A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság két eljárást is folytatott a szolgáltató ellen azzal a célból, hogy vizsgálják, jogszerűen vezette-e be májusban a Flip Otthon díjcsomagot. A nagykereskedelmi széles sávú piaci működést sértő magatartás miatt végül 50 millió, a jogsértő szerződési feltételeket tartalmazó ÁSZF miatt pedig 25 millió forint bírsággal sújtotta a Magyar Telekomot, összesen 75 millióra, ezt közölte az NMHH a Privátbankár.hu-val. Korábban egyszer már ideiglenesen betiltották a csomagot.
A Médiahatóság szerint a Telekom nem felelt meg az átláthatóságra, az egyenlő elbánásra, a költségalapúság és díjak ellenőrizhetőségére, illetve a hozzáférésre és összekapcsolásra vonatkozó előírt kötelezettségeinek. Ezért ideiglenes intézkedésével megtiltotta a szolgáltatónak, hogy a jövőben a Flip Otthon díjcsomagra előfizetői szerződést kössön, illetve hogy a már megkötött előfizetői szerződések alapján előfizetői szolgáltatást nyújtson. Ráadásul teljesen új szolgáltatást vezettek be a piacra, anélkül, hogy ezt 30 nappal korábban a hatósággal jóváhagyatták volna, ezzel azonban korlátozták a piaci versenyt is.
Az NMHH Hivatala által meghozott határozat nem jogerős, az ellen a szolgáltató fellebbezhet az NMHH elnökénél.
Újabb csörtét indított.

A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Így néz ki a kormány célkeresztjébe került bizalmi vagyonkezelői piac
Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél




