2p
A bíróság megtiltotta az FKF kezdeményezését.

Végzésében elutasították a Helyiipari és Városgazdasági Dolgozók Szakszervezete 2000 (HVDSZ 2000) beadványát – közölte a szakszervezet. A beadványban a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nél a február 20-ára tervezett sztrájk miatt a még elégséges szolgáltatások megállapítását kérték a bíróságtól.

A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság indoklása szerint a szakszervezet kérelme idő előtti, ugyanis még zajlanak a bértárgyalások a munkáltatóval. A bírósági döntés értelmében tehát az érdekképviselet nem tudja jogszerűen megtartani a hétfői sztrájkot.

A szakszervezet délután ismét tárgyalóasztalhoz ül az FKF-fel, és továbbra is kitart béremelési követelése mellett, amely 2018 végéig 30 százalékkal emelné a dolgozók fizetését – tájékoztatott a szakszervezet. A HDVSZ 2000 úgy vélekedik, sérül a munkavállalók sztrájkhoz való joga a hatályos sztrájktörvénybe foglalt, az elégséges szolgáltatásokról szóló megegyezés miatt.

A februári sztrájk a bértárgyalások elhúzódása, elakadása, illetve a munkáltató érdemi javaslatainak hiánya miatt került képbe. A szakszervezet eredetileg február 20-án, hétfőn műszakkezdéstől este 18 óráig sztrájkolt volna, ha pedig ezután sem születik meg a bérmegállapodás, akkor február 27-én már a bérmegállapodás megkötéséig, vagyis határozatlan ideig tartó sztrájkot indítana. Erről egy korábbi cikkünkben részletesen olvashatsz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Informatikai cég olvad be a 4iG-be
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 17:16
A Poli Computer PC öt regionális központot működtet, szeptember 30-án olvadnak be a 4iG Informatikai Zrt.-be.
Vállalat Éghet a ház a Volkswagen-csoportnál: eladják a focicsapatukat és a Bayern-részesedésüket is
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:49
Miután bejelentette a szerkezeti átalakítást a Volkswagen-csoport, eladhatja a Wolfsburg focicsapatát és több más klubban lévő részesedését.
Vállalat Futballklubokig érhet el a Volkswagen válsága
Privátbankár.hu | 2026. július 3. 13:15
A Volkswagen pénzügyi problémáit a német rekordbajnok Bayern München futballcsapata is megérezheti.
Vállalat Milliárdos magyar sikercégbe szállt be a Portfolion
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 18:49
Stratégiai befektetőként csatlakozik a Mobilfoxhoz az OTP Csoport kockázati- és magántőke-befektetőcége, a Portfolion; az egyedi prémium mobiltokokat gyártó és forgalmazó cég irányítása az alapító és többségi tulajdonos, Diller Kevin, valamint csapata kezében marad.
Vállalat Európai autógyárat venne a BYD
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:17
A magyarországi gyár után ez lenne a második összeszerelő bázis. 
Vállalat Nem akármilyen üzlet körvonalazódik a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 09:39
A befektetőket is tájékoztatták arról, hogy 100 százalékra emelnék tulajdonrészüket ebben a cégben.
Vállalat Cégegyesítésekről döntött az Alteo
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 18:08
Több leányát is összeboronálta a tőzsdei cég.
Vállalat Tényleg durva leépítésekre készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 13:28
Egyre biztosabb, hogy a korábban tervezett 50 ezerhez képest nagyobb lehet a ténylegesen elküldöttek száma.
Vállalat Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 13:33
Az eredeti számot megduplázhatják.
Vállalat Most jön csak az igazi jó világ a benzinkutakon?
Privátbankár.hu | 2026. június 27. 12:22
Péntek este megjelent a rendelet a Magyar Közlönyben, szombattól pedig hivatalosan hatályba is lépett, így kivezették a védett árakat az üzemanyagok esetében – immár piaci árakon tankolhatnak a magyar autósok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG