2p
A dolgozói szakszervezet most visszaül a cégvezetéssel tárgyalóasztalhoz, és ismét megpróbál megegyezni a bérekről.
Sztrájkoló dolgozók a győri Audi épülete előtt. (Fotó: MTI/Krizsán Csaba)

Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt pénteken 9 és 11 óra között a Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban - tájékoztatta az AHFSZ elnökségi tagja az MTI-t. Szimacsek Tibor elmondta, hogy a dolgozók mindegyike felvette a munkát 11 órakor.

Az Audi Hungaria Zrt. kommunikációs osztálya közölte, hogy termelési kiesést okozott a munkabeszüntetés, ez azonban a vevők ellátására nincs hatással. A tárgyalásokat folytatják és arra törekednek, hogy mindenki számára elfogadható megállapodás szülessen a bérekről.

Az AHFSZ csütörtökön azért hirdette meg a demonstrációt, mert szeptember óta nem sikerül megállapodni a 2019-es bérekről. Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán pedig új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek, amely azt nem fogadta el.

Az érdekképviselet követelései tartalmazzák, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyermekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt. Az AHFSZ-nek a honlapjuk szerint mintegy 7300 tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója az MVM

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Meglepően jó, de mégis szomorú számok a Shelltől
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 14:41
A Shell második negyedéves nyeresége közel egyharmaddal csökkent az olaj- és gázárak mérséklődése, valamint a vegyipari szegmens gyengélkedése miatt – ám a visszaesés ellenére a vállalat eredménye felülmúlta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Nem áll csehül a Toyota – ilyet se láttunk még Európában
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 12:57
Kiderült, hol fog először Európában elektromos autót gyártani a cég – de a modellnek még csak a kategóriáját tudjuk.
Vállalat A Ford örül, a Porsche szomorkodik, a BMW közömbös
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 11:39
Mérleget vont három nagy autógyártó is a vámháború árnyékában.
Vállalat Magyarországi áruházakat is érinthet Kína újabb nagybevásárlása
Privátbankár.hu | 2025. július 31. 06:39
Megvenné a Mediamarkt és a Saturn anyacégét a kínai óriásvállalat.
Vállalat Jó hírt hozott a Mol horvát érdekeltsége
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 18:30
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az idei első fél évben elérte a 54,3 millió eurót, ami 21 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Vállalat Degeszre keresték magukat a fogyasztószerekkel, mégis bajban a dán csodagyógyszergyár
Litván Dániel | 2025. július 30. 15:21
A csúcshoz képest most alig harmadannyit érnek a Novo Nordisk részvényei, miközben nem tudnak eleget gyártani fogyasztószereikből. Hol csúszott félre a sikertörténet és mit hozhat a jövő?
Vállalat Rossz hír Magyarországnak: a Mercedes megkongatta a vészharangot
Privátbankár.hu | 2025. július 30. 10:51
Nem csak pocsék eredményekről számolt be a Kecskeméten is jelen lévő Mercedes – a kilátások is romlottak, jelentősen csökkenő eladásokkal számolnak.
Vállalat A világ legnagyobb fogyasztásicikk-gyártója jó számokat közölt
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 17:40
Az amerikai Procter & Gamble Co negyedéves bevétele és nyeresége is meghaladta az elemzői várakozásokat.
Vállalat Az Aeroflot további járatokat töröl, de stabilizálódásról beszél a kibertámadás után
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 13:50
Az orosz Aeroflot légitársaság kedden újabb tucatnyi járatot törölt, ugyanakkor közölte, hogy menetrendje „stabilizálódott” a hétfői jelentős kibertámadást követően.
Vállalat Segítséggel bővül az esztergomi Suzuki
Privátbankár.hu | 2025. július 29. 13:20
A Magyar Suzuki Zrt. gyártásfejlesztési és energiahatékonysági beruházása nyomán tovább javul a japán autógyártó esztergomi üzemének versenyképessége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG