1p
Bár még alakulhatnak a részletek, a november 14-i zárószavazáson a honatyák nagyjából eldöntötték, hogy milyen adószabályokra számíthatunk 2012-ben (x)

Az egyik legfontosabb módosítás a béren kívüli juttatásként adható étkezési utalvány értéke. Amennyiben azt a munkáltató által működtetett étteremben használják fel, havi 18 ezer forintról 12 500 forintra csökken; minden más esetben csak ötezer forint lehet a béren kívüli juttatás.
mul
A tavaly összesen havi 18 ezer forintos kedvezményes étkeztetési juttatásból sokan csak hideg élelmiszert, vagy háztartási jellegű termékeket vettek, olvasható abban a kormányzati előterjesztésben, amely a béren kívüli juttatások rendszerének átalakításáról szól. Mivel a támogatás célja a napi egyszeri melegétkeztetés biztosítása, 2012-től ennek megfelelően alakul a juttatás. A tervezetben még az szerepel, hogy havi ötezer forintra csökken az utalvány, míg meleg étkeztetés éves szinten 150 ezer forintig csak a SZÉP-kártyával lesz támogatható. Az elfogadott módosítás alapján viszont a támogatás összege lényegében havi ötezer forintra zsugorodik, amennyiben a munkáltató nem üzemeltet éttermet, vagy a munkavállaló nem ott szeretne étkezni.

Bár a SZÉP-kártya végső formája még nem ismert, a már elfogadott módosítás és a korábban megjelent elképzelések szerint – a szálláshely szolgáltatásra maximum 225 ezer forint, meleg étkezésre 150 ezer forint, szabadidős, egészségmegőrző célra 75 ezer forint költhető évente a plasztikkal – az állami cafeteria kártyával valószínűleg csak a kantinban lehet majd fizetni.

Az Accor Service-t, a Le Chéque Déjeuner-t és a Sodexo Passt magába foglaló Étkezési Utalvány Forgalmazói Egyesülés (EUFE) szerint az étkeztetési juttatások tervezett átalakítása következtében az állam éves szinten mintegy 20 milliárd forintos bevételkieséssel számolhat. Tovább súlyosbítja a helyzetet, hogy ebben az esetben a 2,5 millió munkavállaló nettó jövedelme csökkenne mintegy 100 milliárd forinttal, azaz ennyi vásárlóerő tűnne el a gazdaságból is.

Tapasztalatok szerint a magyarországi munkáltatók túlnyomó többsége jelenleg a papíralapú cafeteria juttatásokat részesíti előnyben, azonban vannak cégek, ahol ezek kiosztása nehézségekbe ütközik. Számukra lehet kiváló megoldás az elektronikus fizetőkártya, mint például a megjelenése óta folyamatosan bővülő számú elfogadóhelyen használható Multi-Pay Cafeteria kártya.

A Multi-Pay jövője továbbra is biztosított, hiszen a béren kívüli juttatásokban 2012-től tervezett változtatások sem az önkéntes egészségpénztári tagdíj hozzájárulást, sem az iskolakezdési támogatást és azok költési feltételeit nem érintik. Az étkezési hozzájárulás esetében pedig a Multi-Pay Zrt. a jövőben is rugalmasan, a munkáltatók és a kártyát használók igényeinek megfelelően fog alkalmazkodni a kormányzati döntéshez.

A KutatóCentrum nyáron ezer ember véleményét kérdezte meg az étkezési utalványok használatáról. A juttatásban részesülők kétharmada úgy véli, ha nem kapnának étkezési utalványt, akkor jelentős jövedelemtől esnének el. Minden második felhasználó szerint az utalványok hiánya anyagi biztonságérzetük csökkenésével is együtt járna, és kevesebbet étkeznének étteremben vagy kifőzdében.

A megkérdezettek válaszaiból az is kiderült, hogy a többség nem használja ki, vagy nem tudja kihasználni a törvény által eddig biztosított keretet: 56 százalék havonta átlagosan 3 ezer és 12 ezer forint közötti értékben fizet utalvánnyal, 23 százalékuk 3 ezer forint alatt költ, míg 12 ezer forintnál többet a megkérdezettek 17 százaléka fordít étkezésre béren kívüli juttatásból. A Multi-Pay kártya előnye itt is megmutatkozik, hiszen az arra érkező étkezési keret terhére a Patikapénztár és a Multi-Pay stratégiai együttműködésének köszönhetően gyógyszertárban is vásárolhatunk egészséges élelmiszert.

(x)

Címkék: Adó

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Adó Vannak esetek, amikor a munkaadónak kell biztosítania a védőfelszerelést
Privátbankár.hu | 2020. március 29. 12:30
A szemétszállítók, illetve a szennyvízkezeléssel foglalkozók biztonságáról a foglalkoztatónak kell gondoskodnia.
Adó Trükközött a jelentésekkel egy betegszállító cég
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:58
Hatvanmillió forint értékű egészségpénztári támogatást vett fel jogosulatlanul egy Szabolcs megyei betegszállító vállalat.
Adó Vizsgálódott a NAV – sok szabálysértés a külföldiek éttermeiben
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 11:08
A Dél-Alföldön ellenőrzött, külföldiek által üzemeltetett szegedi éttermek több mint kétharmadánál találtak szabálytalanságokat az adóellenőrök.
Adó Késésben vagy az adóbevallással? Van egy jó hírünk!
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 08:42
A NAV négy legnagyobb fővárosi ügyfélszolgálata a május 20-áig hátralévő valamennyi munkanapon hosszabb nyitva tartással várja a bevallókat.
Adó Óriási adócsökkentési pakkot kapunk
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 07:57
Összességében 220 milliárdos köztehercsökkentést indítványoz a kormány a jövő évi adócsomagban – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.
Adó Túlzottan is félünk az áfacsalástól
Privátbankár.hu | 2015. május 12. 15:08
Évente közel 200 milliárd euró áfától, az összes lehetséges áfabevétel közel hatodától esnek el az uniós tagállamok az áfacsalások miatt.
Adó Ha a disznóknál bejön, másutt is csökkenhet az áfa?
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 18:23
Nemcsak a sertéságazatnak, de az agráriumnak és az egész gazdaságnak kedvezőbb lenne az alacsonyabb áfakulcs - ezt akarja bizonyítani az 5 százalékos áfa bevezetését követően a Terméktanács.
Adó Így enyhítené a reklámadót a szakmai szervezet
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 11:55
Megszüntetné a saját célú reklám adóztatását az Országos Kereskedelmi Szövetség. Az ötszázalékos kulccsal képtelenek tervezni a kkv-k.
Adó Tényleg olcsóbb lett a hús? Komoly ellenőrzés vár a kereskedőkre
Privátbankár.hu | 2015. május 11. 08:41
Jövőre 27-ről 5 százalékra csökken a sertéshús áfája, az NGM is ellenőrizni fogja, hogy a kereskedők nem nyelik-e le.
Adó Matekozzon velünk: hányan tudnak felöltözni ennyi hamisítványból? - képek
Privátbankár.hu | 2015. május 9. 10:02
Szép nagy fogása volt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, mintegy 230 millió forintnyi gagyi utánzatot találtak egy ganz-telepi raktárban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG