5p
Óbuda után Budakalász is megadóztatja a hajótulajdonosokat: januártól települési adót kell fizetni a 10 kilowattnál nagyobb teljesítményű vízi járművek után. Az adót nem a helyi lakosok, hanem a Római-partról áttlepült járművek miatt vezették be. A III. kerületnek bejött az adókivetés: tavaly közel 7 millió forint bevételük származott ebből. Milyen hatással lesz a lépés a környező településekre?
Hajó a Dunán a ködös időben (Fotó: MTI/Balogh Zoltán)

Budakalász Önkormányzata tavaly novemberben döntött arról, hogy ez év januárjától új települési adót vetnek ki a budakalászi Duna-parton tárolt nagy teljesítményű vízi járművekre.

Az ősszel megválasztott Göbl Richárd polgármester a képviselő-testületi ülésen az új adó kivetését azzal indokolta, hogy az elmúlt években tömegesen szorulnak ki a Római-partról a folyamatos beépítések miatt a hajók, áttéve tárolási központjukat Budakalász Duna-parti részére. Mindez az oda vezető utakat leterheli, rongálja, és a helybéli lakosok mindennapi életére is hatással van.

A polgármester további érvelése szerint a Duna-part természetközeliségét kellene megőrizni, amibe nem férnek be a motoros eszközök és a zajos tevékenységet végző szolgáltatók.

„Szeretnénk hasznot húzni a Duna-partból, de úgy, hogy ne tegyük tönkre” – hangozott el a novemberi testületi ülésen.

A Göbl Richárd akkor elmondta azt is, hogy az adó alanyai túlnyomó többségben nem helybéliek lesznek. Előzetes számításaik szerint az adóból várhatóan éves szinten 3 millió forint bevétele származhat az önkormányzatnak.

A horgászok megúszták

A 10 kW alatti, jellemzően horgászok által használt vízi járművek nem tartoznak az új adónem hatálya alá. A rendelet szerint az adókötelezettség az önkormányzat illetékességi területén tartós vagy időleges jelleggel tárolt, 10 kW motorteljesítményt meghaladó motoros vízi járművek után keletkezik. Az adót negyedévente kell fizetni, és kizárólag magánszemélyek tulajdonában lévő járműre vonatkozik. Az adó nagysága a vízi jármű teljesítményével együtt nő.

Eszerint:

  • 50 kW teljesítményig 105 forintot,
  • 51-200 kW teljesítmény között 150 forintot,
  • 200 kW teljesítmény felett 225 forintot kell fizetni egy kilowatt után negyedévente.

Azaz például egy kisebb, 50 kW teljesítményű motorcsónak tulajdonsának évente 21 ezer forint adót kell befizetni az budakalászi önkormányzatnak.

Némi könnyítés, hogy 50 százalékos kedvezményt adnak az elektromos hajtású, valamint a hidrogén tüzelőanyag cellás üzemű járművek után. Adómentességet kaptak a vízi rendőrség mentésre használt járművei, a Lupa-sziget kompja, továbbá az, aki kizárólag a műszaki vizsga miatt tárolja ott a hajóját. Kedvezmény jár annak is, akinek a Lupa-szigeten van ingatlana.

Óbuda három éve adóztat

A budakalászi yacht-adó kivetése nem egyedi lépés. Óbuda önkormányzata már 2017-ben bevezette a motoros vízi járműveket terhelő települési adót "a természetvédelmi és turisztikai szempontokra", valamint "az evezős sportok elősegítésére" hivatkozva. Az önkormányzat akkor úgy számolt, hogy a települési adó nyomán hozzávetőleg 5 millió forint adónövekmény jelentkezhet a kerület költségvetésében. Ehhez képest a 2019-es büdzsében az előirányzott 5 millió forint helyett már 6,85 millió forint folyt be a motoros vízi járműveket terhelő adóból.

Az óbudai települési adó feltételei szinte teljesen megegyeznek a budakalászi rendelettel. Az adó alanya itt is magánszemély lehet, aki az év első napján a III. kerület közigazgatási határain belül tárolt – szintén a 10 kW-ot meghaladó teljesítményű  – motoros vízi jármű tulajdonosa.

Az óbudai adókötelezettség egyaránt vonatkozik a Duna III. kerületi részén, a kerülethez tartozó partszakaszon, de még közterületen vagy magántulajdonú ingatlanon elhelyezett, továbbá a kikötőkben tárolt motoros vízi járművekre is. Az adó mértéke itt is majdnem akkora, mint amit a budakalászi önkormányzat alkalmaz, annyi különbséggel, hogy Óbudán 50 kW teljesítményig 105 forint helyett csak 75 forint adót kell megfizetni negyedévente egy kilowatt után.

Hol nem kell (még) adót fizetni?

A budakalászi és az óbudai yacht-adó a szomszédságukban lévő két településre lehet hatással. Ha ezek miatt a sarcok miatt inkább a Duna fentebbi szakaszain tárolják a járműveiket a tulajdonosok, akkor Szentendre és Dunakeszi jöhet szóba, mint két legközelebbi város, és amelyeknek van Duna-parti szakasza is.

Szentendrén jelenleg nincs vízi járművekre kivetett adónem. Az önkormányzatnál megkeresésünkre elmondták, hogy tavaly a város nem vezetett be új adónemet, amit mindig csak a tárgyévet követő évtől lehet alkalmazni. Ugyanakkor új adó bevezetését nem csak pénzügyi okok indokolhatnak, hanem egyéb (például környezetvédelmi, közlekedési, urbanisztikai) tényezők is.

Ezeket a komplex jellemzőket folyamatosan vizsgálja az önkormányzat, és amennyiben indokolttá válik Budakalász adójogszabályi változtatásai miatt a szentendrei szakaszon a vízi járművek terhelésének kezelése, úgy a megfelelő időben megteszik a szükséges lépéseket – közölték.

A témában megkerestük Dunakeszi Önkormányzatát is. Cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Zsebbevágó részlet derült ki a kormány 3 százalékos lakáshiteléről
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:26
A többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
Személyes pénzügyek Így változtak a fizetések Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:33
Az elmúlt évben is dinamikusan bővült az elektronikus fizetési forgalom: több mint 200 millióval emelkedett az elektronikus tranzakciók száma egy év alatt, így a teljes gazdaságban összesen több mint 2,5 milliárd elektronikus fizetés történt, a fizetési műveletekben a bankkártyás tranzakciók domináltak.
Személyes pénzügyek Jó hírek érkeztek a 3 százalékos szuper lakáshitelről
Herman Bernadett | 2025. július 16. 16:29
A társadalmi vita a jövő héten kezdődik, a korábbi hírek szerint nem lesz időkorlátja az Otthon Start hitel felvételének. A 10 százalékos önerőt a 40 év fölötti hitelfevevőkre is kiterjesztenék.
Személyes pénzügyek Váratlan jó hírt kapott az autósok fele: várhatunk a tankolással
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 12:16
Inkább áremelkedés nézett ki a héten, de mégis lefelé mozdul az egyik üzemanyagfajta ára.
Személyes pénzügyek Az Erste egykori devizahitelei is érvényesek, nem érdemes reklamálni
Herman Bernadett | 2025. július 16. 11:04
Az Erste Bank szerződései is érvényesek, a bank eleget tett az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyféltájékoztatásra vonatkozó követelményeknek. Az OTP már tegnap reagált a határozatra, rájuk sem terjed ki a Kúria döntése
Személyes pénzügyek Meghökkentő dolgok derültek ki a magyar egyetemistákról
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 10:48
Alig találni olyan egyetemistát, aki ne akarna dolgozni a nyáron. A fizetési igények sokszor meghaladják a 300 ezer forintot is, és meglepően népszerű a készpénz.
Személyes pénzügyek Bővülő hiteltermékek az MFB-nél – Elindult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram
PR | 2025. július 15. 13:55
Elstartolt a GINOP Plusz program részét képező Nemzeti Bajnokok Hitelprogram, amely 155 milliárd forintos keretösszegből nyújt segítséget a beszállító és exportáló kkv-k számára. Az új EU-s társfinanszírozású konstrukció fix 0%-os kamatozás, illetve akár 30%-os vissza nem térítendő támogatás mellett érhető el. A terméket a zöld és digitális fejlesztésben gondolkodó, versenyképes vállalkozások igényelhetik az MFB Pont Plusz vállalati hálózat bankfiókjaiban.
Személyes pénzügyek Vigéckedett a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 11:38
A világban dúló geopolitikai konfliktusok, a vámháború és a zsenge hazai makrogazdasági adatok ellenére egyre stabilabb a hazai fizetőeszköz.
Személyes pénzügyek Elképesztő, mekkora károkat okozott a vihar
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:07
A lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott.
Személyes pénzügyek Nem akar lemaradni a szuperkedvezményes lakáshitelről? Akkor ezzel érdemes tisztában lennie
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:31
Nem mindenki felel meg az Otthon Start támogatott hitel felvételéhez szükséges feltételeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG