2p
A versenyhivatal nyolc napon belül eldönti, indít-e vizsgálatot amiatt, hogy a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány megszerezte az Opus Press, az Echo TV, a New Wave Media Group és a Magyar Idők Kiadó feletti irányítást.

A tranzakcióról szóló bejelentés 2018. november 28-án érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH). A tranzakció eredményeként a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítvány közvetlen egyedüli irányítást szerez az Opus Press Zrt., az Echo Hungária TV Televíziózási, Kommunikációs és Szolgáltató Zrt., a New Wave Media Group Kommunikációs és Szolgáltató Kft. és a Magyar Idők Kiadó Kft. felett.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény (Tpvt.) rendelkezései értelmében a hatóság a bejelentés beérkezését követően 8 napon belül dönt arról, hogy indokolt-e a bejelentés alapján eljárást indítani. Vizsgálat elrendelésére okot adó körülmény hiányában a GVH hatósági bizonyítványt ad ki a bejelentőnek arról, hogy nem indít versenyfelügyeleti eljárást.

Amennyiben a GVH az összefonódás vizsgálatát rendeli el, az ügyintézési határidő 30 nap vagy 4 hónap lehet attól függően, hogy milyen okból került sor az összefonódás vizsgálatának elrendelésére. A versenyfelügyeleti eljárásokra irányadó jogszabályok értelmében bizonyos eljárási cselekmények időtartama nem számít bele az ügyintézési határidőbe. A bejelentés vizsgálata folyamatban van.

Szerdán jelentették be, hogy Mészáros Lőrinc Talentis Groupja megszerzett minden vidéki lapot, hogy az egyesített médiaérdekeltségeit a Közép-Európai Sajtó és Média Alapítványnak adományozza. Az is szerdán derült ki, hogy a jobboldal új média-halálcsillagához már 10 kormányközeli kiadóvállalat is csatlakozott.

Az alapítványnál egy másik csomag is landolt, benne egyebek mellett a Figyelő kiadójával vagy a Habony Árpádhoz köthető médiavállalkozásokkal. Ezekre nem terjed ki a versenyhivatali vizsgálat kezdeményezése, vélhetően azért, mert az alapítvány állítása szerint a portfolió piaci részesedése 20 százalék alatti.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat MBH Bank első negyedéve: egyes számok romlottak, mások javultak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 19:21
2026 első negyedévében az előzetes adatok alapján 131 milliárd forint adózott eredményt jelentett a hitelintézeti szektor, amely a tavalyi év azonos időszakának 179 milliárd forintos nyereségéhez képest 27 százalékos romlás – közölte MBH Bank elemzési centruma havi ágazati kitekintőjében kedden az MTI-vel.
Vállalat Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt.
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:55
Nem fizet osztalékot az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a 2025-ben elért adózott eredménye után – közölte a közgyűlés határozatát a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.
Vállalat Hamarosan az amerikai piacok részvényei is jönnek a Gránit Bank mobilapplikációjában
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 16:06
A Gránit Bank eredménytartalékba helyezi a 2025-ben elért rekordmértékű, egyedi szinten 19,2 milliárd forintos adózás utáni eredményét a közgyűlés döntése – közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Vállalat A WizzAir csőd helyett inkább növekedik
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:44
A Wizz Air légitársaság Közép- és Kelet-Európában növeli kapacitását, az idén 80 millió utassal és élénk nyári forgalommal számol, továbbra is fenntartja az alacsony árakat, és az emelkedő kerozinárak ellenére sem tervez járatcsökkentést és üzemanyag-pótdíj bevezetést – közölte Ian Malin, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója kedden online sajtótájékoztatón.
Vállalat A Novartis nagyobb bevétellel számolt az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 13:16
Az elemzők által vártnál kisebb bevétellel zárta az első negyedévet a svájci Novartis gyógyszeripari vállalat.
Vállalat Folytatódhat a piaci konszolidáció az alkuszpiacon
Herman Bernadett | 2026. április 28. 11:42
A Hungarikum Alkusz Csoport III. exkluzív sajtótájékoztatója keretében értékelte a magyar biztosítási szektor eredményeit, kihívásait, és ismertette azokat a stratégiai lépéseket, amelyeket az alkuszcégcsoport tett az elmúlt években a fenntartható jövő biztosítása érdekében.
Vállalat Nem fizet osztalékot az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 14:58
Lezajlott az MBH Bank idei éves rendes közgyűlése.
Vállalat A végén mégsem veszi meg a Mol a szerb olajvállalatot?
Privátbankár.hu | 2026. április 27. 10:06
Mindenki kivárásra játszik.
Vállalat „Az egész magyar állattenyésztés megérezné, ha leállnánk” – klímaváltozásról, a kazah piacról és az ukrán szójáról is kérdeztük az UBM vezérét
Imre Lőrinc | 2026. április 27. 05:47
Nem hisz az egyszemélyi irányításban, minél több ember vesz részt a döntéshozatalban, az annál nagyobb valószínűséggel hozza meg a kívánt eredményt. Cégvezetőként a középvállalati státuszból a nagyvállalati kategória felé kormányozta el Magyarország egyik vezető, takarmánygyártással és kereskedelemmel foglalkozó agráripari társaságát, aminek legszimbolikusabb lépése a tőzsdére lépés volt. Horváth Péter, az UBM Csoport vezérigazgatója lapunknak arról is beszélt, hogy az iráni háború miatti energiaárrobbanás hogyan érintette a működésüket, milyen stratégiát követnek gazdasági válságok idején és hogy miért Kazahsztánban látják most az egyik legjobb piaci lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG