2p
Az öt legnagyobb malomipari cég közé sorolt, tatabányai székhelyű Sikér Zrt. csődvédelmet kért - írta szombati számában a 24 Óra.
MTI Fotó: Sóki Tamás

A vállalkozás tulajdonosa, Blázsik Ferenc az évekig húzódó versenyhivatali eljárással, a finanszírozó bankok és a hitelbiztosítók együttes visszalépésével indokolta a társaság súlyos helyzetét, hozzátéve, hogy az eljárás alatt lehetőségük lesz kiegyezni a hitelezőkkel.

Közben becsődölt a bank is

A Sikér Zrt.-nek nagy problémát jelentett a Széchenyi Bank csődje is, mert az onnan jóváhagyott hitelekből kezdték meg szekszárdi üzemük felújítását. A bankcsőd éppen akkor vont el forrásokat a cégtől, amikor a beruházást a pályázatok miatt már nem lehetett felfüggeszteni - közölte.

A tulajdonos szerint a malomiparban az utóbbi években olyan árverseny alakult ki, amelyben piacbővülést csak egy másik szereplő kárára lehetett elérni. Emiatt a termelők még veszteség árán is igyekeztek megőrizni pozícióikat.

A Sikér Zrt. 25 éve létező, kizárólag magyar magántulajdonban lévő cég, amely két európai színvonalú malommal rendelkezik. Évente százezer tonna búzát őröltek, száz embernek munkát biztosítva.

Kevesebb gabona termett

2015-ben 132 ezer hektárral (4,7%-kal) kisebb területen 2,6 millió tonnával (15,7%-kal) kevesebb gabona termett az előző évihez képest.

A csökkenést elsősorban a betakarított kukoricamennyiség 27 százalékos visszaesése okozta: a nyár eleji hőség és a csapadékhiány miatt közel 2,8 millió tonnával kevesebb kukoricát takarítottak be, mint 2014-ben. A képet árnyalja, hogy 2014-ben rekordtermést takarítottak be, ehhez képest kell értékelni a visszaesést.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nem panaszkodhat a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 19:40
Jól sikerült a tőzsdei cég negyedéve.
Vállalat Milliárdokat fizet ki osztalékként a Magyar Telekom leányvállalata
Privátbankár.hu | 2025. május 30. 14:41
Pénz áll a házhoz.
Vállalat Több ezer embert rúg ki a Volvo
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 15:45
Túl sok a bizonytalanság.
Vállalat Pontot tett a nagy akvizíciója végére a Waberer’s, de itt nem áll meg
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 12:38
A Pannon-Busz-Rent tranzakciója lezárása után keresi a terjeszkedési lehetőségeket, a logisztikai, a raktározási és személyszállítási piacon is.
Vállalat Nagy bejelentést tett az egyik hazai tőzsdei cég
Privátbankár.hu | 2025. május 26. 11:51
Innovatív elektromos autómárkával erősíti pozícióit az AutoWallis Közép- és Kelet-Európában.
Vállalat A kockázat csökkenthető, de a legjobb, ha egyáltalán nem dohányzunk
Natív tartalom | 2025. május 26. 10:31
Május 31-e a Dohányzásmentes Világnap. Ezen a napon a világ számos országában felhívják a figyelmet a dohányzás káros hatásaira, a megelőzés és a leszokás fontosságára. A szakmai és társadalmi üzenet egyértelmű: a dohányzás minden formája káros, a legjobb megoldás az, ha el sem kezdjük, vagy ha már dohányzunk, akkor mielőbb letesszük a cigarettát. Ugyanakkor azok a felnőttek, akik a figyelmeztetések ellenére is folytatják a dohányzást, ma már tájékozódhatnak az ártalomcsökkentésről.
Vállalat Váratlan lépésre készül az Audi Győrben
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 16:47
Németországban is gyártják majd a Q3-asokat.
Vállalat Nagy hírt kapott a 4iG
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 15:06
Megerősítették a besorolást.
Vállalat Összefog az Mol és az MVM
Privátbankár.hu | 2025. május 22. 12:04
A két energiavállalat az olajporondon fűzi szorosabbra az együttműködést. 
Vállalat Szilárdan kezdte az évet az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 12:04
43 milliárd forintnyi pluszadó után is jól teljesített az MBH Bank az első negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG