3p
A vasárnap éjféli határidőig a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításban érintett 14 biztosító közül 13 hirdetett új tarifát az év végi kampányidőszakra.

A Netrisk.hu előzetes számításai szerint az új kötések átlagdíja akár a 15 ezer forintos szintet is átlépheti. Noha az idén már az autósoknak csak mintegy 40 százaléka érintett az év végi kampányban, a váltók száma újra megközelítheti a tavalyi szintet, mivel várhatóan a még az Astránál maradó 30-40 ezer autós többsége is ebben az időszakban keres majd másik biztosítót kötelezőjéhez.

Az átlagdíjak alakulását egyértelműen csak az első napok szerződéskötései alapján fogjuk tudni megismerni, de úgy tűnik, akár 15 százalékot is meghaladó díjemelkedéssel is találkozhatnak az autósok – hangsúlyozza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. A kampányban biztosítást váltó autósok célja tehát idén a díjemelés mértékének mérséklése lehet, amit idén is elsősorban a kármentes vezetéssel, illetve egyidejű casco- vagy lakásbiztosítás megkötésével járó kedvezménnyel tudnak elérni.

További jelentős díjcsökkentő tényező maradt a személyautók esetében az éves díj egyösszegű befizetése, a bankszámláról történő utalás, illetve az elektronikus kommunikáció vállalása a biztosítóval. Ezekre a kedvezményekre idén a korábbinál is nagyobb hangsúlyt helyeződhet, hiszen együttes alkalmazásukkal akár 40-50 százalékos díjkedvezményt is el lehet érni.

A közelmúltban bajba került Astra biztosító ügyfelei közül 30-40 ezren még mindig nem döntöttek arról, mely biztosítóhoz kötik át kötelezőjüket. Közülük azoknak is érdemes lehet az év végi kampányban kalkulálni és adott esetben váltani, akiknek eredetileg csak később lenne esedékes az évfordulójuk (számukra a vonatkozó jogszabály erre lehetőséget nyújt). Fentiek miatt az idei kampányban biztosítást váltók száma akár újra megközelítheti majd a tavalyi szintet.

Figyeld az üzeneteid!

Az indexdíjat is tartalmazó díjértesítő leveleknek legkésőbb az évforduló előtt 50 nappal, január elsejei évforduló esetén tehát november 11-éig kell megérkezniük az ügyfelekhez, akiknek ezen információk ismeretében legkésőbb december 1-je éjfélig van lehetőségük jelenlegi szerződésük felmondására.

Fontos tudni azt is, hogy a kampányban érintettek közül azok, akik díjkedvezmény fejében korábban elektronikus kapcsolattartást választottak, a díjértesítőt ne a postaládájukba, hanem a biztosító számára megadott e-mailcímre várják.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hétvégi meglepetések az Otthon Start feltételeiben
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 07:44
Többek között már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Az éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben az Otthon Start feltételeinek további pontosítását tartalmazó kormányrendelet.
Személyes pénzügyek A középiskolások megint megmutatták, mit tudnak a pénzügyekről
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 20:51
November 11-én folytatódtak a második fordulós küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyen.
Személyes pénzügyek Nyugdíjasok és a személyi kölcsön: hogyan működik, és miért népszerű felújításra?
Gergely Péter | 2025. november 12. 15:01
A személyi kölcsön inkább az aktív korúaknak jut eszébe, ha pénzre van szükség, pedig a nyugdíjasok számára is számos banki konstrukció elérhető. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a havi rendszerességgel érkező nyugdíj stabil pénzügyi hátteret jelenthet, így egy jól megválasztott személyi kölcsön idősebb korban is logikus döntés lehet például akkor, ha lakásfelújításról vagy korszerűsítésről van szó.
Személyes pénzügyek Orbán Viktor elárulta: jelentős döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:40
Meghosszabbítják a kamatstopot.
Személyes pénzügyek Kgfb: jó hír érkezett a magyar autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:24
November elején elindult a 2025. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány.
Személyes pénzügyek Fontost hír kaptak a nyugdíjasok – ez rengeteg embert érint
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:43
Jön a kiegészítés.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Tolna, Pest, Nógrád és Heves vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Spórolhat az életbiztosításon, aki még idén megköti
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 17:48
Számít az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz az életbiztosítása havi díja, de nem a tényleges kor.
Személyes pénzügyek Újra reneszánszát éli a készpénz
Herman Bernadett | 2025. november 11. 17:21
A lakosság a legkényelmesebb és legbiztonságosabb fizetési módszernek tartja a készpénzt. A digitális megoldások sokak számára bonyolultak, a kiberbűnözőktől is tartanak az emberek. A mobilfizetést viszont egyre többen használják, minden banknál elérhető már az Apple Pay és a Google Pay is. 
Személyes pénzügyek Elszakadt a cérna, Alkotmánybírósághoz fordult az OTP
Privátbankár.hu | 2025. november 10. 18:33
Alkotmányjogi panaszt terjesztett be az OTP több más hitelintézettel közösen: az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló törvény Alaptörvénybe ütközésének megállapítását kérik, derült ki a bank hétfői közleményéből.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG