a vállalat számára, hogy miként alakulnak a tárgyalások az Egyesült Királyság és az Európai Unió között, mivel egy rosszabb kimenetelű szakítás a jegyárakat is negatívan érinti, ráadásul a gyenge font sincs jó hatással működésre.

Váradi József, a cég vezérigazgatója ugyanakkor jelezte: már megtették az intézkedéseket, hogy kivédjék a Brexit hatásait: a tervezett brit kapacitásbővítést a felére vágták vissza, és más útvonalakra terelik.

Forrás: Wizz Air

A jelentésre az árfolyam jól reagált kezdetben, de a nap folyamán korrigált, ezzel a pluszok el is tűntek: a cikk írásakor 15,34 fonton áll a papír.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 46710 45850 46710 +1,61% 0 0 20 528 581 070 HUF 2026-07-02 17:13:02
MOL 3800 3680 3840 +3,60% 0 0 2 886 291 578 HUF 2026-07-02 17:05:17
MTELEKOM 2660 2626 2684 +1,29% 0 0 575 497 692 HUF 2026-07-02 17:08:43
RICHTER 12110 12060 12350 -0,08% 0 0 1 592 623 820 HUF 2026-07-02 17:13:28
OPUS 365 355 365 +2,82% 0 0 3 973 283 HUF 2026-07-02 17:05:05
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Felcsillanhat a szeme – ezt mutatta csütörtökön a forint
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:38
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Mennybe ment a Mol csütörtökön
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 18:13
  A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2273,58 pontos, 1,63 százalékos emelkedéssel, 141 741,65 ponton, történelmi csúcson zárt csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Emelkedéssel indítottak a New York-i tőzsdeindexek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 16:25
Pluszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nagyon jó napja van a Mol-nak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:07
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 4,37 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru A Mol volt a sztár csütörtök délelőtt
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:54
De a Richteren kívül a többi vezető papír is erősödni tudott.
Részvény / Deviza / Áru Az olaj olcsóbb, az arany drágább, a tőzsdék meg nem tudják, merre induljanak
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 09:21
Csütörtöki nyitás.
Részvény / Deviza / Áru Megbicsaklott a forint lába csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 08:01
Itt vannak a friss árfolyamok.
Részvény / Deviza / Áru Megreccsent a New York-i tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:46
Nem ment jól a biznisz szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Ezt tette a forint az euróval – sokakat meglephet az árfolyam
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:15
Így alakult az euró, a dollár és a svájci frank árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Amerika magával rántotta Budapestet is
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:42
Elromlott a hangulat a piacokon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG