3p
Tizenhárom ingatlanból negyven embert telepítettek ki a Vas megyei Hegyhátszentjakabon. Négy ember meghalt Dombóváron egy kidőlt fa miatt. Több közút forgalmát korlátozni kellett, mára is figyelmeztetést adtak ki három megyére, most is viharok vannak. Vasárnapra elmúlhat az ítéletidő.
Zalaegerszeg 2016. június 5-én. MTI Fotó: Varga György

Csúnya viharok voltak az ország nyugati részében éjszaka. Négy ember életét vesztette Dombóváron, amikor egy negyven méteres fa dőlt rá egy autóra, amelyben öt ember utazott. Tizenhárom ingatlanból negyven embert telepítettek ki és helyeztek el ideiglenesen a helyi művelődési házban a Vas megyei Hegyhátszentjakabon.

Itt az éjszaka hirtelen lehullott nagy mennyiségű eső miatt a Vadása tórendszernél, a két tavat elválasztó védműnél több helyen megcsúszott a föld, suvadások keletkeztek - közölte  szombaton reggel a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság az MTI-vel. Az érintettek azóta visszatérhettek otthonukba, a védművet megerősítik. Az éjszaka során a megyében harminchat eseményhez vonultak a tűzoltók a megyében. A vízátfolyások ellen homokzsákokkal védekeznek.

A viharban 12 településen az elektromos ellátórendszer is meghibásodott, dolgoznak a helyreállításon. Kilenc alsórendű út egy-egy szakaszát kellett lezárni, de elzárt település nincs.

Lezárták az állomáshoz vezető utat

Az országban több közúti szakaszon is korlátozást kellett bevezetni vízátfolyás és fakidőlés miatt - tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Így Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Hollóstető és Lillafüred közötti úton a 41-es kilométernél két fa dőlt az úttestre. Budaörsön a Repülőtéri út és a Kamaraerdei út közötti utat a két körforgalom között le kellett zárni, mert a vasúti aluljárót elöntötte a víz.

Vas megyében több alsóbbrendű úton is korlátozás van érvényben, köztük a Szombathely állomáshoz vezető utat is le kellett zárni.

Ebben a három megyében van riasztás

Szombatra is adtak ki másodfokú figyelmeztetést zivatarveszély miatt, országszerte heves zivatarokra, felhőszakadásra figyelmeztetnek. Három megyére másodfokú figyelmeztetést is kiadott a meteorológiai szolgálat. Ma a déli és középső országrészben fordulhat elő viharos, károkozó széllökés és nagy méretű jég. Helyenként felhőszakadás is valószínű.

Másodfokú (narancs) figyelmeztetést adtak ki Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyére. Ugyancsak heves zivatar veszélye miatt Budapestre és Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém és Zala megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Ma is viharok tombolnak

Az előrejelzés szerint szombaton a legalacsonyabb hőmérséklet 14-20, a legmagasabb hőmérséklet 26-32 Celsius-fok között alakul.

A hajnali zivatarlánc csendes esővé szelídült északon, de a Duna-Tisza közén heves villámlással, felhőszakadással kísért zivatarok tombolnak és haladnak észak felé – írja az Időkép ma reggel. Dél-délnyugat felől zivatarlánc érkezett a Dunántúlra, az éjszaka második felében újabb hullámban jönnek a viharok dél felől.

Visszatér a kánikula

A Köpönyeg azt írja, szombaton gyakran lesz gomolyfelhős az ég. Eleinte többfelé, később szórványosan várható zápor, zivatar - legnagyobb eséllyel délen, délnyugaton. 26 és 32 fok között alakul a hőmérséklet.

Vasárnap sok napsütésre számíthatunk, zápor, zivatar már csak elszórtan, főleg az esti órákban fordul elő, 30-31 fok körüli hőség ígérkezik. Hétfő hajnalban még szórványosan lehet zápor, aztán csökken a felhőzet és többórás napsütés valószínű, 26-33 fokkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Egyéni vállalkozó? Erre figyeljen január 1-től!
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 13:17
Fontos dolgok változnak meg: könnyebbséget, de odafigyelést igénylő feladatot is jelent ez a vállalkozók számára.
Személyes pénzügyek Mennyi hitelt lehet felvenni az új átlagfizetéssel?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 15:50
Tovább emelkedtek a keresetek. Ez azok számára is jó hír, akik hitelt szeretnének felvenni, hiszen nagyobb törlesztőt tudnak bevállalni a keresetükből.
Személyes pénzügyek MBH Bank és Visa: Európában is újszerű megoldás a SZÉP Kártyák digitalizálására
PR | 2025. december 18. 11:25
A SZÉP Kártya használata mostantól egyszerűbb és kényelmesebb, mint valaha. Az MBH Bank és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatójának közös, Európában is újszerű fejlesztésének köszönhetően az MBH SZÉP Kártya digitalizálása Android és iOS rendszeren is elérhető új kártya igénylése nélkül. Az ügyfelek néhány lépésben hozzáadhatják meglévő MBH SZÉP Kártyájukat és társkártyáikat a mobiltárcájukhoz. Nincs több keresgélés a pénztárcában – elég egy érintés, és már fizethetsz is.
Személyes pénzügyek Örömhírt kaptak a készpénzt használó magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 17. 07:58
Emelkedik az ingyenes készpénzfelvétel határa. 
Személyes pénzügyek Már csak napok vannak hátra néhány kedvezményből
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 14:20
Egyes otthonfelújításhoz kapcsolódó lehetőségek kizárólag 2025 végéig állnak rendelkezésre.
Személyes pénzügyek Elmarad az áremelés – fordulat készül 2026 első napjaiban
Privátbankár.hu | 2025. december 15. 16:20
A bankszámlacsomagok nem drágulnak.
Személyes pénzügyek Így készüljön fel, ha 2026-ban venne fel Otthon Startot!
Fülöp Norbert Attila | 2025. december 14. 12:11
2025 októberében már valóban berúgta az ajtót az Otthon Start hitel: egyetlen hónap alatt 257 milliárd forint értékben kötöttek lakáshitel-szerződést a bankok. Az első hullám azonban várhatóan csillapodni fog, már csak azért is, mert hiába a piacinál lényegesen kedvezőbb kamat, nem mindenki tud vagy akar azonnal ingatlant vásárolni, hitelt felvenni. Ha azonban valaki 2026-ban tervezi ezt, akkor annak a BiztosDöntés.hu szakértői szerint érdemes már most elkezdeni az előkészületeket.
Személyes pénzügyek Bő hatezren gondolták úgy, hogy az államnál gyűjtenek pluszpénzt nyugdíjra
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 10:46
Jelenleg 6 154 személy rendelkezik kincstári NYESZ-számlával. Az egy főre jutó átlagos számlaérték megközelítőleg 1 millió forint – tudta meg a Grantis a Magyar Államkincstártól.
Személyes pénzügyek Mostantól nem kell, hogy legyen nálunk egy kis apró
Privátbankár.hu | 2025. december 13. 09:43
A digitalizáció az adventi időszakban sem áll meg: ahogyan a mindennapi életben, úgy az adományozásban is az elektronikus fizetési megoldások veszik át a készpénz szerepét.
Személyes pénzügyek Kijózanodás a munkáshitelből?
Privátbankár.hu | 2025. december 12. 07:41
Csak a konstrukció indulásának első hónapjában, 2025 januárjában szerződtek le kevesebb munkáshitelre a magyarok, mint októberben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG