2p
Nem adja magát 62 milliárd dollárért a Monsanto, de szívesen meghallgatják a Bayer következő ajánlatát.
Fotó: EPA/Jens Wolf

62 milliárd dollárnyi készpénzre mondott nemet a Monsanto: a világ legnagyobb vetőmag-gyártója szerint a német Bayer ajánlata nem teljes és pénzügyileg sem kielégítő. (Ha valakinek ez mond valamit: több mint 17 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget söpörtek le az asztalról). A házasság ugyan egyelőre nem jön létre, de azért nem hagyta teljesen faképnél az ara a kérőt: jelezték ugyanis, hogy ha esetleg van további ajánlat, szívesen meghallgatják.

Most a Bayernek el kell döntenie, hogy bevállal-e egy még nagyobb számot - miközben a részvényesek egy része szerint már az első ajánlat is túlságosan nagyvonalú volt.

A Monsanto vezére, Hugh Grant (aki csak névrokona a jóképű színésznek) azt mondta: nagyra tartják a Bayer tevékenységét, és még el is hiszik, hogy egy közös stratégia komoly előnyökhöz vezetne. A Bayer első ajánlata azonban alulértékeli a céget, és nem is ad megfelelő választ az esetleges összeolvadás által felvetett néhány pénzügyi és versenyjogi kérdésre - mondta Grant.

A Bayer válaszában azt írta: a részvényenként ajánlott 122 dollár (a jelenleg 110 dollár alatt forgó papírokért) szerintük igenis tisztes ár, de áll a konstruktív tárgyalások elébe.

Az ajánlat meghiúsulásának hírére mindenesetre mindkét társaság részvényei erősödtek.

Hol hallottam erről a cégről?

A Monsanto a genetikailag módosított vetőmagjai miatt a GMO-ellenes mozgalmak fő célpontja, talán a leginkább vitatott vállalat az egész világon.

Címkék: Vállalat
A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Magyarországi áruházakat is érinthet Kína újabb nagybevásárlása
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 06:39
Megvenné a Mediamarkt és a Saturn anyacégét a kínai óriásvállalat.
Vállalat Jó hírt hozott a Mol horvát érdekeltsége
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:30
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az idei első fél évben elérte a 54,3 millió eurót, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Vállalat Degeszre keresték magukat a fogyasztószerekkel, mégis bajban a dán csodagyógyszergyár
Litván Dániel | 2025. július 30. 15:21
A csúcshoz képest most alig harmadannyit érnek a Novo Nordisk részvényei, miközben nem tudnak eleget gyártani fogyasztószereikből. Hol csúszott félre a sikertörténet és mit hozhat a jövő?
Vállalat Rossz hír Magyarországnak: a Mercedes megkongatta a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:51
Nem csak pocsék eredményekről számolt be a Kecskeméten is jelen lévő Mercedes – a kilátások is romlottak, jelentősen csökkenő eladásokkal számolnak.
Vállalat A világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója jó számokat közölt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:40
Az amerikai Procter & Gamble Co negyedéves bevétele és nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Az Aeroflot további járatokat töröl, de stabilizálódásról beszél a kibertámadás után
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 13:50
Az orosz Aeroflot légitársaság kedden újabb tucatnyi járatot törölt, ugyanakkor közölte, hogy menetrendje „stabilizálódott” a hétfői jelentős kibertámadást követően.
Vállalat Segítséggel bővül az esztergomi Suzuki
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 13:20
A Magyar Suzuki Zrt. gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházása nyomán tovább javul a japán autógyártó esztergomi üzemének versenyképessége.
Vállalat Donald Trump váratlan területen vitt be pofont
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 12:00
A kanadai nemzeti légitársaság is bánja.
Vállalat Sötét titkokat őrizhet a Tesla – érdemes még hinni Elon Musk ígéreteinek?
Litván Dániel | 2025. július 28. 19:01
Már egy évtizede ígéri Elon Musk, hogy hamarosan önvezető Teslák áraszthatják el az utakat. Mikor teljesülhet be az ígéret? És annak fényében, ami a Tesla önvezető képességeiről kiszivárgott, akarjuk ezt egyáltalán?
Vállalat Újabb problémák derültek ki a Boeingnél
Privátbankár.hu | 2025. július 28. 12:56
Nem csak a gépek zuhannak, a munkások is elégedetlenek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG