6p
Kihirdették az 5 milliárdos komplexum kivitelezőit: az építkezés és üzemeltetés egyik nyertese ugyanannak a cégnek a tulajdona, mely egy további érdekeltségén keresztül benne van a magát az építkezést és üzemeltetést megrendelő vállalatban. És mindegyik a Csapó családhoz tartozik.
A sportuszoda látványterve. (Forrás: Velence önkormányzata, Feol.hu)

Úgy tűnik, most már egyenesbe jön a hányatott sorsú velencei sportuszoda ügye. Az épület alapkövét már három héttel ezelőtt letette Kásler Miklós, és pár hónapja az is tudható, hogy bár pénz nincs az építkezésre, de mégis van, mert összelapátolták TAO-támogatásokból - most pedig helyére került a kirakós utolsó darabja is, azaz kihirdették a kivitelezőket.

Az uniós közbeszerzési értesítőben kedden reggel jelent meg a bejegyzés, miszerint az építést és 20 évig tartó üzemeltetést is tartalmazó csomagot a velencei székhelyű Épületgenerál Konstrukt Kft. és VRS Part Hotel Kft. koncessziója kapta meg. Ők voltak az egyetlen pályázók.

A kivitelezés teljes nettó összege 5,2 milliárd forint,

ebben benne van a 230 milliós koncessziós díj, valamint a havi bérleti díj is, ami 500 ezer forint - utóbbit az üzemeltetés időtartama értelmében 240-szer kell venni. Az árat eredetileg 4,5 milliárd forintra becsülték, abből lett végül 4,8 milliárd, plusz a koncessziós és bérleti díj összege.

A megrendelő a városi önkormányzat cége, a Velence Plus Sport, Termálvíz-és Geotermikus Energiaszolgáltató Kft., mely kiírása szerint ez egy úszó és vízilabda sportrendezvények lebonyolítására, úszás, vízilabda és szinkronúszás oktatás folytatására alkalmas vízisport létesítmény lesz. Konkrétan egy a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szabványainak is megfelelő versenyuszoda, olvasható a Feol.hu januári cikkében, melybe egy ötven méteres, FINA szabványos verseny medencét, tovább két húszméteres tanmedencét és egy kültéri tanmedencét, valamint 506 fős lelátót és ezerfős öltözőt terveztek.

Lecsaptak Csapóék

Az egyik koncessziós nyertes, a VRS Part Hotel Kft., úgy tűnik, elég jó pozícióból startolhatott rá a munkára - már azon túl is, hogy társával ők voltak az egyedüli indulók. A VRS ugyanis annak az Eventhotels Vagyonkezelő Zrt.-nek a tulajdona, mely nem csak kivitelezői, de megrendelői oldalról is szorosan kapcsolódik a projekthez.

A közbeszerzést kiíró Velence Plus Kft. ugyanis, bár önkormányzati cég, 2015-től fogva valójában már csak kisebbségi tulajdona a városnak. A 24.hu korábbi cikke szerint ugyanis ebben az évben, hogy megszerezhessék a taopénzeket, beengedték a Velencei-tavi Úszó és Vízilabda Egyesületet, és jelentős tulajdoni hányadot kapott benne a Kenyeresház Vagyonkezelő Kft. nevű cég is. A Kenyeresház pedig a közbeszerzést elnyert hoteles céghez hasonlóan ugyancsak az Eventhotels tulajdona. A VRS és az Eventhotels székhelye közös: nem más, mint előbbi cég szállodája, a Béke utca 57. szám alatti Velence Resort & Spa.

A 24.hu forrásai szerint a VRS tóparti szállodájának fő irányítója Csapó Tamás, aki korábban Demján Sándor bizalmi embere volt. Ő korábban ügyvezető volt az Eventhotelsben is, melynek viszont ma már egyetlen részvényese és vezetője Csapó édesapja, Csapó András Béla. A megrendelő uszodás önkormányzati cégben Csapó Tamás egyébként felügyelőbizottsági tag. A Velence Plus másik résztulajdonosa pedig saját könyvelőcégén keresztül Csapó felesége, Fritsch Margit, ő egyben a Kenyeresháznak a vezető tisztségviselője is. Firtsch a cégjegyzék szerint a VRS-hotellel szomszédos épületben, a Béke utca 56. szám alatt él.

Az Eventhotelsnek néhány éve volt egyébként egy visszás telekügylete az önkormányzattal. Velence a cégre ruházta volna át egy mintegy 29 ezer négyzetméteres tóparti telek tulajdonjogát, amiért cserébe a vagyonkezelő átvállalta volna azt a potenciális jövőbeli veszteséget, amire egy holdinggal való pereskedés miatt számított a város vezetése, pedig akkor még nem is volt bírósági döntés a kártérítésről. A Korrupcióellenes Szövetség nevű civil szervezet azonban kiszúrta a visszásságot, és a megyei kormányhivatalhoz fordult az ügylettel kapcsolatban, a velencei önkormányzat pedig sietve visszavonta a döntését. Az ügyről annak idején az Átlátszó írt részletesen.

További érdekesség, már nem a tulajdonosi háló és az üzletelések, hanem konkrétan a TAO-támogatások kapcsán, hogy küldött pénzt az uszodára Mészáros Lőrinc és családja is. Mint korábban megírtuk, a Mészáros és Mészáros Kft. 2011 és 2016 között összesen 1,087 milliárd forint TAO sorsáról döntött, ebből 89,1 millió forintot juttattak a Velence Plus Kft.-nek, mely ezzel a felcsúti sikerfamília harmadik legnagyobb kedvezményezettje lett az idézett időszakban.

Emberminiszteri ügy

Az uszoda alapkövét már október 10-én letették, ekkor ásót ragadott mások mellett Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere is. Kásler nem véletlenül volt jelen a ceremónián, hiszen Velence a Feol januári cikke szerint már háromszor kért hosszabbítást az Emberi Erőforrások Minisztériumától, valamint a vízilabda-szövetségtől. További halasztásra pedig a taoprogramban nincs is lehetőség, és mostanra már eléggé forró lett a talaj a projekt körül, hiszen év elején még azt mondta Koszti András, az akkori polgármester: "elengedhetetlen", hogy 2019 tavaszán meg tudják kezdeni az építkezést.

Kásler Miklós (b3), L. Simon László fideszes országgyűlési képviselő (b2), Tessely Zoltán fideszes országgyűlési képviselő (b) és Koszti András volt polgármester (j) a velencei városi sportuszoda alapkőletételén 2019. október 10-én. (MTI/Koszticsák Szilárd)

Ez, mint az őszi alapkő-letételből is látszik, nem sikerült, és annak sem vették sok hasznát a városházán, hogy az ünnepélyes lapátolást az önkormányzati választás kampányhajrájára időzítették. Kevésnek bizonyult Kleinheisler László válogatott focista támogatása, de még Orbán Viktor látogatása is: a 2017-ben még az év polgármesterének választott fideszes Koszti helyett ugyanis a velenceiek most Gerhard Ákos független jelöltnek szavaztak bizalmat.

Gerhardé lesz tehát a feladat, hogy átvágja majd a szalagot legkésőbb 2020. június 30-án, ezt határozták meg ugyanis a projekt végső befejezési dátumának.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG