2p
Évről-évre öregszik el a magyar autóállomány a Használtautó.hu szerint.

Két év alatt 13,9 évre nőtt a forgalomban lévő személyautók átlagéletkora, míg az apróhirdetéseket böngészve alig találunk 12 évnél fiatalabb kocsit az eladásra kínáltak között. Bár az újautó-eladások volumene 38 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban, tavaly alig 100 ezer új kocsit adtak el. A használt, öregebb járgányok azonban gyakorlatilag pillanatok alatt, 4-5 hét találnak új gazdát, míg az új kocsiknál ez átlagosan két hónap, ezt közölte a Használtautó.hu a Privátbankár.hu-val.

A cég adatbázisában szereplő meghirdetett autók átlagéletkora 11,8 év, ami ugyan eltér az országos átlagtól, ennek azonban egy nagyon egyszerű oka van: nagyon sokan a forgalomból kivonás pillanatáig használják az autójukat. Ráadásul az adás-vétel járulékos költségei együttesen meghaladják az 50 ezer forintos szintet, ami egy régi autó esetében már könnyen összemérhető a teljes vételárral, így inkább addig használják őket a tulajdonosok, amíg lehet.

Még mindig a régi slágerek futnak

Márkák szerint vizsgálva igen koncentrált a hazai személyautó-park, továbbra is öt márka (Opel, Suzuki, Volkswagen, Ford, Renault) különféle modelljei teszik ki az állomány több mint felét.

Ha megyék szerint bontjuk az autópiacot, úgy egyértelmű összefüggést látunk az adott térség gazdasági fejlettsége és az autók száma között: míg a középső és észak-nyugati országrészben 350-400 között található az 1000 főre jutó személyautók száma, míg a keleti országrészben zömében jóval 300 alatt marad ez az érték.

A hazai autópark túlnyomó többségét a 2008 őszi válságot megelőző 8-10 évben értékesített járművek alkotják, mondta el Fodor László, a Használtautó.hu szakértője. Meglátása szerint amíg az újautó-eladások továbbra is a 100 ezres szint közelében maradnak, az autópark öregedését csakis a minőségi használtautó-import felfutása állíthatja meg. Ezt azonban szerinte kizárólag egy, a fiatalabb autók behozatalát támogató szabályozással lehetne elérni.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Többet nem nyúl bele a kormány az üzemanyagok árába Magyarország szomszédjában
Privátbankár.hu | 2025. július 14. 17:36
Elengedik a horvát intézkedést.
Vásárló Summer Colors 2025 – a paletta, ami uralni fogja a gardróbunkat
PR | 2025. július 14. 11:54
Már javában tombol a nyár, a napfény szinte minden reggel biztos pontként köszönt minket, és a hosszú, meleg esték magukkal hozzák a szabadság, a könnyedség és az önkifejezés vágyát. A ruhatárunk ilyenkor természetesen átalakul – ahogyan mi is. Nem véletlen, hogy minden nyárnak megvannak a maga színei, amelyek nemcsak a kifutókon, hanem a mindennapjainkban is határozott jelenlétet követelnek. A 2025-ös szezon palettája egyszerre vibráló, friss és mégis klasszikusan kifinomult. Mi pedig boldogan öltöztetjük fel a stílusunkat ezekbe az árnyalatokba – mert ez a nyár rólunk szól.
Vásárló Modern iroda, régi szokások: miért nyomtatunk még mindig?
Márkázott tartalom | 2025. július 13. 10:33
A legtöbb munkahely ma már digitális, vagy legalábbis annak tűnik. Felhőalapú dokumentumok, online megbeszélések, digitális aláírás. Azt gondolnánk, a nyomtatók ideje lejárt. Ennek ellenére még mindig ott búgnak a sarkokban, és napi szinten használatban vannak. De miért nyomtatunk a modern irodában, amikor papír nélkül is hatékonyak lehetnénk? És vajon mit árul el ez a szokás a vállalati működésről?
Vásárló A Spar zöld jövőt épít mindannyiunkért
PR | 2025. július 8. 15:13
Tudtad, hogy bevásárlás közben is tehetsz a bolygóért? A Spar fenntarthatósági programjaival minden apró lépés számít – és ebben te is részt vehetsz.
Vásárló Várt a tankolással? Ennek nem fog örülni
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 16:38
Enyhén emelkedhetnek az árak.
Vásárló Ettől féltünk: visszatért a két számjegyű áremelkedés a boltokba
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2025. július 7. 05:42
Második hónapja újra drágul a családi nagybevásárlás a hazai hipermarketekben, három hónap szünet után visszatért a két számjegyű drágulás is az élelmiszer-fronton. A Privátbankár Árkosár-felmérés megnézte, hol tart most az árrésstop, mennyibe kerül a dinnye és az alkoholmentes bor.
Vásárló Építsünk brandet a csomagolással!
Márkázott tartalom | 2025. július 6. 10:42
Ahhoz, hogy hosszú távú sikereket érjen el a vállalkozásunk, elengedhetetlen a tudatos márkaépítés. Azon túl, hogy kell egy jó logó és egy találó szlogen, stratégiára is szükség van hozzá. Ennek pedig jó esetben része a termékek külső megjelenése, csomagolása is.
Vásárló Kiderült, melyik márka tarol a hazai újautó-piacon
Privátbankár.hu | 2025. július 5. 11:10
Megőrizte első helyét a BMW a prémium márkák mezőnyében az első fél évben.
Vásárló A tökéletes téglavágás titkai
Márkázott tartalom | 2025. július 5. 09:11
Sokan azt hiszik, hogy a téglavágás egyszerű feladat, de aki már próbálta, tudja, hogy közel sem az. Egy pontosan vágott tégla nemcsak az esztétikai megjelenést javítja, hanem a falazat stabilitását is nagymértékben befolyásolja. Legyen szó kisebb házi projektről vagy nagyobb építkezésről, a precíz vágások elengedhetetlenek. Kézi módszerrel gyakran több időt veszíthetünk a hibás darabok javításával vagy cseréjével.
Vásárló Egészséges hajkorona: hogyan nyerjük vissza a ragyogást?
Márkázott tartalom | 2025. július 4. 12:20
Bármilyen divatos is a hajszín vagy a frizura, ha maga a haj nem egészséges, a megjelenésünk sem lesz teljes. Egy fényes, dús hajkorona nemcsak az önbizalmunkat növeli, hanem az egészségi állapotunk tükre is. Az idő múlásával és a stresszes hétköznapok hatására egyre nehezebb lehet megőrizni a haj életerejét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG