4p

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A bankoktól származó adatok alapján nem sok devizahiteles maradt az országban - még azok az autóhitelesek is váltottak, akiknek nőtt a törlesztőjük. Ez egyébként azoknál fordult elő, akik forintban fix részlettel törlesztettek, azaz korábban nem érezték meg az árfolyamemelkedés hatását, de tőketartozásuk azért nőtt.
MTI Fotó: Balázs Attila

Volt, akinek eltűnt a tartozása

A K&H Banknál mintegy 9000 szerződésről van szó és 50 ügyfél kérte eddig a forintosítás mellőzését. Az érintett szerződések 90,25 százalékánál csökkent a törlesztőrészlet. Több olyan szerződés is volt, ahol a kedvezményes árfolyam alkalmazása miatt teljesen megszűnt a tartozás - közölte az MTI érdeklődésére a hitelintézet.

Az MKB Banknál az autóhitelek közül több mint 6000 szerződés volt érintett a fogyasztói devizaalapú hitelek forintosításában 7 milliárd forint fölötti aktuális állománnyal, és másfélszáznál valamivel többen, azaz az érintettek alig több mint 2,5 százaléka kérte a forintosítás mellőzését.

Hogy lehet, hogy nőtt a törlesztőrészlet?

A forintosított hitelek törlesztőrészlete az MKB Banknál átlagosan 12 százalékkal nőtt az érintett ügyfelek esetében, a legjobban a svájci frank alapú fix vagy limitált törlesztésű szerződéseknél. Ennek három oka is van. A svájci frank felértékelődése sokkal jelentősebb volt, mint az euróé, így a forintosítás során tőkésített "gyűjtőszámla egyenlegek" a frank esetében lényegesen jobban nőttek. Másrészt az eredetileg fix vagy felülről limitált törlesztésű szerződéseknél az árfolyamváltozásból eredő különbözetet nem vagy csak részben tartalmazták a havi törlesztőrészletek. (Az árfolyam-változásból eredő különbözet - az árfolyamgátas jelzálogszerződésekhez hasonlóan - egy forint alapú "gyűjtőszámlára" került, amelynek aktuális egyenlege a forintosítás során tőkésedett, azaz összevonták a fennálló tőketartozással.)

Harmadrészt a törlesztőrészlet-emelkedés viszonyítási alapja - a forintosítást megelőző törlesztőrészlet - alacsony volt, mivel nem vagy csak részben tartalmazta az árfolyamemelkedés hatását, így egy adott összegű emelkedés nagyobb növekedésnek tűnik - tájékoztatott az MKB.

Volt, ahol senki sem maradt devizás

Az UniCredit Bank esetében az autó- és személyi hitelek forintosítását szabályozó törvény csupán személyikölcsön-szerződéseket érintett, mintegy 800-at. Ebből az élő szerződések több mint fele esetében csökkent a havi törlesztőrészlet. A forintosítás mellőzését a hitelintézet egyetlen ügyfele sem kérte.

A CIB Lízingnél közel 15 ezer kölcsönszerződést forintosítottak, a CIB Banknál mintegy 150 személyi kölcsön szerződés volt érintett a forintosításban. A CIB Lízing esetében az érintett ügyfelek kevesebb mint 3 százaléka kérte a forintosítás mellőzését, a CIB Banknál pedig két érintett ügyfél. A CIB Lízing esetében a forintosított kölcsönök töredéke esetében nőtt a törlesztőrészlet, arra törekedett a társaság, hogy amennyiben szükséges, inkább a futamidő nőjön, ne pedig a havi törlesztőrészletek. A CIB Bank esetében egy esetben sem nőtt a törlesztőrészlet - közölte a hitelintézet.

A Raiffeisen Bank arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a svájci frank esetén csökkent a törlesztőrészlet, mivel a piacinál kedvezőbb árfolyamon történt a konverzió, az euró esetén gyakorlatilag nincs változás (ott piaci árú konverzió történt). A devizában maradás iránt elhanyagolható volt az érdeklődés (autóhitel náluk nem volt).

Az OTP Bank annyit közölt, igazolódott a várakozásuk, az ügyfelek minimális számban kérték a devizában maradást.

242 ezer szerződést érintett

A forintosítás korábbi adatok szerint mintegy 242 ezer élő szerződést érintett, ebből közel 216 ezer gépjármű kölcsön- és lízingszerződés, több mint 26 ezer pedig szabad felhasználású, nem jelzálogkölcsön. A felmondott több mint 83 ezer követelés közül azokat forintosították, amelyeket devizában tartottak nyilván

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Újabb jele annak, hogy fogy a magyar: lassan nincs, aki felvegye a babaváró hitelt
Privátbankár.hu | 2026. január 18. 08:17
Ugyan 2025-ben sorban dőltek a rekordok a lakossági hitelek piacán, a babaváró hitel szempontjából igen gyengére sikerült a tavalyi év: az első tizenegy hónap mindössze bő 210 milliárd forintnyi új szerződést hozott, ami 8,5 százalékos visszaesést tükröz az egy évvel korábbi volumenhez képest – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. Ezzel együtt a támogatott hitel még mindig 13 százalékát adja az összes fogyasztásihitel-szerződésnek, és a teljes lakossági hitelportfólión belül is 18 százalék körüli a részesedése.
Személyes pénzügyek Viszik a 3 százalékos lakáshitelt, már 18 ezer szerződést kötöttek a bankok
Privátbankár.hu | 2026. január 17. 16:25
Már 18 ezernél tart az Otthon Start hitelszerződések száma, csaknem 30 ezer első lakásvásárló költözhet új otthonba. 
Személyes pénzügyek A hitelfelvételnél hátrányosabb helyzetbe kerülhetnek az alacsony jövedelműek
Privátbankár.hu | 2026. január 15. 09:01
A 11 százalékos minimálbér-emelés tehát a bankok feltételein is változtatni fog hamarosan, ez pedig nem minden társadalmi csoportnak kedvez, mivel a bankok többsége a nettó minimálbérnek megfelelő összeg igazolásához köti a hitelfelvételt. Ez az összeg 2025-ben 193 ezer forint volt, 2026-tól pedig 214 ezer forint fölé emelkedett.
Személyes pénzügyek Bankszámlások figyelem: kiderült, mennyivel emelkedhetnek az idén a díjak
Privátbankár.hu | 2026. január 13. 10:15
A Központi Statisztikai Hivatal közzétette a 2025-ös éves inflációs adatot, vagyis a fogyasztói árak tavalyi emelkedésének mértékét. Ez egyben meghatározza a bankszámlák idei maximális díjemelési mértékét, továbbá két fontos állampapír idei évi kamatmértékét is. 
Személyes pénzügyek Kitermelhetik egy masszív lakáshitel törlesztőjét az új kedvezmények
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 09:21
Idén év elején több komoly adókedvezményt is érvényesíthetnek a fiatal, legalább két gyemreket nevelő családok, és ez sokat hozhat.
Személyes pénzügyek Milliók lakhatásra – jogvesztő határidő közelít
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 08:48
A napokban kell döntést hoznia a dolgozóknak és a munkaadóknak a komoly összegeket jelentő különböző lakhatási tám,ogatásdokkal összefüggésben.
Személyes pénzügyek Mindenki értesítést kap a bankjától, így akadhat rá
Privátbankár.hu | 2026. január 12. 07:03
Forintjaink sorsáról dönthetünk, összeszedték hogyan lehet egyszerűen elérni az információkat.
Személyes pénzügyek Január hidege befagyasztotta a személyi kölcsönök kamatjait
Privátbankár.hu | 2026. január 11. 09:03
Jórészt a tavaly év végi kondíciókkal szaladtak neki az idei évnek a bankok.
Személyes pénzügyek Ugorhat az 1 millió forint: erre figyeljen az otthontámogatásnál
Privátbankár.hu | 2026. január 8. 14:21
A közszolgálati támogatást kamatostul kell visszafizetni, ha nem teljesülnek a feltételek.
Személyes pénzügyek November gyászos hónap volt a munkáshitelnek, de másnak nem
Privátbankár.hu | 2026. január 6. 14:22
A friss adatok szerint a személyi hitel az átlag fölé kúszott.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG