2p
Varga Mihály a héten jelentette be, hogy kiterjesztik az online pénztárgépek használatát.
Online pénztárgép egy debreceni üzletben. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Az Opten céginformációs szolgáltató felmérése szerint az online pénztárgép kötelező használatának kiterjesztése 14 ezer céget érint. Az ágazatok közül a gépjárműjavítók jelentik majd az egyik legnagyobb részt, ebben a szegmensben 6315 cég működik, több mint 166 milliárd forint éves árbevétellel.

Az Opten szerint a cégeknek az egyik legfontosabb negatívum a bevezetéssel és az üzemeltetéssel járó költségnövekedés, de ez az online kasszák első körös bevezetésénél sem okozott megoldhatatlan problémát a piaci szereplőknek.

Az eddig is tisztán működő cégek feltehetően pozitívumként könyvelik el, hogy az ügyeskedéssel tisztességtelen előnyre szert tevő versenytársak költségszintje a kasszák bevezetése után az övékkel megegyező szintre emelkedik.

Szürkéből a feketébe

A szürke zónában tevékenykedő cégek kisebb része viszont biztosan a feketegazdaságba menekül az online kasszák elől, felhagyva az átlátható működés látszatával is. Ezt azonban csak a legkisebb és kevésbé szem előtt lévő szolgáltatók tehetik meg, így a hatás nem lesz túl erős.

Az online kasszák bevezetésének első köre a mostaninál nagyságrenddel több vállalkozást érintett. Az intézkedés mérhető pozitív hatást gyakorolt az államháztartás bevételi oldalára, valószínű, hogy a mostani bővítés is pozitív eredményekkel jár majd, de ennek volumene jóval kisebb lesz.

Kikre terjesztik ki?

2016. szeptember 30-tól:

  • a gépjármű-javítási, karbantartási tevékenységet,
  • a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmet,
  • a motorkerékpár, -alkatrész kereskedelmet és javítást,
  • a plasztikai sebészeti tevékenységet végzőknél,
  • a diszkót, illetve táncteremet működtetőknél,
  • a ruházati tisztítóknál 
    és a különböző fizikai közérzetet javító és testedzési szolgáltatásokat nyújtóknál lesz kötelező az online pénztárgép használata. Részleteket itt olvashat >>>>
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Üzbegisztánban tárgyalt a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 09:53
A 4iG Közép-Ázsiában is szeretne terjeszkedni a távközlés és a digitális infrastruktúra piacán, és szóba került az Üzbegisztán–Magyarország Befektetési Alap is.
Vállalat Kiderült, ekkora osztalékot fizet a Waberer’s
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 17:20
Lezajlott a közgyűlés.
Vállalat Meglépi Elon Musk, amit korábban értelmetlennek tartott?
Privátbankár.hu | 2026. április 9. 13:04
Új modellt dobhat piacra a Tesla.
Vállalat A cégek hitelfelvételéből is látszik, hogy milyen hatásai lehetnek az euró bevezetésének
Imre Lőrinc | 2026. április 9. 09:54
2020, vagyis a koronavírus-járvány óta egyre nagyobb szerepet kapnak az állami garanciaprogramok, kamattámogatások az európai vállalatok hitelezésében: Magyarország Lengyelországgal együtt kiemelkedik a közép- és kelet-európai régióból. Ahol eurót használnak, ott az alacsonyabb piaci kamatok miatt kevésbé jellemző az állami szubvenció.
Vállalat Megvan, mekkora osztalékot fizet a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 14:19
Döntöttek a közgyűlésen.
Vállalat Helyszíni szemle: ekkor indulhat el a termelés a BYD gigantikus szegedi gyárában
Privátbankár.hu | 2026. április 8. 09:20
Egyre nagyobb lendülettel tarolják le a kínai autógyártók az európai piacot. A térnyerésből a magyar gazdaság egyelőre nem profitál, hiszen a BYD szegedi gyárának még hosszú hónapok kellenek, hogy meginduljon a termelés.
Vállalat Erősen indította a Toyota az évet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 15:59
Erős első negyedévről, 23 százalékos növekedésről számolt be a Toyota a magyarországi újautó-piacon: a japán márka 5109 személyautót és kisteherjárművet helyezett forgalomba 2026. első három hónapjában.
Vállalat Szintet lép az űrbizniszben a 4iG, műholdja lesz Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 13:02
A 4iG Űr és Védelmi Zrt. négy jelentős stratégiai űr- és védelmi ipari megállapodást írt alá – közölte a cég a tőzsde honlapján.
Vállalat Fontos döntés született Hosszú Katinka legrégebbi cégéről
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 12:57
Április 30. után eltűnik.
Vállalat Felpezsdül a forgalom a magyar és a dél-koreai főváros között
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 14:27
A Korean Air után a Dél-Koreai Köztársaság második legjelentősebb légitársasága, az Asiana Airlines is közvetlen járatokat indít Budapest és Szöul között, heti három alkalommal – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG