3p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

“Az olvasástól úgy érzem, hogy teljesítettem és tanultam valamit, amely által jobb emberré váltam. Az olvasás okosabbá tesz. Az olvasás által hihetetlenül egészséges módon gyógyítja önmagát a figyelemhiányom. Az olvasás egyszerre menekülés és annak az ellentéte, amely egy módja annak, hogy kapcsolatba kerüljünk a valósággal egy teendőkkel teli nap után.” - nyilatkozta egyszer Nora Ephron amerikai újságíró és filmrendező.

A könyvek gyógyító ereje

Az emberek már az ókorban is tényként kezelték a könyvek gyógyításra alkalmas hatásait. A görögök például a könyvtáraikban helyeztek el tájékoztató jellegű feliratokat, amelyek jelezték, hogy a látogatók lelket orvosló helyen tartózkodnak.

A biblioterápia, azaz a könyvterápia fogalmát először 1941-ben említik a Dorland-féle orvosi szótárban. Azonban már a 19. században felfedezték az olvasás pozitív hatásait azok az orvosok és pszichiátriai dolgozók, akik a Bibliát tanulmányozták. A könyvterápia mára egyre nagyobb népszerűségnek örvend a pszichológusok, munkahelyi tanácsadók és szociális dolgozók között egyaránt.

A könyvek olvasása által a páciens képes azonosulni a történetekkel és karakterekkel, amely jelzi számára, hogy nincs egyedül a problémáival. A könyvterápia alkalmazása már megjelenik a munkahelyi tréningeken, iskolákban, de a kórházakban és börtönökben is.

A gyermekeknek és kamaszoknak szánt könyvek kiválóan segíthetik a fiatal korosztályt a személyiségük egészséges fejlődésében és a gondolkodás fejlesztésében.

A könyvválasztás saját személyiségünk alapján történik

Az olvasók az általuk választott könyvekben mindig találnak valamilyen azonosulási pontot, amely önmagukra emlékezteti őket. Az azonosulás létrejöhet a borítón található képi világ, a hátoldalon található rövid szöveg vagy az első oldalak olvasása által. A könyv olvasása során az olvasó megismerheti a karakterek problémáit és motivációit egyaránt.

Az olvasás közben újabb fontos kérdések merülhetnek fel, amelyekre életre szóló tanítással bíró válaszok születhetnek. A történet elejétől a végéig követhető cselekmény, amely fokozatosan bontakozik ki az olvasó számára.

A magánéletben előforduló problémák túlnyomó többsége nem számít egyedülállónak, ezért a könyvek kiváló forrást biztosítanak az életben történő események feldolgozására.

10 érv a könyvterápia hatékonysága mellett

1. Rövid távon is csökkenti a stresszt.

2. Több területen növeli a szókincset.

3. A hosszú távú memória mellett a rövid távú emlékezetet is fejleszti.

4. Segíti kialakítani a kritikus gondolkodás folyamatát.

5. Pénztárcabarát, akár ingyenes szórakozást biztosít.

6. Fejleszti az íráskészséget és a stilisztikai készségeket.

7. Fokozza a képzelőerő igénybevételét.

8. Segít pihentetőbbé tenni az alvást.

9. Csökkenti a depressziót.

10. Hozzájárul a megfelelő koncentrációs készségek elsajátításához.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Közbelépett a fogyasztóvédelem, több ezren panaszkodtak a közszolgáltatásokra
Privátbankár.hu | 2026. május 20. 09:16
A tavalyi panaszok jelentős része az elszámolásra, számlázásra bonatkozott az illetékes hatóság szerint.
Vásárló Ami csendben beszivárgott a tudatos döntések világába
Márkázott tartalom | 2026. május 17. 13:08
Az utóbbi években egyre többen fordulunk a tudatosabb életvezetés felé, legyen szó étkezésről, mozgásról vagy akár a mindennapi rutinjaink finomhangolásáról. Nem egyik napról a másikra történik ez a váltás, hanem apró, következetes lépések sorozataként. A figyelem, a tudatosság és a kiegyensúlyozottság iránti igény csendben, mégis határozottan formálja át a döntéseinket.
Vásárló Outdoor living boom: miért költöznek ki az európai nappalik a szabadba?
Márkázott tartalom | 2026. május 16. 13:17
Az elmúlt években látványos változás zajlik Európa-szerte: a lakberendezés már nem korlátozódik a négy fal közé. A teraszok, erkélyek és kertek egyre inkább a nappali természetes meghosszabbításává válnak. A trend mögött nem csupán esztétikai szempontok állnak, hanem életmódbeli átalakulás is – melyre a piac szereplői, köztük a vidaXL is gyorsan reagáltak.
Vásárló Megbízható kerítések hosszú távra
Márkázott tartalom | 2026. május 15. 09:40
Amikor ingatlanunk védelméről van szó, a kerítés szerepe kiemelkedő fontosságú. A piacon számos lehetőség áll rendelkezésre, közülük a háromdimenziós, ellenálló panelek tűnnek ki praktikusságukkal és esztétikai értékeikkel. Érdemes mérlegelni, melyik megoldás szolgál minket hosszabb távon is optimálisan.
Vásárló Egyszerűség és hatékonyság természetesen
Márkázott tartalom | 2026. május 14. 09:44
Az utóbbi időszakban az emberek egyre inkább előnyben részesítik a természetes megoldásokat testi-lelki nehézségeik kezelésére. A CBD, azaz a kannabidiol tartalmú készítmények közül a kannabisz olaj kapszulák kifejezetten praktikus megoldásként jelentek meg, köszönhetően az egyszerű adagolásuknak és diszkrét mivoltuknak.
Vásárló A nap képe: Magyar Péter egy 20 milliós tepsit használ majd miniszterelnökként
Privátbankár.hu | 2026. május 13. 17:31
Megnéztük, mennyibe kerül a kormányfő által preferált modell. 
Vásárló Hogyan tervezhetjük meg a zökkenőmentes költözést?
Márkázott tartalom | 2026. május 13. 09:53
A költözés sok fejtörést és stresszt okozhat, hiszen új lakóhelyre való átköltözés számos teendővel jár együtt. Legyen szó egy szűk panellakásról vagy egy tágas családi házról, mindenféle ingatlan elhagyása és az új otthon berendezése komoly logisztikai kihívást jelent. 
Vásárló Az RFID technológia szerepe a modern vállalati környezetben
Márkázott tartalom | 2026. május 12. 12:08
A modern vállalatok számára az automatizálás egyre fontosabb eszközzé válik, különösen az adatok hatékony és gyors kezelése terén. Az RFID, vagyis rádiófrekvenciás azonosítás technológiája éppen ezen a téren nyújt kiemelkedő előnyöket a hagyományos vonalkódolvasó rendszerekkel szemben. 
Vásárló A pénzügyi szakemberek előtt álló feladatok
Márkázott tartalom | 2026. május 11. 14:48
A pénzügyi területen helytállni mindig alapos szakértelmet követel. Szombathely városában is egyre több vállalkozás keres olyan könyvelőket, akik nemcsak az adatokat képesek feldolgozni, hanem az ügyfelekkel való kapcsolattartásban is jártasak. Felmerül a kérdés, hogy mit várnak el egy szakértőtől ezen a területen?
Vásárló A tökéletes mellény választás titkai a hűvösebb napokra
Márkázott tartalom | 2026. május 10. 17:03
Elgondolkodtál már azon, hogyan maradhatsz stílusos és kényelmes az átmeneti időszakok változó időjárása közepette? Egy női mellény éppen azt a praktikus megoldást nyújtja, amire szükséged lehet a hűvösebb reggeleken és délutánokon. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG