4p
Világszínvonalon teljesítenek a magyar eladók és a kormányhivatalokban dolgozók a köszönés tekintetében. A Föld ötven országára kiterjedő felmérésben Magyarország a köszönés kategóriájában második helyen végzett, emellett a magyar ügyfelek 86 százalékára rámosolyognak.

Egyedül a kapcsolt értékesítés területén kellene fejlődniük a magyar eladóknak, viszont még ezzel a teljesítménnyel is nagy kereskedelmi hagyományokkal rendelkező országokat előzünk meg.

Büszkék lehetnek a magyarok

Kiadta a 2018-as Mosoly-jelentését a Better Business World Wide, az idei a tizennegyedik ilyen jellegű kimutatás. A friss jelentéshez több mint egymillió, a világ 50 országából érkezett választ dolgoztak fel, a kérdések a vevőket fogadó mosolyra és köszönésre, valamint a kapcsolt értékesítésre vonatkoztak - tájékoztatott a ClientFirst Consulting.

Az összes megkérdezett ügyfél 82 százalékára rámosolyogtak, 86 százaléknak köszöntek, míg csak minden második (52%) vevőnek ajánlottak kiegészítő terméket vagy szolgáltatást a vásárlása mellé. A 2016-os eredményhez képest három százalékponttal kapott többet ezúttal a mosoly, és öt százalékponttal a köszönés.

Jó látni, hogy a magyar eladók és az ügyfelekkel foglalkozó munkatársak évről évre jobban szerepelnek, és egyre több vállalat tűzi zászlójára a vevőkiszolgálás fejlesztését. Ezen fejlesztések jól átgondolt program részei, hiszen felmérések bizonyítják, hogy egy elégedett vevő 2,5-szer többet költ egy vásárlása során, mint egy elégedetlen – mondta Mózes István, a magyar piacon rendszeres felmérést végző ClientFirst Consulting vezetője.

A kapcsolt értékesítés pontszáma évről évre alacsonyabb a másik kettőnél, és bár a 2017-es szám is gyengébb hat ponttal, mint a 2016-os eredmény, mégis látni kell, hogy az első felmérés, vagyis 2004 óta jelentősen javult a helyzet.

Szeretnek mosolyogni a magyar eladók

A magyar ügyfelek 86 százalékára rámosolyogtak, és ezzel az eredménnyel a középmezőnyhöz tartozunk. Először végzett az élen az Egyesült Királyság ebben a rangsorban a maga 94 százalékával, míg holtversenyben második lett 93-93 százalékkal Görögország, Puerto Rico és Oroszország. Ázsia országai közül Hong Kong érte el a legjobb eredményt 66 százalékkal. A legkevesebb mosolyra – 19 százalék - a pakisztáni vevők számíthatnak.

A lettek fejlődtek a legtöbbet, ők ugyanis ezúttal 28 ponttal kaptak többet, mint korábban, és náluk a vevők 91 százaléka számíthat az eladók mosolyára. A legnagyobb visszaesést a dánok könyvelhették el, akik 23 ponttal kaptak kevesebbet, és így 66 százalékot értek csak el. A „legmosolygósabb” kontinens Észak-Amerika, ahol az átlag 93 százalék, a legkevesebb mosoly Afrikában, Ázsiában és a Csendes-óceán szigetein jutott a vásárlóknak. Ha az iparágakat vizsgáljuk, akkor kiderül, hogy a legtöbb mosolyra a szabadidő, a kormányhivatalok, valamint az egészség- és a szépségipar területén számíthatnak az ügyfelek. A közlekedésben dolgozók a legkomorabbak, ugyanakkor jó hír, hogy 2016-hoz képest 18, 2015-höz pedig 33 pontot javított ez az ágazat.

Magyarország a köszönés „Mekkája”

A felmérés szerint a köszönést a közép-európaiak veszik a legkomolyabban, ezt a kategóriát a csehek vezetik 95 százalékkal, és csak egy hajszállal maradtunk le mögöttük mi, a hagyományosan sokat köszönő magyarok a magunk 94 százalékával, és ugyanennyit értek el a szlovákok is.

Az amerikai kontinens legjobbja Peru 89 százalékkal, Ázsiában pedig Pakisztán 79 százalékkal, ami már csak azért is érdekes, mert az ottani eladók akarnak a legkevésbé mosolyogni. Aki köszönésre vágyik az üzletben, hivatalban, az ne utazzon sem Makaóra (56%), sem Marokkóba (48%). Oroszország (92%) és Peru (89%) 21 pontot javított az eredményén 2017-ben. Meglepő, de így van: a jelek szerint kezdenek leszokni a köszönésről a német (-18 pont, 68%), a dán (-16 pont, 76%), és a lett (-15 pont, 79%) üzletekben, hivatalokban. A kormányzati szerveknél dolgozók ez esetben is jól teljesítettek, hiszen 96 százalékkal vezetik a köszönés iparági rangsorát. Az egészség- és a szépségipar 16 pontot fejlődött, és 90 százalékot ért el. A közlekedésiek és a vendéglátósok mosolyognak a legkevesebbet, ők csak 83 százalékot kaptak.

Van még potenciál a hazai kapcsolt értékesítésben

A Mosoly-jelentésben a kapcsolt értékesítés a 2004-es indulás óta minden esztendőben kevesebb pontot kapott, mint a mosoly és a köszönés. Az átlag most 52 százalék, ami hat ponttal alacsonyabb az előző évihez képest. Idehaza van még mit tenni ezen a területen, hiszen hazánk a rangsor utolsó harmadában található 47 százalékkal.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Ne dobd ki a nagypapa pufajkáját! A szovjet idők holmijai luxuscikké váltak 2026-ra
Elek Lenke | 2026. június 13. 14:16
Kincset érő pufajkákról és mackónadrágokról ír az orosz sajtó. Az orosz fiatalok, akik nosztalgiával gondolnak a Szovjetunióra, egyre gyakrabban öltöznek a nagymama és nagypapa szekrényéből elővadászott ruhákba. 
Vásárló A NEO Construct új szintre emeli a hazai generálkivitelezést emberközpontú és integrált szemlélettel
PR | 2026. június 8. 12:52
A NEO Property Services több mint 25 éves szakmai tapasztalatára épülő NEO Construct mára önálló márkaként vált a hazai generálkivitelezési piac dinamikusan fejlődő szereplőjévé. A vállalat a fit-out projektektől a teljes körű generálkivitelezésig kínál komplex megoldásokat, miközben a mérnöki precizitást, a fejlesztői szemléletet és az emberközpontú működést egyaránt a fókuszba helyezi.
Vásárló Személyre szabott óvodai- és bölcsődei berendezési megoldások
Márkázott tartalom | 2026. június 6. 08:54
Az óvodai és bölcsődei intézmények berendezésekor alapvető szempont a megfelelő bútorok kiválasztása. Az esztétikum mellett a funkcionalitás is fontos: a bútoroknak könnyen hozzáférhetőnek, biztonságosnak, valamint tartósnak kell lenniük. Ön vajon átgondolta már, milyen megoldások léteznek ezen a speciális területen?
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 5. 10:39
Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló A rendszeres fizikai aktivitás előnyei
PR | 2026. június 4. 18:34
Az egészségi állapot hatékony fenntartásához elengedhetetlen a rendszeres fizikai aktivitás. A digitális technológiák fejlődésével jelentősen megnőtt a számítógép előtt végzett munka aránya, ami az ülő életmód kialakulásához vezet. Emellett a modern élet ritmusa nagy mennyiségű stresszel jár, ami tovább rontja az egészséget. Romlik a vérkeringés, az izmok gyengülnek, és már egy rövidebb séta is nehézséget okozhat az ember számára, különösen azoknak, akik mindig tömegközlekedéssel vagy saját autóval közlekednek.
Vásárló Gondoltál már az energiatakarékos tetőablak előnyeire?
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 12:04
  Ha felújítasz vagy építkezel, biztosan eszedbe jutott már, milyen lenne energiát megtakarítani a tetőtéri ablakok segítségével. Ezek az ablakok nem csupán fényt árasztanak otthonodba, hanem hőenergiát is közvetítenek. Télen jól jön a nap melege, de nyáron inkább távol tartanád a forróságot. 
Vásárló Mesterséges intelligencia oktatás gyakorlati szemlélettel
Márkázott tartalom | 2026. június 4. 11:32
A mesterséges intelligencia (AI) már nem csupán a jövő ígérete, hanem a mindennapjaid része lehet. Képzeld el, hogy az AI nem a nagyvállalatok kiváltsága, hanem bárki számára elérhető, aki szeretné optimalizálni munkafolyamatait, például tartalomgyártásban vagy napi adminisztrációs teendőkben. Az AI-témájú oktatási anyagok fontos eszközök lehetnek abban, hogy ne csak megértsd, hanem hasznosítsd is a technológia előnyeit.
Vásárló Tökéletes növényválasztás a kert egészségéért
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 12:17
A kert növényeinek kiválasztása sokkal összetettebb folyamat, mint elsőre gondolhatnád. Talán te is tapasztaltad már, hogy egy rosszul kiválasztott növény mennyi gondot okozhat. A kert szépségének megőrzése és fejlődő növényállomány kialakítása érdekében fontos, hogy körültekintően dönts a beszerzésükről. De mi alapján hozhatsz jó döntést?
Vásárló Miért érdemes figyelni a jegybanki alapkamat változását?
Márkázott tartalom | 2026. június 3. 11:24
A pénzügyi hírekben rendszeresen szóba kerül a jegybanki alapkamat, mégis sokan csak annyit tudnak róla, hogy hatással van a hitelekre és a megtakarításokra. Valójában ennél jóval szélesebb szerepet tölt be a gazdaságban, hiszen számos pénzügyi és jogi számítás alapját is képezheti. Éppen ezért érdemes tisztában lenni azzal, hogy milyen helyzetekben lehet jelentősége.
Vásárló Mi okozza a garatgyulladást?
Márkázott tartalom | 2026. június 2. 14:05
A garatgyulladás (pharyngitis) egy gyakori egészségügyi probléma, ami okozhat torokfájást, kaparó érzést, illetve egyéb kellemetlen tüneteket. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG