4p
Hatodik éve változatlanok a sztrádahasználat díjai, 2017-ben is népszerű volt az éves matrica elővásárlása, egyre jobban fogynak a megyei matricák. Januárról ügyfélbarát módon változik számos előírás, például kevésbé kell kapkodni a büntetésfizetéssel. A motorosok májustól kedvezményes havi matricát vehetnek.
Autópálya-matrica vásárlás. (Kép forrása: MTI Fotó, Kovács Tamás)

A 2012 óta változatlan díjszintek a jövő évben sem emelkednek, a közlekedők a hat éve megszokott árakon vásárolhatják meg a továbbiakban is az ismert matricatípusokat. A fizetős utak köre mindössze az idén decemberben átadott két új szakasszal, az M85 Csorna elkerülő befejező ütemével és az M35 Debrecen utáni folytatásával bővül az újévben – írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közös közleménye. (A korábbi tervekről itt írtunk.)

Idén az év teljes utolsó hónapjában, december 1-jétől elérhetőek voltak a 2018-as országos éves és megyei e-matricák. A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. kimutatásai alapján eddig összesen több mint 94 ezer úthasználati jogosultság kelt el az érvényességi idő kezdete előtt 1,58 milliárd forint értékben.

Most január elsejétől számos új, az autósok költségeit és adminisztrációs terheit csökkentő előírás lép hatályba az e-matricás rendszerben. Az ügyintézést jelentősen megkönnyítő egyes rendelkezéseket a már folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell majd.

Lesz egy órád megvenni

Az egyik legfontosabb intézkedés lehetővé teszi, hogy pl. a véletlenül díjköteles útszakaszra tévedő autósok az utazás megkezdése után is megvásárolhassák az e-matricát. Az új előírás szerint a fizetős hálózatra lépéstől számítva 60 perc áll az úthasználók rendelkezésére a jogosultság megváltásához.

Az e-matricákat a továbbiakban is érdemes már indulás előtt beszerezni akár személyesen, akár elektronikus úton. A jóhiszemű mulasztók azonban a jövőben mentesülhetnek a pótdíjazás alól, ha a megfelelő jogosultságot a díjköteles útra hajtást követő egy órán belül megveszik.

Kevésbé kell sietni a büntivel

A korábbi szabályozás szerint a jogosulatlan úthasználatért kiszabott 14 875 forintos alap-pótdíj már 30 nap után 59 500 forintra nőtt. A módosítással e türelmi idő a kétszeresére, 60 napra hosszabbodik. Ha a jármű az arra egyébként irányadó díjkategóriához képest alacsonyabb díjkategóriába tartozó, érvényes jogosultsággal rendelkezik, csak a - 60 napon belüli rendezés esetén - 7500 forintos különbözeti pótdíjat kell kifizetni.

Ha az úthasználónak a jogosulatlan úthasználat és az első felszólítás kézhezvétele között eltelt időben kettőnél több pótdíjfizetési kötelezettsége keletkezett, a pótdíj maximalizálását kérheti két, a járműre irányadó alap-pótdíj vagy különbözeti pótdíj összegére. A kérelem benyújtására a korábbi 15 nappal szemben 75 nap áll az üzemben tartó rendelkezésére.

Kérhetsz részletfizetést

A kérelem egy rendszámra egy naptári évben többször is benyújtható. A rendszer üzemeltetője a jövőben a pótdíjfizetésre kötelezett természetes személy kérelmére részletfizetést engedélyezhet, ha az egy összegű rendezés jelentős anyagi terhet róna a mulasztóra.

2018 a családok éve lesz, ezért a D2 járműkategóriába tartozó személygépkocsira regisztráció után igénybe vehető kedvezmény januártól nemcsak a négy, hanem már a három gyermeket nevelő családok számára is elérhető.

Havi matrica motorosoknak

A motorosok a kínálatból eddig hiányzó kedvezményes havi matricát vehetnek járművükre. A már májustól elérhető új termék ára az 1470 forintos heti jogosultsághoz képest mindössze 2500 forint.

2017-ben is keresett terméknek bizonyultak a megyei matricák, amelyekből a mai napig országszerte összesen több mint 1,7 millió darab fogyott 9,3 milliárd forint értékben. A rendkívül kedvező árú e-matrica típus népszerűségét jól mutatja, hogy az előző évihez képest 13,7 százalékkal több kelt el belőle. Szombathely gyorsforgalmi bekötésével először válthattak Vas megyei matricát a közlekedők, az első esztendőben ebből több mint 36 ezer darabot értékesítettek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG