3p
Habár egyre tudatosabban tervezzük az utazásokat, még mindig sokan biztosítás nélkül indulnak útnak.

Sok utasbiztosítás eleve nem terjed ki a téli sportokra, vagy ha igen, akkor sem fedezi minden esetben a síbalesetekre jellemző rendkívül magas ellátási költségeket (pl. hegyi mentés, műtétek). A hazai árakhoz szokott magyar utazók sokszor nem is gondolják, hogy külföldön már egy kisebb sportbaleset is milyen magas költségekkel járhat a megfelelő biztosítás nélkül. Európán belül egy apróbb ambuláns ellátásért is több százezer forintot kell fizetni, amit sok esetben nem fedeznek az olcsóbb utasbiztosítások.

Milliókat veszíthetünk néhány száz forintnyi spórolás miatt

Nem érdemes az utasbiztosítás díján spórolni, hiszen a szomszédos Ausztriában is több százezer, de akár több millió forintra rúghat egy helikopteres mentés és a kórházi kezelés költsége. Ha síelni indulunk, ne kizárólag az ár alapján válasszunk biztosítást, hanem arra figyeljünk, hogy az adott termék milyen szolgáltatásokat és fedezeteket takar. Az OVB Magyarország legutóbbi online felméréséből kiderül, hogy a válaszadóknak jellemzően 100-200 ezer forintba kerül a téli vakáció, és tisztában vannak azzal is, hogy egy főre naponta már 5-800 forintért is köthető Európán belüli, téli sportokra érvényes utasbiztosítás.

„Sajnos nagyon sok olyan esettel találkoztunk már, amikor baleset vagy váratlan betegség áldozatai lettek szabadságuk, külföldi pihenésük során a vakációzók. Legutóbb például Ausztriában egy hölgy nem sokkal a lesiklás megkezdése után elesett, a síléc nem oldódott le a lábáról, ennek következményeként térdszalag szakadás vetett véget a kirándulásnak, és hegyi mentésére is szükség volt. Több százezer forintos költsége keletkezett, amit természetesen kifizetett a biztosító, de utasbiztosítás nélkül a fájdalom mellett még a súlyos anyagi teher is beárnyékolta volna az utazást” – mondta el Papp Ádám, az OVB Vermögensberatung Kft. ügyvezetője.

Még a profiknak is kell a biztosítás

Eladták a Netrisk.hu-t - szép summát fizettek érte >>>

A fent említett síbaleset sajnos átlagosnak tekinthető, de az OVB Magyarország véleménye szerint még a rutinos síelők és snowboard-ozók se induljanak el a megfelelő utasbiztosítás nélkül, hiszen egy-egy veszélyesebb pályán elég egy rossz mozdulat, és igazán komoly baleseteket lehet szenvedni, melyek akár több milliós terhet jelenthetnek. A pénzügyi tanácsadó cég felmérése alapján a válaszadók közel 70 százaléka tisztában van vele, hogy egy sípályán történő helikopteres mentés költsége elérheti a kétmillió forintot is.

A legtöbb téli utasbiztosítás kifejezetten a népszerű sportokra (pl. sí, snowboard, szánkó, korcsolya, hórafting) lett összeállítva, és olyan extra szolgáltatásokat tartalmaz, mint a síbérlet visszatérítését betegség esetén, a (saját és kölcsönzött) sí- és snowboard felszerelés biztosítását, de akár emelt szintű jogvédelem- és felelősségbiztosítást is tartalmazhat. Utóbbi azért nagyon hasznos, mert ha mi okozunk balesetet egy síelő társunknak, akkor a közúti balesetekhez hasonlóan nekünk kell helytállnunk az okozott károkért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Fokozódik a banki ajándékpénz-verseny az új ügyfelekért
Privátbankár.hu | 2025. november 16. 10:01
Egyszeri jóváírási akciót indított a személyi kölcsönöknél két pénzintézet is a napokban, így a lakossági számlák, a babaváró hitel és az Otthon Start hitel után újabb terméknél kínál több piaci szereplő is ajándékpénzt az új ügyfeleknek.
Személyes pénzügyek Újabb továbbjutó csapatokra derült fény a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2025. november 14. 15:55
Tolna, Pest, Nógrád és Heves legjobbjai biztosították helyüket az országos döntőben a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyen.
Személyes pénzügyek Hétvégi meglepetések az Otthon Start feltételeiben
Privátbankár.hu | 2025. november 13. 07:44
Többek között már az igénylő testvére is szerepelhet a hitelben adóstársként. Az éjszaka megjelent a Magyar Közlönyben az Otthon Start feltételeinek további pontosítását tartalmazó kormányrendelet.
Személyes pénzügyek A középiskolások megint megmutatták, mit tudnak a pénzügyekről
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 20:51
November 11-én folytatódtak a második fordulós küzdelmek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági versenyen.
Személyes pénzügyek Nyugdíjasok és a személyi kölcsön: hogyan működik, és miért népszerű felújításra?
Gergely Péter | 2025. november 12. 15:01
A személyi kölcsön inkább az aktív korúaknak jut eszébe, ha pénzre van szükség, pedig a nyugdíjasok számára is számos banki konstrukció elérhető. A BiztosDöntés.hu szakértői szerint a havi rendszerességgel érkező nyugdíj stabil pénzügyi hátteret jelenthet, így egy jól megválasztott személyi kölcsön idősebb korban is logikus döntés lehet például akkor, ha lakásfelújításról vagy korszerűsítésről van szó.
Személyes pénzügyek Orbán Viktor elárulta: jelentős döntést hozott a kormány
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:40
Meghosszabbítják a kamatstopot.
Személyes pénzügyek Kgfb: jó hír érkezett a magyar autósoknak
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 14:24
November elején elindult a 2025. évi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány.
Személyes pénzügyek Fontost hír kaptak a nyugdíjasok – ez rengeteg embert érint
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 13:43
Jön a kiegészítés.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2025 ősz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Tolna, Pest, Nógrád és Heves vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Spórolhat az életbiztosításon, aki még idén megköti
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 17:48
Számít az életkor: minél idősebben köti meg valaki, annál magasabb lesz az életbiztosítása havi díja, de nem a tényleges kor.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG