Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
A nagyvállalkozó tulajdonában álló szolnoki vegyiüzemet szerinte mondvacsinált indokokkal bezárta a katasztrófavédelem helyi szervezete.

A Népszava birtokába jutott határozatban előírják, hogy szüntessék meg az óleumtorony szigetelésének és betonszarkofágjának sérüléseit, illetve csökkentsék a megengedett szint negyede alá a tárolt veszélyes anyag mennyiségét. Bige László szerint azonban a határozat megállapításai szabálytalanok és végrehajthatatlanok.

A Trend FM-nek adott interjúban azt mondta, bosszúhadjárat folyik ellene, ám azt továbbra sem árulta el, hogy melyik vállalkozói körnek állhat útjában.

Bige László (MTI Fotó: Balázs Attila)

A katasztófavédelemi hivatal kilencszer, a rendőrség pedig tizenhárom alkalommal szállt ki a gyárhoz, de soha semmit nem találtak, egyetlen elmarasztaló jegyzőkönyv sem volt. Minden szakhatsági engedéllyel rendelkeznek, ami a működésüket nem gátolja - jegyezte meg Bige László, nem lát más utat, mint a nyereséges gyár bezárását, a tartozások kifizertését. Ugyanakkor még 10 napig várnak, a közigazgatási bíróságnál megfellebbezik a katasztrófavédelmi hivatal döntését.

Fontosnak tartja azonban, hogy az üzemben az elmúlt több, mint 20 évben még sohasem történt baleset, most viszont 250 család megélhetése forog kockán.

A teljes interjút itt lehet meghallgatni.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Jászai Gellért a török védelmi ipari vállalat vezérénél járt
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 9. 09:53
A 4iG elnöke több kiemelt szereplővel és intézménnyel folytatott megbeszéléseket a védelem, az űrkutatás és a technológia területén.
Vállalat Fontos bejelentést tett a BYD – ezt a magyar gyár is megérzi majd
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 17:51
Európai gyártásból fedeznék a keresletet.0
Vállalat Az Erste begyújtotta a rakétát a gyermekek pénzügyi nevelésében
Natív tartalom | 2025. szeptember 8. 09:55
Az OLED kijelzős plasztikon felvillannak a rakéta ablakai fizetéskor, így a gyerekek játékosan tanulhatják meg a digitális pénzhasználatot. Az Erste és a Visa, a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója együttműködésében egy különleges bankkártya jelent meg a bank kínálatában, így a gyerekek játékosan tanulhatják meg a digitális pénzhasználatot. Az Erste felmérése szerint a szülők  többsége fontosnak tartja, hogy már kisgyermekkorban beszéljenek a pénzügyekről. A bank a tavaly kiadott edukációs mesekönyv, a Cserebere az erdőben mellett az idén a gyerekek nyelvén megfogalmazott kisokossal is segít a szülőknek.
Vállalat Óriási fúzió készül a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:44
A 4iG megvásárolja a Rába többségi tulajdonát. 
Vállalat Jó hírt közölt az NGM
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 09:11
Megugrott a Széchenyi Kártya igénylések száma a tavaly augusztusi adatokhoz képest.
Vállalat Új, nagy hatótávú, gyorsan tölthető akkumulátort mutatott be a kínai CATL
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 8. 06:20
A kínai akkumulátorgyártó óriás, a CATL bemutatta elektromos járművekhez (EV) készült új akkumulátorait az európai piacra.
Vállalat Keményen kritizálta az EU-t a BMW vezérigazgatója
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 12:54
Oliver Zipse szerint komoly hibát követ el az Európai Unió a belső égésű motorok 2035-től tervezett betiltásával.
Vállalat Az Alzheimer ellen is védelmet nyújthat a cukorbetegeknek szánt népszerű gyógyszer
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 5. 10:37
Az Alzheimer-kór elleni küzdelemben teszteli GLP-1 gyógyszereit a Novo Nordisk. 
Vállalat Magyarországon is megveti a lábát a kínai Zara?
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 4. 17:36
Már több száz boltja van világszerte az Urban Revivonak.
Vállalat Nincs növekedés, sok az adó – bírálta a kormányt a bankvezér
Herman Bernadett | 2025. szeptember 4. 17:18
A gazdasági teljesítmény gyenge, az ATM-ek csak viszik a pénzt, miközben alig lesz rajtuk tranzakció, az Otthon Start viszont tarolni fog a hitelpiacon – hangzott el a K&H Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG