3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Nincs mi megállítsa a 4iG tarolását az informatikai piacon. Bődületes tempóban gyarapodnak.
Jászai Gellért (Fotó: Konzum)

A 4iG Nyrt. az év első háromnegyedévében 1,69 milliárd forintos adózott eredményt ért el az egy évvel korábbi, mintegy 292 milliós veszteség után, idei, 25,18 milliárd forintos konszolidált bevétele pedig 161,3 százalékkal haladta meg a tavalyi azonos időszakit  nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján - közölte a társaság csütörtökön.

Az idei háromnegyedév 2,48 milliárd forint fölötti kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredménye (EBITDA) ötvennégyszerese a tavalyi év első kilenc havinak.

A közleményben hangsúlyozzák, a menedzsment a várakozásnak megfelelően alakuló eredmények, valamint a teljesítés és előkészítés alatt álló megbízások ismeretében a vállalat teljesítményének további növekedésére számít.

A tájékoztatás szerint 2019. harmadik negyedévében folytatódott a 4iG Nyrt. növekedése, a tőzsdei társaság 2019. júliusa és szeptembere között 18 milliárd forintot meghaladóan bővítette szerződésállományát.

A legfontosabb új megbízásait a digitális képalkotás, IT-biztonság, gyógyszeripar, tömegközlekedés, bankszektor és autógyártás meghatározó projektjeiben nyerte el a 4iG.

A gyorsjelentésben felidézik, hogy a 4iG júliusban megállapodást  kötött a Magyar Telekom Nyrt.-vel a T Systems Magyarország Zrt. (TSM) megvásárlásáról, ennek alapján, nemzetközi szakértők bevonásával megkezdődött a TSM átvilágítása. A bejelentett folyamat eredményeként a 4iG megvásárolja a TSM részvényeit és a sikeres akvizíció részeként a 4iG partnere lesz a Magyar Telekomnak a nagyvállalati és közszférabeli telekommunikációs szolgáltatások értékesítésében.

A tranzakció zárásával a 4iG lesz a magyar piacon a legnagyobb, hazai tulajdonban működő ICT vállalatcsoport. A nagyszabású akvizíció és a további fejlesztések hosszú távon kiszámítható, kedvező forrású finanszírozása érdekében a 4iG részt vesz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Növekedési Kötvényprogramjában (NKP).

A társaság már bejelentette, hogy a szükséges előkészületek részeként, az MNB megbízásából eljáró, nemzetközi, független hitelminősítő, a Scope Ratings GmBH BB-/stabil minősítést adott a cégcsoportra. A vállalatfinanszírozás részeként akár 30 milliárd forint értékű vállalati kötvényt bocsáthat ki 2019-ben a 4iG.

A társaság a magyarországi felvásárlásokat követően nemzetközi terjeszkedésen és tőkebevonáson is dolgozik - közölte a 4iG. (A cég részt vesz a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramjában.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG