2p
Egy időben a múlt csökevényének tűnt a távfűtés, de most fejlesztik, mivel környezetbarát és a felhasználónak is egyszerű, ha nincs túlárazva.

Az egyedi fűtés környezetszennyező és sok vele a probléma, karbantartást javítást igényel, ami főleg a mostani munkaerő-hiányos helyzetben sok bosszúságot és költséget jelent a lakások tulajdonosainak. A sűrűn lakott városokban különösen fontos, hogy minél kevesebb kémény ontsa a füstöt, ezért most bekapcsolják a budapesti belvárost a fővárosi távhőhálózatba.

A Főtáv Kéménymentes belváros programjának részeként az Erzsébet hídon vezetik át a távhőt Budáról Pestre. A beruházás összköltsége csaknem ötmilliárd forint, amit részben uniós támogatásból, részben pedig a Főtáv Zrt. saját forrásaiból finanszíroznak. Az új hálózatra rákapcsolódhatnak majd a nyomvonalon található épületek, közintézmények és üzleti fogyasztók, majd a társasházak számára is elérhető lesz a csatlakozás.

Az Erzsébet hídon átmenő távhővezeték-rendszer része a 2022-re egységes hálózattá épülő budapesti hőgyűrűnek, amely összeköti majd a jelenleg szigetszerűen működő hőkörzeteket. Ezzel a belső pesti kerületekben is bevezethetővé válik a környezetbarát távfűtés.

A beruházás összköltsége csaknem ötmilliárd forint, amit részben uniós támogatásból, részben pedig a Főtáv Zrt. saját forrásaiból finanszíroznak. Az új hálózatra rákapcsolódhatnak majd a nyomvonalon található épületek, közintézmények és üzleti fogyasztók, majd a társasházak számára is elérhető lesz a csatlakozás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
Vásárló Mikor jöhet jól a magán egészségbiztosítás?
Márkázott tartalom | 2026. május 7. 09:35
Az elmúlt években jelentősen megváltozott az emberek viszonya az egészségügyi ellátással. Korábban sokan úgy gondolták, hogy a magán egészségbiztosítás elsősorban kényelmi szolgáltatás. Ma azonban egyre többen érzik úgy, hogy az idő, a gyors hozzáférés és a kiszámítható ellátás legalább annyira fontos, mint maga a kezelés minősége.
Vásárló Kifullad az árrésstop? Ennyibe kerül az első nagybevásárlás a választások után
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. május 7. 05:56
Az árrésstop minden jel szerint túléli az Orbán-kormányt, azt viszont egyelőre nem tudjuk, mennyivel. Az érintett termékek ára jórészt még maximált árrés mellett is tudott csökkenni – igaz, egyre kevésbé. Ez ad némi reményt az esetleges kivezetés esetére. A Privátbankár Árkosár-felmérésben megkerestük a legolcsóbb pisztáciát is – amit pont az épp háborúban álló felektől lehet beszerezni.
Vásárló Mennyi idő a középfokú angol nyelvvizsgáig eljutni?
Márkázott tartalom | 2026. május 6. 14:17
Általános kérdés, hogy mi kell ahhoz, hogy középfokú angol nyelvtudást szerezz. Jó hír, hogy egyáltalán nem elérhetetlen cél. Sokan úgy vélik, hogy a középfok azt jelenti, hogy már minden angol mondatot hibátlanul értesz és beszélsz. 
Vásárló Erre készüljön, ha bevásárol: átszabja népszerű boltjait az Aldi
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 10:08
Az Aldi átalakítja üzleteit és egyszerűsíti működését a régióban. Magyarország is sorra kerül.
Vásárló A megújuló energiaipar jövője: ipari napelem rendszerek
Márkázott tartalom | 2026. május 5. 11:15
Az elmúlt időszakban egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a megújuló energiaforrások alkalmazására, különösen a napenergiára, amely óriási lehetőségeket kínál. Az ipari napelem rendszerek telepítése meghatározó szerepet játszhat az energiatermelés szabadságának megszerzésében, miközben hozzájárulunk a környezet megóvásához is. 
Vásárló Elmaradt az örömhír a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 14:15
Nem jön árcsökkenés.
Vásárló Vezeték nélküli riasztórendszerek: a modern otthonok őrei
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 11:20
A mai technológiai korszakban az otthonok védelme új alapokra helyeződött, és a korszerű riasztórendszerek egyre fontosabb szerepet játszanak a biztonság megteremtésében. A legújabb okos riasztók segítségével bármilyen helyzetben vigyázhatsz értékeidre és szeretteidre, hiszen a telefonodról bárhonnan elérheted és vezérelheted otthonod védelmét.
Vásárló Társasházi mérés: innováció az elszámolásban
Márkázott tartalom | 2026. május 4. 08:44
A modern társasházak egyik legnagyobb kihívása, hogy pontosan és igazságosan osszák el a közös költségeket a lakók között. Az új technológiák, mint például a távleolvasási rendszerek, lehetőséget biztosítanak arra, hogy a hőmennyiségmérők, vízórák és költségmegosztók adatai automatikusan és pontosan kerüljenek begyűjtésre. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG