Beetetés
A Quaestor összeomlás óta sokat bírálják a kötvényeseket, hogy miért nem voltak gondosabbak, miért nem néztek jobban körül, miért nem mérték fel a kötvénykockázatot. Mindez jogos is lenne, ha az egész ügy nem 7-8 éven át folyt volna óriási nyilvánosság, reklámkampány, felügyeleti jóváhagyás, és főleg az állami vezetőkkel való cégvezetői kapcsolat mellett.
Ezek a tényezők olyan méretű bizalomkeltésre, megtévesztésre voltak alkalmasak, ami jóval túlmutat egy átlagos piramisjáték vagy egy átlagos, bukásba torkolló vállalati kötvénykibocsátás szintjén. Piramisjátékokat időről időre szerveznek, de a legkevésbé sem állami, felügyeleti jóváhagyással, sőt, a mindenkori felügyelet gyakran ad ki közleményt, ha gyanús vagy pláne tiltott betétgyűjtést észlel, ill. büntet meg engedély nélküli cégeket.
A kötvény vajon mi?
Egy szokványos kötvénykibocsátás pedig úgy történik, mint az E-Star, vagy BTel esetében: meghirdetnek egy jegyzési időszakot, közreműködik egy befektetési szolgáltató (aki nevében, tulajdonosi struktúrájában teljesen más, mint a kötvénykibocsátó), kibocsátanak egy tájékoztatót, amely alapján nyilvánvaló, hogy a kötvényes a cég működésének kockázatát futja. Nem tesznek úgy, mintha ez egy bankbetét lenne, nem hasonlítják ahhoz, nem hirdetik úgy, nem mérik az állampapírhoz a kockázati szintjét, mint ahogyan ezt a Quaestornál tették.
A Quaestor esetében a tapasztaltabbak számára ráadásul nyilvánvaló volt, hogy pilótajátékról van szó, mivel a cég működési eredményei nagyságrendekkel elmaradtak a kibocsátott kötvénymennyiségtől és a fizetendő kamatoktól, tehát ki lehetett számolni, hogy abból nem fizethető a kötvények kamata és hozama. A rábocsátások pedig egészen egyértelművé tették ezt, és ezt a felügyeletnek is pontosan látnia kellett volna. Ebben az esetben pedig a mélyére kellett volna nézni a dolognak, de legalábbis figyelmeztetni a befektetőket a fokozott kockázatra.
Ki a hunyó?
Az átlagos befektetőtől nem várható el, hogy ezt felismerje, különösen, ha a felügyelet rendben találta a céget, engedélyezte a kibocsátásokat, óriási reklámkampány zajlik, és végül, ha a cégcsoport vezetője állami vezetőkkel, kormánytagokkal mutatkozik, nyilvánosan stadiont avat (ráadásul a kötvényesek pénzéből). Ez azt a látszatot kelti, mintha még az állam is mögötte állna a cégcsoportnak, így hamis illúziót keltve a befektetőkben. És miután a mostani kormány nem a piac erejét hirdeti, hanem a gondoskodó államét, ez a megtévesztő hatás különösen felerősödhetett.
Ezek után felmerül a kérdés: kit terhel a felelősség? Mindenekelőtt nyilván azt, aki a pilótajátékot és a hamis kötvények kibocsátását szervezte. Érdekes módon az illető békésen jön-megy, miközben nagyobb csalást hajtott végre, mint a Buda-Cash vezetői. Furcsa lenne, ha ezek után a balhét a kötvényeseknek kéne elvinni. Elég rosszul nézne ki, ha egy fillér nélkül maradnának, miközben a kirablójuk a gondoskodó és szolidáris állam vezetőivel mutatkozott. Ha valahol, ebben az esetben illene az államnak részt venni a kármentésben, nem az útszélen hagyva a megtévesztett kötvényeseket.
Egy bevásárlószatyor ikonná tud válni, az Ikeánál például ez történt. Ráadásul a cég ezzel reklámozza flancosnak ígérkező új boltját, 
