4p
Egy friss felmérés szerint az elmúlt évekhez képest egyre kevésbé népszerűek a hamisított termékek a magyarok körében.
Hamis órák.

Az egymást követő évek statisztikái alapján megállapítható, hogy a teljes magyar lakosság csak egy szűk rétege (13-18%) az, aki a vizsgált időszakban legalább egyszer vásárolt hamis terméket. Az idei felmérés keretében, a fogyasztók által adott válaszok alapján ez az arány az eddigi legalacsonyabb értéket mutatja 13 százalékkal, derült ki a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki legfrissebb közös kutatásából.

Az eredmények alapján ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy a fogyasztók érdeklődése a különböző termékkategóriák iránt korántsem egyforma.

A kedvenceink

A legkelendőbb termék:

  • idén is a hamis ruha volt 16 százalékkal, ami a tavalyi adatokhoz képest 4 százalékpontos csökkenést jelent.
  • Hamis parfümöket csak majdnem minden tizedik megkérdezett vásárolt,
  • míg hamis gyógyszereket 1 százalékuk,
  • jogsértő CD-t vagy DVD-t pedig összesen 4 százalékuk.

A hamis illatszerek kapcsán nem történt változás, míg a hamis gyógyszerek esetében 2 százalékponttal csökkent, az adathordozóknál viszont ugyanennyivel nőtt a fogyasztók aránya tavaly óta.

Titokban torrentezünk

A kutatás külön kitért az illegális letöltésekre is: idén a válaszadók 80 százaléka cáfolta, hogy valaha nézett, illetve hallgatott illegális tartalmakat. Az adatokból látható, hogy a magyar lakosság többsége nem vallja be a filmek és zenék jogsértő fogyasztását, azonban 1-2 százalékponttal évről-évre nő azoknak az aránya, akik elismerik, hogy fogyasztottak ilyen tartalmakat.

Ugyanakkor fontos tanulságként szolgál az a tény is, hogy 2015-höz képest ismét növekedett a legális letöltési lehetőségek ismertsége az internethasználók körében. Az idei szám a 2014-es arányhoz közelít, ugyanis míg 2015-ben 59 százalék tudott ilyen lehetőségről, 2016-ban már 77 százalék volt tisztában olyan legális források létével, ahonnan letöltheti a kívánt tartalmat.

Mert olcsó

A tanulmányból az is kiderül, hogy 2016-ban a válaszadók kétharmadának (65%) választásában az játszotta a döntő szerepet, hogy a hamis árucikk „olcsó volt”. A megkérdezettek 54 százaléka azt állította, hogy nem volt gond a vásárolt termék minőségével, 44 százaléka pedig azt, hogy nem törődött a termék származásával, szüksége volt rá és ezért döntött a megvétele mellett. A vizsgálat rámutatott arra is, hogy termékcsoportonként nagyon eltérőek a vásárlók jellemzői: a hamisított ruházati termékek és élelmiszerek tipikus vásárlói többnyire Budapesten élnek, harmincévesek, szakmunkás végzettségűek vagy érettségivel rendelkeznek és nagyon alacsony a jövedelmük. Az illatszerek esetén a fogyasztók elsősorban közép-magyarországiak és 30 év alattiak. A jogsértő CD, DVD és a számítógépes programok tipikus vásárlói pedig a fiatal, budapesti, még tanuló státuszú férfiak.

A felmérés szerint a hamis gyógyszerek fogyasztása esetén nem elsősorban az alacsony ár játszik kulcsszerepet, hanem sokkal inkább a fogyasztónak az a tapasztalata, hogy „nem volt gond annak minőségével”.

"És akkor mi van, ha hamis?"

A 2009 óta évente elvégzett kutatásból az is megállapítható, hogy a magyar fogyasztók 34 százaléka bizonytalan annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy vajon valóban hordoz-e magában veszélyeket a hamisítás, emellett az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest a kockázatokat komolytalannak ítélők aránya tovább növekedett (24%). Ezek a számok azt is jelzik, hogy ebben a témában nem egyértelmű a válaszadók állásfoglalása, ami annak is lehet a következménye, hogy idén kevesebben találkoztak figyelemfelkeltő reklámokkal (27%), mint 2015-ben. A magyar fogyasztók több mint 70%-a szerint a hamisítás elleni küzdelem megoldása a hamisítók gyakoribb és hatékonyabb ellenőrzése lenne.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
Vásárló Az esküvő zenei aláfestése: hogyan válasszuk ki a megfelelő DJ-t?
Márkázott tartalom | 2026. július 11. 11:20
Életünk egyik legfontosabb napján, az esküvőnkön, a zene szerepe meghatározó. Gondoltunk már arra, milyen lenne egy film muzsika nélkül? 
Vásárló A szépségápolási trendek új hulláma
Márkázott tartalom | 2026. július 9. 12:59
A szempillák és szemöldökök ápolása talán sosem volt ennyire a figyelem középpontjában, mint mostanság. Különösképpen a szempilla lifting és a szemöldök laminálás azok a technikák, amik egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. 
Vásárló A tiszta medencevíz titka: tévhitek és a valóság
Márkázott tartalom | 2026. július 8. 09:59
Egy saját kerti oázis gondolata szinte minden ingatlantulajdonos számára vonzó, hiszen a nyári kánikulában nincs is jobb egy frissítő csobbanásnál. Sokan azonban mégis elhessegetik ezt az álmot, és sokszor nem a kezdeti beruházás összege, hanem a későbbi fenntartás miatt mondanak le róla.
Vásárló Koreai szempilla lifting: A tökéletes választás titkai
Márkázott tartalom | 2026. július 7. 09:51
Biztosan te is észrevetted, hogy a szempilla lifting technikák hogyan változtatják meg az emberek arcát. Ezen belül a koreai szempilla lifting valami egészen különleges, hiszen itt nem csak egyféle padot használnak, hanem számos variációt, hogy mindenki megtalálhassa a saját stílusát. A személyre szabásra összpontosítanak, ami igazán figyelemre méltó ebben a módszerben.
Vásárló Hogyan befolyásolja a nyomtatás a vállalkozások sikerét?
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:38
A nyomtatási ipar folyamatosan fejlődik, és akik nem tartják a tempót, óriási lehetőségeket szalaszthatnak el. De miért játszik ilyen fontos szerepet a nyomtatás a mai üzleti életben? Képzeld el, hogy egy rangos konferencián vagy, ahol mindenki látványos, igényesen kidolgozott prospektust kaptál kézhez, mely már első ránézésre is beazonosítható. Milyen benyomást keltene? A saját anyagaid vajon felérnének hozzá?
Vásárló Szinusz inverter: a megbízható áramellátás szakértője
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:35
A modern életvitel egyre több elektromos eszköz használatát teszi szükségessé, legyen szó otthoni készülékekről vagy munkaeszközökről. Olyan megoldásra van szükségünk, amely megbízható és stabil áramot biztosít, bármilyen helyzetben. Itt lép közbe a szinusz inverter, ami lényeges szerepet játszik sokféle elektromos berendezésünk zavartalan működésében.
Vásárló Az autóápolás modern világa
Márkázott tartalom | 2026. július 6. 12:34
Az autóápolás több mint csupán a külső megjelenés szépítése; egyaránt a jármű hosszú életének kulcsa és a költséges javítások elkerülésének módja is. Talán nem gondolná, de az autó rendszeres gondozása közvetlen hatással van mindennapi kényelmére és pénzügyeire is.
Vásárló Milyen szempontok alapján válasszunk megbízható villanyszerelőt?
Márkázott tartalom | 2026. július 5. 10:04
A megfelelő villanyszerelő kiválasztása az otthona kényelme és biztonsága érdekében elengedhetetlen. Sokan már tapasztalták, hogy egy rosszul kiválasztott szakember nemcsak időt és pénzt, hanem sok idegeskedést is okozhat. Gondolt már arra, hogy egy szakszerűtlenül végzett munka akár veszélyes is lehet? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG