3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Szerda éjfélig lehet beküldeni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) az idei adóbevallásokat, a kiemelt ügyfélszolgálatok rendkívüli nyitva tartással készülnek.
MTI Fotó: Marjai János

A kiemelt ügyfélszolgálatok országszerte 18 óráig tartanak nyitva kedden és szerdán, a megyeszékhelyeken egy-egy, Budapesten pedig négy ilyen ügyfélszolgálat van.

Ne feledd az 1 százalékot sem!

Az egy százalékok felajánlásának is május 20. a határideje. Ez azokra is vonatkozik, akiknek korábban kellett benyújtaniuk az adóbevallásukat - például az egyéni vállalkozók -, ugyanis ha a bevallással együtt nem rendelkeztek erről, szerda éjfélig még ők is megtehetik.

Rengetegen hagyták az utolsó pillanatra

A NAV az idén is közel 4,5 millió bevallást vár, amelyből május 10-ig 1,727 millió érkezett meg, nagyjából annyi, mint tavaly ugyanebben az időszakban. A kapkodás aztán sokszor bagatell hibákkal jár együtt.A leggyakoribbakat korábbi összeállításunkban találja >>

Azoknak, akiknek az adóhatóság elkészítette, és április 30-ig vissza is küldte a bevallását, de az adózó nem kért módosítást, szintén május 20-tól érvényes az adóbevallásuk - közölte. Idén 375 ezren kívántak élni ezzel a lehetőséggel, és 350 ezer kérelmet tudtak elfogadni - tette hozzá.

Itt lesznek nyitva tovább a posták

A Magyar Posta Zrt. szerdán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket, Budapesten az éjjel-nappal nyitva tartó, Amerikai úti postán kívül éjfélig elérhető lesz a Nyugati téri és a Keleti pályaudvari posta, továbbá a Mammut bevásárlóközpontban lévő fiók 21 óráig áll rendelkezésre. Postán szerda éjfélig lehet feladni az adóbevallásokat.

Vidéken, valamennyi megyeszékhelyen legalább egy posta 20 óráig tart nyitva. Ezen posták listáját az alábbi táblázat tartalmazza:

Nyitva tartás

Békéscsaba 1 posta

20 óráig

Debrecen 1 posta

20 óráig

Eger 1 posta

20 óráig

Győr 15 - Interspar posta

20 óráig

Kaposvár 1 posta

20 óráig

Kecskemét 1 posta

20 óráig

Miskolc 3 posta

20 óráig

Nyíregyháza 1 posta

20 óráig

Pécs Pláza posta

20 óráig

Salgótarján 1 posta

20 óráig

Szeged Tesco Posta

20 óráig

Szekszárd 1 posta

20 óráig

Székesfehérvár 7 posta

20 óráig

Szolnok 1 posta

20 óráig

Szombathely TESCO kirendeltség

20 óráig

Tatabánya 1 posta

20 óráig

Veszprém 1 posta

20 óráig

Zalaegerszeg 1 posta

20 óráig

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Meglepő fordulat a hazai nyugdíjpénztáraknál: elkezdtek belépni a fiatalok
Herman Bernadett | 2026. szeptember 2. 14:33
Nagyszerű első féléven vannak túl a hazai önkéntes nyugdíjpénztárak. A tőzsdei rekordok és a magyar állampapírpiac emelkedése miatt a portfólióikon rekordnyereséget értek el, a tagdíjbevételek is nőttek, és csodák csodájára elkezdtek belépni a huszonévesek az intézményekbe. 
Személyes pénzügyek MNB: több bejelentés is érkezett a Revoluttal kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 13:21
Sorozatosan kerülnek elő a pénzügyi szolgáltató magyar ügyfelei, akiknek – mindenféle indoklás nélkül – a Revolut korlátozza a számláikhoz való hozzáférést. A számtalan panasszal kapcsolatban most reagált a Magyar Nemzeti Bank.
Személyes pénzügyek Adóváltozások után: mi marad a bizalmi vagyonkezelés versenyképességéből?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 2. 11:57
A nyári adócsomag módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait – az adóhatósági kontroll erősödik, de a konstrukció továbbra is versenyképes marad a Crystal Worldwide vezetője szerint.
Személyes pénzügyek Emelt végkielégítés? Nyugdíj előtt? Ekkor jár
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 09:47
Nem árt vigyázni, automatizmusról szó sincs, ez esetben sem.
Személyes pénzügyek Családi vagyontervezés új keretek között: fontos változások a bizalmi vagyonkezelésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 30. 14:17
A 2026. július 28-án elfogadott 2026. évi XXXV. törvény (nyári adócsomag) módosította a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait, éppen emiatt érdemes végigvenni, mi is változott pontosan
Személyes pénzügyek Lakástakarékból önerő: mire elég 8 vagy 15 millió forint?
Tóth Tímea | 2026. augusztus 30. 05:48
Egy korábban felépített lakástakarék-pénztári megtakarítás jelentősen megkönnyítheti az első közös lakás megvásárlását vagy épp a továbbköltözést. Nem azért, mert feleslegessé teszi a lakáshitelt, hanem mert megteremtheti az önerő alapját, csökkentheti a szükséges kölcsön összegét és ezzel a havi törlesztőt is. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire elég a lakástakarék egy ingatlanvásárlásnál, és honnan lehet még önerőt szerezni a kölcsönhöz.
Személyes pénzügyek Milliárdokat fordítanak lakáshitel-törlesztésre az egészségpénztári tagok
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 15:19
Az első félévben 3,7 milliárd forintot fordítottak az egészségpénztári tagok lakáshitel-törlesztésre, ez sokkal magasabb a tavalyi első féléves 2 milliárd forintnál. 
Személyes pénzügyek Kiszámolták, mekkora hitelre elég a magyar átlagbér
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 13:34
529 ezer forintos nettóval már egy komolyabb kölcsön is összejön.
Személyes pénzügyek Első vizsga az egyetemistáknak: nullázd a díjat, maxold az ajándékpénzt!
Homa Péter | 2026. augusztus 26. 15:24
Itt az idő: a felsőfokú képzésre felvett diákoknak mindenképpen diákszámlát kell nyitniuk, és ilyenkor akár még bankváltás lehetősége is felmerülhet. Egy jó döntés hosszú évekre minimalizálhatja a bankolás költségét, induláskor pedig még ajándékpénzt is be lehet zsebelni. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, mire érdemes figyelni a választásnál, ami után már szefivel is megnyitható a diákszámla.
Személyes pénzügyek Hiába nőnek a magyar fizetések, szűk a háztartások mozgástere
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 25. 13:14
Messze az átlag alatt egy fontos mutatóban a magyar háztartások. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG