Varga Árpád, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese szerint nincs megoldás az áfacsalások felszámolására, az áfarendszerben mindig lesznek csalók.
Az Adó Online-nak adott interjúban az elnökhelyettes kifejtette: az adóhatóság évente körülbelül 500 milliárd forint adóhiányt állapít meg, és hiába találnak minden évben egyre nagyobb adókülönbözetet, a csalások volumene is folyamatosan nő.
Egyre több eszköz
A felszámolás alatt álló cégek összesített áfatartozása nagyjából 300-400 milliárd forint, ami vélhetően soha nem folyik be, de az egész Európai Unió küzd az áfacsalással - szögezte le.
Varga Árpád az internetes lapnak elmondta: a NAV négyezer revizora nem csak az áfát ellenőrzi. Havonta 100-110 ezer bevallás érkezik a hatósághoz, ebből 40-45 ezerre különösen figyelni kell, mert vagy visszaigénylést, vagy átvihető követelést tartalmaz.
Ismertetése szerint negyedévente még rosszabb a helyzet, ezért naivitás azt várni, hogy áfát csak tételes ellenőrzés után fizessenek vissza, mivel ehhez meg kellene többszörözni az adóhatóság létszámát. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egész Európa az önadózás elvét követi, ami azt jelenti, hogy a hatóság megbízik az adózóban.
Útdíj és kasszacsere
Varga Árpád elmondta: az adóhatóság folyamatosan azon dolgozik, hogy újabb és újabb eszközöket vessenek be az áfacsalások felfedésére. Jövőre már belenézhet a NAV az e-útdíjfizetés rendszerébe, illetve az online pénztárgépek is segíthetnek.
"Az e-útdíj rendszeren keresztül tudni fogjuk, hogy valójában merre mennek a kamionok, sőt a felvételekből az is látható lesz, hogy szállítanak-e árut" - mondta.
Az online pénztárgépek bevezetése szintén növeli az áfabevételeket - tette hozzá az elnökhelyettes, megjegyezve: aki megtette az előírásoknak megfelelő intézkedéseket, tehát kért regisztrációs kódot és megrendelte az érvényes típusú pénztárgépét, az védett a bírságokkal szemben.
Cégláncolatokat is ellenőriznek
Az elnökhelyettes szerint nem véletlen, hogy a mezőgazdaságban több mint egy évvel ezelőtt vezették be a fordított adózást, a statisztikák szerint kétszer annyi gabonát adtak el korábban, mint amennyit megtermeltek itthon.
Rámutatott: mindez azért fordulhatott elő, mert az áru nagy részét az áfafizetést megkerülve papíron kivitték külföldre, majd belföldön értékesítették. A fordított áfa bevezetésével szinte kitisztult a szektor, de vélhetően azóta más termékköröket vontak be az áfacsalás rendszerébe. Éppen ezért nem áll le a munka, a hatóság 30-40 tagból álló cégláncolatokat ellenőriz.
Nem lehet felszámolni
Arra a kérdésre, hogy mi jelenthet megoldást az áfacsalások ellen, Varga Árpád a hatóság jobb munkáját emelte ki. Hangsúlyozta: nagyra tartja a bűnügyi igazgatóság megalakulását.
Korábban meg kellett keresni a társhatóságokat - a rendőrséget, a vámosokat -, ami borzasztó nehézkes volt, már nem kell, ráadásul a bűnügyi igazgatóság titkosszolgálati eszközöket is használhat. Tájékoztatása szerint lassan bírósági ítéletek is várhatóak, amelyeknek elrettentő hatásuk lehet - mondta. Tudomásul kell venni azt, hogy az áfacsalást nem lehet felszámolni - mondta.
"Lehet harcolni ellene új intézményekkel, hatékonyabb ellenőrzéssel, új eszközökkel, de ebben az áfarendszerben mindig lesznek, akik bűncselekményt követnek el, ahogy vagyon elleni bűncselekmények is mindig lesznek, és gyilkosságok is" - fogalmazott a NAV elnökhelyettese. A teljes cikket az ado.hu oldalon olvashatja el.
A hatóság elnökhelyettese szerint mindig lesznek csalók, de nekik egyre több eszköz van a kezükben.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
Friss
-
Büszkeséggé tehető a vagyonadó? Sokkoló számok és tévhitek a jövőre érkező adónemről
2 órája
-
Véres lövöldözés Krakkóban
3 órája
-
HIV-járvány tört ki Oroszországban
3 órája
-
Szörnyű tragédia történt
3 órája
-
Rághatják a körmüket az új-zélandiak
4 órája
-
Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
4 órája
-
Nem könnyű követni, mit csinál a forint
4 órája
Mfor.hu Top24
- Európa-rekorderek lettek a magyar szupergazdagok, kiderült, hogyan segíthetne a társadalmon a vagyonadó
- Drónokat vet be a MÁV
- Orbán Viktor jelenlétében hozott nagy döntést a Fidesz
- Hegedűs Zsolt fontos üzenetet küldött
- Itt az uniós rangsor az állami szociális kiadások arányáról: Magyarország nem áll jól
- Magyar Péter felmentette Rétvári Bencét
- Döntött a kormány Kovács Katalin kajak-kenu akadémiájáról
Adó
Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó
Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó
Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó
Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó
Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó
Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó
Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó
Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó
Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó
Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
Heti top
- Áll a bál Lengyelországban, már Donald Tusk lemondását is követelik 2026. november 2. 19:50
- Döbbenetes ajánlat Putyinnak: Trump egy lapértesülés szerint felajánlotta az európai piacot 2026. november 3. 06:16
- Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét 2026. november 7. 09:49
- Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben 2026. november 2. 05:44
Havi top
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Friss
Nemzetközi
HIV-járvány tört ki Oroszországban
Már 27 régióban terjed a kór az egész lakosság körében terjed, nemcsak a kockázati csoportokban.
3 órája
Nemzetközi
Szörnyű tragédia történt
Sokan meghaltak Jemenben egy húszik ellenőrizte körzet elleni légicsapásban.
3 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egy milliárdos befektető venné meg a Wendy’s-t, amely Magyarországon is újrakezdené2026. november 3. 10:00 -
A Pirelli után a Ray-Ban mögötti birodalmat is megcélozta a cseh fegyveripari milliárdos2026. november 3. 10:00 -
-
Eltűnhet Wáberer György neve a tőzsdéről – Tiborcz István érdekeltsége új korszakot nyit2026. november 2. 20:46 -
Vagyonadó a világban: négy ország kitart mellette, a többiek többsége már visszavonult2026. november 2. 20:38
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Egyre kevesebb saját pénzzel vesznek lakást a magyarok
16:58
-
Első alkalommal írták ki a Bosch és a Richter középiskolás innovációs pályázatát
16:04
-
Fiatalok vigyázat – nem mindegy, mikor és melyiket választjátok
15:07
-
Az Otthon Start lassulása ellenére rekordösszegű lakáshitelt vettek fel a magyarok
14:07
-
Ki fogja eltartani a magyar nyugdíjasokat?
13:06
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
top 24
-
Magyar Péter leváltotta Rétvári Bencét
2026. november 7. 09:49
-
Szörnyű tragédia történt
2026. november 7. 15:41
-
Óriási kormánybukáshoz vezetett a széleskörű korrupció
2026. november 7. 12:48
-
Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
2026. november 7. 09:36
-
Dráma Zágrábban
2026. november 7. 10:20
Halottak és sebesültek is vannak. 


