5p
Augusztus 10-től indul a forinthiteles elszámolási levelek postázása. Az előzetes kalkulációk szerint az ügyfelek 10-20 százaléka remélhet vissza egyáltalán valamekkora összeget - a döntő többség nullás levelet fog kapni. Az augusztusnak így igazából a valódi devizahitelesek örülhetnek: fél évvel a hitelük elszámolása és forintosítása után végre ők is értesítést kapnak banjuktól.

Újabb határidő közeleg az elszámolásban: a pénzintézeteknek alapesetben augusztus 1. és szeptember 30 között kell majd kiküldeniük az elszámolási értesítőket a forintalapú fogyasztási hitelek vonatkozásában. Maga az érintett hitelek elszámolása elvben június 30-ával megtörtént, s mivel – a deviza alapú hitelek tavaszi elszámolásával ellentétben – most már nem kell kiegészítő jogszabályok megszületésére, a mintalevek jegybanki meghatározására várni, arra, számítottunk, hogy a bankok a viszonylag gyors kiértesítés mellett teszik le ma voksot.

Nem fognak sietni

Ebben az elképzelésben némileg csalódtunk: a válaszoló bankok zöme előreláthatóan kihasználja majd a teljes rendelkezésre álló időt, s szeptember 30-i határidőig küldi ki a leveleket. A levelek augusztus eleji indítását egyértelműen csak a Budapest Autó esetében ígérték: ott egyenletes ütemben elosztva tervezik kiküldeni az értesítő leveleket, igaz, az anyavállalat, a Budapest Bank ugyanakkor csak augusztus végétől kézbesíti majd az elszámoló leveleket.

Némileg meglepetés, hogy milyen komoly eltérések mutatkoznak az ügyben érintett szerződések számában. Míg az OTP Banknál megközelítőleg 1,2 millió értesítő levél kiküldéséről beszélnek, addig például az érintettek számára vonatkozó kérdésünk esetében a CIB Csoportnál 109 ezer érintettről beszéltek.

Lesz csúszás

Az elszámolás meglehet, most sem lesz teljes: a törvény értelmében a mostani eljárásban a 2010. november 26. napja előtt létrejött szerződések vonatkozásában.kell elszámolniuk a bankoknak. Az ezt követő időszak vonatkozásában a pénzintézetek zöme vállalta az elszámolást, mások ugyanakkor nem így tettek. A Magyar Nemzeti Bank közérdekű keresetet nyújtott ezen pénzügyi intézmények ellen, azt kérve a bíróságtól, hogy állapítsa meg a 2014. július 26-ig megkötött szerződések esetében is az egyoldalú kamatváltozások tisztességtelenségét. Ezek a perek zajlanak, ám ha augusztus 1-ig nem zárulnak le jogerős határozattal, akkor az adott szerződések esetében az elszámolási levelek kiküldésének határideje a jogerős végzés megszületésétől számított 60. nap.

A Budapest Banknál 91 ezer, a Budapest Autónál 17 500 szerződést érint a mostani elszámolás. A K&H-nál ugyanakkor csak 17 ezer elszámoló levél postára adásával számolnak, míg az MKB-nál több ezer ügyfélről beszélnek. A legmeglepőbb válasz talán a Raiffeisentől érkezett: dacárára annak, hogy az elszámolási határidőn túl vagyunk, a bank azt közölte, hogy a levelek kiküldésének augusztus 1-i határidejéig nem áll módjában részletes információkat adni.

Míg a deviza alapú szerződések esetében komoly reményeket keltettek előzetesen az elszámolással kapcsolatban, a forinthitelek esetében már a politika sem beszél érdemi tartozáscsökkenésről. A banki válaszokat látva ez így helyes, hiszen az előzetes kalkulációk szerint igen kevesen remélhetnek vissza pénzt az egyoldalú kamatemelések okán – mégpedig azért, mert a forinthitelek esetében a kamatok rendszerint igen magasak voltak, s azokat a pénzintézetek a válság idején is csak visszafogottan emelték.

Megy a levél minden áron

A Privátbankár.hu kérdésére válaszolva az OTP Banknál azt válaszolták, hogy az előzetes adatok alapján a forintos szerződéseikkel elszámolásban érintett ügyfélkörnek mindössze 10-20 százaléka fog valamilyen visszatérítést kapni. A Budapest Banknál az érintett 91 ezer szerződésből kevesebb mint ezer olyan ügyfél lesz, ahol történt egyoldalú kamatemelés, s így egyáltalán valamilyen összegű visszatérítésben reménykedhet. A törvény értelmében ugyanakkor azoknak is meg kell küldeni az elszámoló levelet, akik esetében nem történt az ügyfélre nézve hátrányos és a bíróság által törvénytelennek ítélt kamatváltozás. Ez persze jelentős terhet jelent majd a bankoknak, ráadásul aligha jelent majd megnyugvást az ügyfeleknek. (Arról nem is beszélve, hogy ezen értesítőket is a korábban bevett tértivevényes módon kell majd postázni, azaz sokan "nullás" papírokért zarándokolhatnak majd a a postára.)

Ha azt nézzük ugyanakkor, hogy a Budapest Autónál érintett 17.500 szerződés esetében 65 százalékos azok aránya, akik kapnak majd vissza pénzt, azt mondhatjuk, hogy a lízingcégek esetében magasabb lehet a visszaírások aránya.

Augusztus 1-től kapják meg elszámolási és forintosítási levelüket azok az ügyfelek is, akik valódi devizahitelt vettek fel. Korábban, a Bankszövetség sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a törvény köti a bankokat, így annak ellenére nem postázhatták a kiértesítőket, hogy itt a forintosítás és az elszámolás határnapja február 1. volt.

Akik sokat vártak

Augusztus 1-től kapják meg elszámolási és forintosítási levelüket azok az ügyfelek is, akik valódi devizahitelt vettek fel. Korábban, a Bankszövetség sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a törvény köti a bankokat, így annak ellenére nem postázhatták a kiértesítőket, hogy itt a forintosítás és az elszámolás határnapja február 1. volt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Megindultak a magyarok külföldre, viszik az utasbiztosítást
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 12:12
Nőtt az idén a magyarok utazási kedve az utasbiztosítási adatok szerint – közölte a Netrisk. Az év első három hónapjában több mint 80 ezer utasbiztosítást kötöttek a társaságnál, ami közel 13 százalékos emelkedést jelent éves szinten. Az utasbiztosítások díja az idén fejenként naponta 920 forintra jön ki, ez pedig elenyésző összeg egy esetleges káreseményhez köthető költségekhez képest.  
Személyes pénzügyek Alig van már igény jelzáloghitelre Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 09:12
Hároméves mélypontra süllyedt februárban a frissen megkötött jelzáloghitel-szerződések száma, és alig haladta meg a háromszázat – hívja fel a figyelmet Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A gyenge keresletben jelentős szerepe lehet annak is, hogy a személyi kölcsönöknél egyre kedvezőbbé – illetve rugalmasabbá – válnak az igénylési feltételek.
Személyes pénzügyek Lakáshitel-boom: egy szerződésre több pénz jut, mint valaha
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 19:28
Mindent leuralt az Otthon Start.
Személyes pénzügyek Kik a legjobb pénzügyes gimnazisták? Ez a hat csapat biztosan köztük van
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 11:19
A Privátbankár.hu pénzügyi tudatossági versenye újabb szakaszába lépett: a második forduló első versenynapja után kihirdették az országos döntő első résztvevőit.
Személyes pénzügyek Kiderült, mekkora bajban vannak a háztartások a hiteltörlesztéseknél
Herman Bernadett | 2026. április 2. 05:55
Sokat javultak a hitelstatisztikák tavaly év végére. A lakáshitelesek és a személyi hitelesek szépen törlesztenek, a támogatott hiteleknél és a folyószámla-hiteleknél viszont kezdenek előjönni a problémák. 
Személyes pénzügyek Hiába jött meg a pénzeső, hatalmas adósságba verték magukat a családok februárban is
Herman Bernadett | 2026. április 1. 11:31
A lakáshitelt és a személyi hitelt is vitték, mint a cukrot februárban is. Az azért látszik a statisztikákon, hogy a hó végén mínuszban lévő családok egy része talán kicsit fellélegezhetett. 
Személyes pénzügyek Rossz hír a nyugdíjasoknak: kiesik egy csomó pluszpénz
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 11:39
Nem lesz lehetőség a novemberi nyugdíjprémium kifizetésére. Az év második felében ismét meglóduló inflációs mutató miatt viszont nyugdíjkorrekciót fognak kapni idős honfitársaink.
Személyes pénzügyek Még a héten a számlákra érkezhet a családosok pénze
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 09:03
Április eleje és a Húsvét kombinációja közbeszólhatna, de most kedvezően alakul az utalások rendje. 
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. március 30. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Békés és Győr-Moson-Sopron, Bács-Kiskun, Baranya, Hajdú-Bihar és Veszprém, valamint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Hidegzuhany: meredeken kilőtt a repjegyek ára
Privátbankár.hu | 2026. március 29. 12:53
Többszörösét is elkérhetik egy útra a korábbinál. Ráadásul néhány hét alatt következett be a draszttikus változás.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG