1p
Ma még leadhatod a munkáltatódnak, hogy kinek adod az egy százalékod.
MTI Fotó: Marjai János

Bár a hivatalos határidő május 22, ameddig még lehet dönteni az SZJA 1+1 százalékáról, nagyjából 660 ezer magánszemély még a mai napon leadhatja a rendelkező nyilatkozatát a munkáltatójának is. A Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára, Tállai András elmondása szerint aki a munkáltatójával tölteti ki az adóbevallását, azok még a mai napon lezárt borítékban kell odaadják az 1+1 rendelkezésről szóló nyilatkozatukat. A borítékra rá kell írni az adóazonosító jelüket és a boríték ragasztott oldalát saját kezűleg alá kell írniuk.

A rendelkező nyilatkozatokat a bevallástól függetlenül postán vagy személyesen is el lehet juttatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) egy lezárt - a rendelkező magánszemély adóazonosító jelével ellátott - borítékban, illetve az ügyfélkapun keresztül elektronikusan. Az egyéni vállalkozóknak erre május 22-éig van idejük. A NAV nyilvántartása szerint tavaly több mint 2,1 millióan ajánlották fel az adójuk egy százalékát, a magánszemélyek döntésükkel majd 25 900 kedvezményezettet, összességében 14,5 milliárd forinttal támogattak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Trendforduló? Váratlanul csökkenni kezdett a személyi kölcsönök átlagos összege
Hargitai-Szabó Kata | 2025. augusztus 16. 15:59
Az év eleje óta tartó folyamatos növekedést követően júniusra 3 millió forint alá esett a személyi kölcsönök egy szerződésre jutó átlagos összege. Bár a teljes hitelkihelyezés volumene visszaesett, a szerződések számának ugrásszerű emelkedése egyértelműen jelzi a lakosság hitelfelvételi szokásainak változását.
Személyes pénzügyek Bukhatja az Otthon Startos hitelt, ha nem figyel
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 14. 10:45
Buktató: fontos tudni, hogy a hitelintézetek nem kizárólag a vételár alapján döntenek a hitelösszeg megállapításáról.
Személyes pénzügyek Annyian keresik a 3 százalékos hitelt, hogy be kellett vetni a mesterséges intelligenciát az ügyintézésnél
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 13. 09:52
Néhány nap alatt kétezernél is többen kalkuláltak és több százan iratkoztak fel a Gránit Bank Otthon Start oldalán, hogy elkezdhessék az egyeztetést a szeptembertől induló támogatott lakáshitel igényléséről. Mától a tájékoztatásba bekapcsolódik a Bank virtuális ügyintézője, a Gránit Guru is.
Személyes pénzügyek Rekordon a tartós befektetések száma, de miért nem nyit mindenki ilyet?
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 18:54
A félév végén rekordmennyiségű tartós befektetési számlát (TBSZ) kezeltek Magyarországon, ezeken 7100 milliárd forintnál is több pénz volt. Mindenkinek megéri ilyet nyitni, mégis csak a szupergazdagok élnek a lehetőséggel – erről beszélt Herman Bernadett főmunkatársunk a Trend FM hétfői adásában.
Személyes pénzügyek Nagy tervei vannak a Revolutnak Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 16:46
A cég fióktelepet nyithat a nem túl távoli jövőben.
Személyes pénzügyek Őrült költekezésbe kezdtek a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 09:45
Több mint 1,5 milliárddal nőt a K&H-s SZÉP kártyák forgalma.
Személyes pénzügyek Mi lesz ebből? Állig eladósodtak a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 11. 07:10
Történelmi rekordot döntöttek júniusban a magyar háztartások hitelkártya- és folyószámlahitel-tartozásai. 
Személyes pénzügyek Ellentámadást indítanak a bankok a kormány szuperfegyverével szemben
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 10. 08:57
Új, kombinált lakáshitel-konstrukciókat kínálnak.
Személyes pénzügyek Vigyázzon a külföldi készpénzfelvétellel, sok a lehúzós ATM
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 12:31
Ahogy beköszönt az augusztus, a magyar utazók is egyre nagyobb számban indulnak napfényes tengerpartokra, népszerű városokba és hegyi túrákra. Bár a bankkártyás és érintéses fizetés ma már sok helyen elérhető, vannak azonban olyan országok a készpénzhasználat továbbra is elengedhetetlen – legyen szó egy helyi piacról, taxiról vagy egy családi vendéglőről.
Személyes pénzügyek SZÉP Kártya: fontos híreket közölt az NGM
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 10:57
Idén júniusban 44 milliárd forintot költöttek a kártyabirtokosok belföldi kikapcsolódásra,
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG