7p
Autóvásárlás esetén talán a leggyakrabban előforduló hiba, hogy nem határozzuk meg pontosan, mire is kívánjuk használni a megvásárolt gépjárművet – véli Várkonyi Gábor autóbróker. Szerinte az ügyfél általában rosszul definiálja a saját érdekeit, ezért a tranzakció pénzügyi részében is az esetek többségében jócskán mellé lő. Ő azt ajánlja, hogy ne csak az aktuális vételárat nézzük, hanem mindig a teljes bekerülést, benne az élethossziglani fenntartás és szervizeltetés költségeit.
Várkonyi Gábor autóbróker

Mi az a három legfontosabb szempont, amire új, vagy éppen használt autó vásárláskor mindenképpen felhívná a figyelmet, ha a vásárlás hivatalos márkakereskedőnél történik?

Használt autók esetében az első és legfontosabb az előélet beható vizsgálata, minimum három-négy évre visszamenőleg. Kié volt, hol használták és hol szervizelték az autót, volt-e valamilyen káreseménye, és azt hol javították. Új autók esetében a szignifikáns megbízhatóságbeli különbségek eltűnőben vannak az utóbbi időben, ami annyit jelent, hogy a futószalagról frissen lekerülő járművek többsége, márkától és gyártótól függetlenül az első három-négy évet általában mindenféle gond nélkül képesek abszolválni. Nem úgy, mint akár húsz évvel ezelőtt, amikor már újonnan is lehetett bűnrossz autót, de ugyanígy csodamasinát is venni. Fontos tehát, hogy szerviztúlfutás nélküli, időben karbantartott és tudható történetű autót vásároljunk.

Bár a kilométeróra aktuális állása nem a legfontosabb paraméter egy használt autó megvételekor, az átlagvásárló mégis ez után szokott a leggyakrabban érdeklődni. Talán mert ez az adat az egyik legmegfoghatóbb, a hétköznapokban is a legkönnyebben értelmezhető számára - gondolhatnánk első blikkre, ám ez igencsak csalóka. Tipikusan ez az a helyzet, amikor az ügyfél általában rosszul definiálja a saját érdekeit. Sokan tartanak például attól, hogy magas futású, ámde fiatal autót vásároljanak. Ezek azonban általában olyan vevők, akik nem hajtják túl a járgányt, vagyis egy kétéves, százezer kilométert megtett autó még jó sokáig szolgálhatna a megelégedésükre. Az átlag vásárlói elvárás azonban mégis az, hogy inkább döntenek egy jóval idősebb, de állítólag csak keveset, mindössze pár tízezer kilométert futott autó mellett az emberek, holott árban alig van a kettő között különbség, ráadásul az utóbbi vélhetőleg jobban le is van harcolva, mint fiatalabb társa.

Ha pedig átlagos pénztárcával rendelkezünk, és ez lenne a harmadik jótanács, akkor mindenképpen gondoljunk a jövőbeni fenntarthatóságra, vagyis a jelenben semmiképpen se költekezzünk ki, fektessünk inkább egy átlagos, megfizethető autóba, és ne kergessünk drága délibábokat.

Miféle kockázatai vannak annak, ha egyénileg indulunk útnak vásárolni, vagyis mik fenyegethetik a gyanútlan vásárlót az autónepperek részéről? Mi az a 3-4 dolog, amire ilyen esetben nagyon oda kell figyelni?

Hamisított szervízkönyv, törött autóba visszaépített autó, szakszerűtlenül karbantartott, vagy már fennálló műszaki hibával értékesített gépjármű – ezek ma ugyanúgy létező jelenségek, mint évekkel ezelőtt. Egyszerűen azt az egyszerű tételt kell autóvásárláskor is elfogadnunk, hogy nincs „ingyen” ebéd itt sem, vagyis nem fogunk fillérekét hozzájutni egy értékes autóhoz. Azt javaslom mindenkinek, hogy ilyenkor vegyük elő a józan paraszti eszünket, és tegyük fel – magunknak is – a legegyszerűbb kérdéseket a portékával kapcsolatban: leinformáltuk-e, hogy ki az, aki árulja az autót, milyen céges háttere van, hogyan került a gépjármű hozzá, egyáltalán kinek a nevén van az eladásra kínált autó, és az adásvételkor ez a személy jelen van-e? Ha a vételárat csak készpénzben fogadják el, már az komoly gyanúra adhat okot. Használt autó vásárlásnál tehát mind a jogi, mind pedig a műszaki háttér problematikus lehet, ezért ne legyünk restek, próbáljunk választ kapni az evidensnek tűnő kérdéseinkre is.

Melyik az a három autótípus, melynek szervizelése száz százalékban megoldott Magyarországon hosszú távon is, vagyis, amelyeknek az alkatrészellátása a leginkább biztosított?

Itt megint csak azt tudom tanácsolni, ha nincs se időnk, se kedvünk egzotikus alkatrészek beszerzésével foglalatoskodni, akkor úgynevezett tömegautót vásároljunk. És itt a jó értelemben vett tömegautókra gondolok, a Suzuki, az Opel, a Volkswagen, vagy a Ford csoport termékeire érdemes odafigyelni, de az elmúlt években például a koreai autómárkák is olyan ívet futottak be, hogy ma már gond nélkül képesek a tömeggyártók kiszolgálási színvonalával, megbízható szervízháttérrel működni. Ha viszont mindenképpen valami ritkább motorverziójú, különlegesebb autóra vágyunk, akkor számítanunk kell arra, hogy ez hátráltató tényező lehet a szervizelésben.

Mire érdemes odafigyelni a külföldről behozott autók esetében?

Ha külföldről – jellemzően nyugatról – vásárolunk gépkocsit, két dolog lehet árcsökkentő tényező, ugyanakkor – és ezt érdemes észben tartani - mindkettő valamilyen csalással van összefüggésben. Az ilyen ügyletekkel foglalkozók általában olyan öreg gépjárműveket hoznak be külföldről, amiket kint már nem lehet levizsgáztatni, vagy olyan műszaki problémájuk lehet a járműveknek, amik gazdaságosan már helyrehozhatatlanok. Itthon aztán kipofozzák őket, és a közterheket kikerülve, nem cégszerűen bocsájtják áruba; a nepper jogilag ki is marad az ügyletből, gyakorlatilag egy német adásvételi szerződéssel helyezik a gépkocsit forgalomba. Értelemszerűen így mindenfajta szavatossági igény érvényesíthetetlen lesz a jövőben. A másik lehetőség, amikor valamilyen gazdasági bűncselekmény, jellemzően áfacsalás keretében beérkezett autó megvásárlásába futunk bele. Lehet persze jól is járni, ehhez azonban az kell, hogy mi magunk zarándokoljunk el nyugatra, és egy ottani márkakereskedésben vásároljunk bruttóáron. Így vélhetőleg nem is fogunk csalódni.

Jellemzően melyek azok a finanszírozási konstrukciók, melyekkel érdemes egy autóvásárlásba belevágni?

Cégek esetében a nyílt végű lízing és a tartósbérlet a lehető legelőnyösebb költségelszámolás szempontjából, magánembereknél pedig a zárt végű lízing az ajánlott, ilyenkor az utolsó ki nem fizetett összeg erejéig a bank nevén marad a jármű. És, hogy miért is érdemes hitelt felvenni? Ha valaki egy egy-másfél milliós autó helyett vesz magának egy hárommilliós autót egy értelmezhető, kigazdálkodható hitellel, akkor hosszú távon mindenképpen jobban fog kijönni az egészből, mintha egy-másfél millióért egy 10-12 éves, bőven 200 ezer kilométert futott autót venne. Egy jól megválasztott autótípussal ugyanis kap egy legalább még 5-6 évig, minimális szervizköltséggel üzemeltethető autót, főleg, ha a törlesztés mértéke is vállalható.

És mi a helyzet az erőn felüli vásárlással?

Az erőn felüli vásárlás az elmúlt években azért egy kicsit racionalizálódott. Aki a válság környékén egy kicsit is megégette magát azzal, hogy minimális kezdő részlettel, elnyújtott törlesztőkkel vásárolt, az nem is volt igazi vevő. Normális esetben nem is tudta volna az illető ezeket az autókat megvásárolni. Egy értelemes célra fordított és értelmesen beosztott hitel, ha abból egy fenntartható, hosszú távon is biztonsággal szervizelhető autót vásárolunk, az egy kifejezetten előnyös konstrukciónak tűnik. Ha viszont valakinek csak egy meghatározott keretösszeg áll rendelkezésre autóvásárlásra, annak minden esetben azt szoktam javasolni, hogy az összeg maximum hatvan-hetven százalékát fordítsa a gépkocsi megvételére, mert a fenntartásra, a szervizelésre érdemes azért félretenni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
Vásárló A Q10 koenzim forradalma
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 11:19
A Q10 koenzim az emberi szervezet egyik alapvető, mégis sokak számára kevéssé ismert összetevője. A mitokondriumokban található, és kulcsszerepet játszik az energia (ATP) termelésében. Ahogy az ember öregszik, a természetes Q10 szint csökkenése kihathat az életminőségre, ezért pótlása egyre elterjedtebbé válik azok körében, akik szeretnék fenntartani vitalitásukat.
Vásárló Fókuszban a szemhéjplasztika
Márkázott tartalom | 2026. június 1. 11:14
A modern esztétikai kezelések világában új lehetőségek nyílnak meg azok számára, akik szeretnének frissebb, üdébb megjelenést elérni. Az esztétikai beavatkozások között a szemhéjplasztika különösen népszerű, mivel viszonylag egyszerű módon képes átalakítani az arckaraktert. 
Vásárló Közös megegyezéses válás: gyors és konfliktusmentes út a különváláshoz
Márkázott tartalom | 2026. május 30. 12:00
A válások során sok pár találkozik azzal a dilemmával, hogy békés úton, közösen egyezve bontják fel a házasságukat, vagy inkább peres útra terelik az ügyet. Az első lehetőség számos előnyt hordoz magában, amit érdemes alaposan megfontolni. Az utóbbi években a közös megegyezéses válás egyre népszerűbbé vált, nem véletlenül. De mi áll ennek a trendnek a hátterében?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG