3p
Jobb eredményt értek el, mint várták.
(Fotó: Wikimedia Commons)

A Richter Gedeon Nyrt. 119,9 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el idén a második negyedévben, ami 8,5 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.

Az adózott nyereség a vártnál kisebb mértékben, 27,9 százalékkal 17,5 milliárd forintra csökkent a második negyedévben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus szerint az összes árbevétel 5,7 százalékkal 116,8 milliárd forintra emelkedhetett a második negyedében, az adózott nyereség esetében pedig közel 30 százalékos csökkenéssel, 16,7 milliárd forintra számítottak.

A jelentés szerint a Richter idén az első félévben 7,6 százalékkal több, 241,5 milliárd forint árbevételt ért el. A növekedéshez leginkább a Vraylar antipszichotikum forgalma után elszámolt bevétel járult hozzá, ez 23,9 milliárd forint volt, ami egy egyszeri, értékesítéshez kötött mérföldkő-bevételt is tartalmazott 7 milliárd forint értékben. A jogdíjbevétel, melynek becsült értéke közel 17 milliárd forintot tett ki, 62,4 százalékkal nőtt 2018 első félévéhez képest. Az árbevétel emelkedését meghatározta a nagy- és kiskereskedelmi szegmens árbevételének bővülése, ami elsősorban a romániai nagy- és kiskereskedelmi szegmens kétszámjegyű forgalomnövekedéséből adódott. Az időszak forgalmára ugyanakkor negatívan hatott a méhmióma elleni gyógyszer, a Esmya árbevételének 2,127 milliárd forintos visszaesése - írták.

A deviza árfolyam változások hatása 4,988 milliárd forinttal növelte a forintban kifejezett árbevételt az első hat hónapban. Ez elsősorban a dollár/forint, beszámolási időszak alatt kialakult átlagárfolyam 9,1 százalékos, valamint az euró/forint 1,9 százalékos erősödéséből következik. Változatlan árfolyamon számolva 2019 első félévében a konszolidált árbevétel 236,5 milliárd forintot tett ki. A működési költségek forintban kifejezve 8,9 százalékkal, euróban pedig 6,9 százalékkal nőttek az előző év első félévében jelentett értékhez képest.

A csoport pénzügyi eredménye 7,1 milliárd forint nyereséget tett ki 2019 első féléve során a bázisévben elszámolt 5,7 milliárd forint nyereséggel szemben. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 39,5 milliárd forintot tett ki, ami 1,9 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakában elértet.

Az árbevétel Magyarországon 20,4 milliárd forint lett idén az első hat hónapban, ami forintban 0,6 százalékos növekedés. Az Európai Unióban a magyar piac nélkül az árbevétel 100,7 milliárd forintot tett ki, ami 6,8 százalékos növekedést jelent. A főbb piacok teljesítményéből kiemelkedik az Egyesült Államokban elért jelentős, forintban 101,4 százalékos bevételnövekedés, Ukrajnában, Romániában, és a latin-amerikai piacokon is kétszámjegyű növekedést mértek.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A hétfői kereskedésben a papírok árfolyama 15 forinttal 5140 forintra csökkent. Az elmúlt évben a legmagasabb  árfolyama 6020 forint, a legalacsonyabb 4920 forint volt.

Címkék: Vállalat Richter

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Akár Európába is hozhatja a Tesla a repülő Roadster gyártását?
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:29
Toávbb terjeszkedhet az elektromos autókat gyártó vállalat Európában. 
Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG