Quaestor
Vállalat
Messze még a brókerbotrányok elszenvedőinek kártalanítása?
Privátbankár.hu | 2021. március 29. 13:44
Immár hat éve, hogy kipattant a brókerbotrány, melyet követően meg is kezdődött a három érintett cég – a Buda-Cash, a Hungária és a Quaestor – felszámolása. Ám ez a dicséretesen gyors dinamika megtört, a Magyar Nemzeti Bank pénzintézetek vég- és felszámolására működtetett cége, a PSFN Kft. honlapján a Buda-Cash és a Quaestor esetében 2018-as, a Hungária esetében 2019-es a legrégebbi bejegyzés. Laptársunk annak járt utána, mi lehet ennek az oka.
Pénzügyi szektor
Tarsoly Csaba megint bíróság elé áll
Privátbankár.hu | 2019. szeptember 4. 11:41
Ezúttal közokirat-hamisítás bűntette a vád Tarsoly Csabával, valamint strómanjával, Orgován Bélával szemben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön induló tárgyaláson.
Pénzügyi szektor
Milliárdokat nyúltak le a takarékszövetkezet betéteseitől - másra kellett a pénz
Privátbankár.hu | 2018. június 30. 09:39
A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet betéteseit 2,3 milliárd forintnyi vagyoni hátrány érte - a Quaestorra és a főnök fiának cégére kellett a pénz. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást.
Pénzügyi szektor
Még nincs vége a brókerbotránynak?
Privátbankár.hu | 2018. május 31. 11:39
Újabb vádiratot nyújtottak be.
Pénzügyi szektor
15 éven keresztül loptak: retteghetnek a brókerbotrány nagyhalai?
Privátbankár.hu | 2018. március 28. 14:46
Elszámoltatást ígérnek Vonáék.
Pénzügyi szektor
Lehet, hogy mégis ostobák voltak a Quaestor vezetői? Indiai varázslóknak fizettek
Privátbankár.hu | 2018. március 8. 12:17
Meghökkentő bizonyítékok kerültek elő a Questor cégvezetők pénzügyi döntéseiről.
Pénzügyi szektor
Még nincs vége: újabb perek jönnek a brókerbotrányban
Privátbankár.hu | 2018. február 24. 10:24
A bedőlés előtt a Quaestort és a Buda-Casht vezető embereket perelik.
Pénzügyi szektor
Orbánt és Lázárt is elszámoltatnák a brókerbotrány miatt
Privátbankár.hu | 2017. december 21. 12:59
Szinte mindenkinek nekimennek a brókerbotrány károsultjai.
Pénzügyi szektor
Még nincs vége a Quaestor-botránynak - bíróság előtt a kamu értékpapírok vásárlói
Privátbankár.hu | 2017. november 30. 10:43
A soltvadkerti hűtlen kezelési ügy gyanúsítottjait hallgatták ki.
Pénzügyi szektor
Vajon elég lett volna 8 általános a Quaestor irányításához?
Privátbankár.hu | 2017. október 16. 10:13
Benyújtotta a vádiratot a Fővárosi Főügyészség.
Pénzügyi szektor
Fontos levél érkezik a Quaestor-károsultaknak
Privátbankár.hu | 2017. július 10. 14:16
Változik a befektetési jegyekkel rendelkezők vagyonkiadása.
Részvény / Deviza / Áru
Ennek sokan nem fognak örülni: kiengedték Tarsoly Csabát
Privátbankár.hu | 2017. április 5. 07:17
A Quaestor-károsultaknak ökölbe szorulhat a keze: a 250 milliárd forint kifizetetlen követeléssel bebukó cég vezére ma már otthonában ébred.
Pénzügyi szektor
Elutasította Tarsoly Csaba keresetét a bíróság – marad a jegybanki bírság
Privátbankár.hu | 2017. március 27. 12:14
A volt Quaestor-vezér a jegybanki bírságot szerette volna megúszni, nem igazán sikerült.
Pénzügyi szektor
A Quaestor utolsó bástyája is bedőlhet – ennyi volt a banknak is
Privátbankár.hu | 2017. március 14. 10:32
A bank tulajdonosa a felszámolás alatt lévő Quaestor Értékpapír, ezért a PSFN próbálja eladni.
Pénzügyi szektor
Komoly bizonyíték került elő a Quaestor-ügyben
Privátbankár.hu | 2017. március 1. 10:13
A fekete könyvelést egyértelműen bizonyító eszközt nyújtott be a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben.
Pénzügyi szektor
Tarsoly Csaba: Szijjártó ötlete volt a moszkvai vízumgyár
Privátbankár.hu | 2017. február 20. 15:37
Tarsoly Csaba, a Quaestor vezetője szerint maga a külgazdasági és külügyminiszter mondta neki, hogy csináljanak Moszkvában egy ilyen bizniszt.
Pénzügyi szektor
Tarsoly Csaba zárt tárgyalást kért - megkapta
Privátbankár.hu | 2017. január 30. 12:39
Tarsoly úgy érzi, a sajtó lejáratja, és egyébként is üzleti titkokról akar beszélni - az MNB bírsága miatt indított per így zárt ajtók mögött zajlik.
Pénzügyi szektor
Mégis van remény a quaestorosoknak
Privátbankár.hu | 2017. január 24. 15:45
Nem kell az elejéről kezdeni a Quaestor-ügy tárgyalását.
Pénzügyi szektor
Bajban lehetnek a Quaestor-károsultak
Privátbankár.hu | 2017. január 24. 15:37
Kizárták a Quaestor-per egyik szakértőjét másodfokon is. Minden kezdődhet akár az elejétől.
Pénzügyi szektor
Nagyon rossz hír jött a Quaestor-károsultaknak
Privátbankár.hu | 2016. december 15. 16:28
Összeférhetetlenség miatt bukhat a vád egyik legfontosabb bizonyítéka.
Pénzügyi szektor
Feljelenti az MNB Tarsoly Csabát
Privátbankár.hu | 2016. november 24. 12:15
Pontról pontra cáfolják a Quaestor-vezér állításait.
Pénzügyi szektor
Végre megszólalt: így látta a brókerbotrányt Tarsoly Csaba
Privátbankár.hu | 2016. november 24. 09:12
A volt Quaestor-vezér szerint Orbán tehet a cég bukásáról, és a Duna City projekt lehetett volna az aranytojást tojó tyúk, ha megvalósul.
Személyes pénzügyek
Ezeket kerüld el! 25 nagy pénzügyi átverés
Fellegi Tamás | 2016. november 11. 16:30
A tavalyi brókerbotrányok során előtérbe került a pénzügyi csalások és a befektetőket fenyegető átverések kérdése. Azóta keményebb lett a felügyeleti ellenőrzés, a jövő talán biztonságosabb, de az elmúlt 25 évről most remek, részletes, olvasmányos könyv jelent meg, ami az összes komolyabb csalást részletesen feltárja.
Pénzügyi szektor
Tarsoly Csaba tagad – szerinte koncepciós per áldozata – frissítve
Privátbankár.hu | 2016. október 13. 16:14
Folytatódott a Quaestor-ügy tárgyalása.
Pénzügyi szektor
Ma folytatódik a Quaestor-ügy tárgyalása
Privátbankár.hu | 2016. október 13. 08:18
Kiderült, mi lesz a tárgyalássorozat menete, majd meghallgatják Tarsoly Csabát.
Pénzügyi szektor
A Saxo Banknak esze ágában sincs fizetni a Buda-Cash károsultaknak
Privátbankár.hu | 2016. július 28. 11:24
A quaestorosok legalább a pénzük egy részét visszakapják, de a felszámoló szerint nincs érdemi előrelépés a Buda-Cash vagyon ügyében.
Pénzügyi szektor
Véget ér a kálvária? Megkaphatják a visszatartott pénzt a quaestorosok
Privátbankár.hu | 2016. július 19. 16:50
A Saxo Bank hajlandó kiadni a quaestoros károsultak befagyasztott vagyonát. Az Equilor Befektetési Zrt. lesz a kapocs.
Részvény / Deviza / Áru
Meghökkentő beszédet tartott Tarsoly Csaba - az igazi bűnösök megússzák?
Privátbankár.hu | 2016. július 15. 09:19
Tarsoly Csaba bocsánatot kért a károsultaktól, de szerinte nem követett el bűncselekményt, az igazi bűnösök nem ülnek a vádlottak padján.
Pénzügyi szektor
Ezzel vádolják a Quaestor-ügy főszereplőit – indul a per
Privátbankár.hu | 2016. július 12. 12:46
Elkezdődött az év egyik legjobban várt bírósági tárgyalása, most minden kiderül a nagyobbik brókerbotrányról.
Pénzügyi szektor
Tarsolyék a bíróság előtt: indul a Quaestor-per
Privátbankár.hu | 2016. július 6. 10:01
Megvannak az első tárgyalási napok.
Pénzügyi szektor
Újabb részlet derült ki a Quaestor ügyről!
Privátbankár.hu | 2016. július 5. 10:22
Jóval több közpénzt tárolt a bedőlt brókercégnél az állam, mint azt eddig sejteni lehetett.
Részvény / Deviza / Áru
Rájöttek, mi nem stimmel a Quaestor-kártalanításnál - küldenek még pénzt
Privátbankár.hu | 2016. június 15. 09:44
Nem jól számították ki a hozamot a Quaestor- és Hungária-károsultaknál - korrigálták a törvényt, így még küldenek pénzt.
Vásárló
Éppen a Quaestor-csőd előtt vett ki közel 200 millió forintot egy állami sofőr
Privátbankár.hu | 2016. június 14. 12:00
Rajta kívül még több olyan magánszemély is volt, akik órákkal a csőd előtt vettek ki százmilliós nagyságrendű összegeket.
Pénzügyi szektor
Kiegészítették a vádiratot – kezdődhet a Quaestor-per
Privátbankár.hu | 2016. május 27. 11:03
A Fővárosi Főügyészség 1548 oldalas vádiratának terjedelme további ezer oldallal bővült a Quaestor-ügyben.
Személyes pénzügyek
Ön is Quaestor-kötvényes volt? Holnap örülhet
Privátbankár.hu | 2016. május 17. 14:20
Szerdán kezdődik a tavaly április óta felszámolás alatt álló befektetési társaság kötvényeseinek kifizetése
Részvény / Deviza / Áru
Brókerbotrány: Újabb csalásra gyanakszik a TEBÉSZ
Privátbankár.hu | 2016. május 12. 18:49
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szervezete felszámolási csalásra utaló jeleket észlelt a Saxo Banknál beragadt ügyfélpénzek kezelése kapcsán.
Pénzügyi szektor
Quaestor-ügy: a Törvényszék mégis hiánypótlást kér
Privátbankár.hu | 2016. április 4. 16:53
Hiába kérte a főügyészség, hogy tekintsenek el a hiánypótlástól. Későbbi időpontra tolódhat ezzel az első tárgyalás.
Pénzügyi szektor
Valami nem stimmel a Quaestor-ügy vádiratával
Privátbankár.hu | 2016. április 4. 07:44
Laikusok számára nehezen követhető vitába keveredett egymással a Fővárosi Törvényszék és a Fővárosi Főügyészség a Quaestor-ügyben.
Pénzügyi szektor
Fontos levél érkezik – ennyi pénzt kapnak a brókerbotrányok károsultjai
Privátbankár.hu | 2016. március 31. 10:18
A Kárrendezési Alap a törvény által meghatározott március 31-i határidőig megvizsgálta a Quaestor és Hungária kötvényesek kérelmeit.
Személyes pénzügyek
Kötvénnyel vertek át a brókerek? Már csak néhány nap maradt, ha pénzt akarsz
Privátbankár.hu | 2016. február 10. 11:15
Jövő hétfőig nyújthatják be kárrendezési kérelmüket azok a Quaestor és Hungária károsultak, akik eddig még nem jelezték igényüket.
Részvény / Deviza / Áru
Veszélyes befektetések: bármikor elveszhet a pénzünk
Fellegi Tamás | 2016. február 9. 16:01
Az utóbbi pár évben egyes befektetések kockázata rendkívülire növekedett. Lépten-nyomon hirdetések csábítanak az otthonról való online kereskedésre, miközben még rosszul megválasztott, vagy rosszkor vett részvényen vagy kötvényen is elúszhat pénzünk fele, akár egy nap alatt. Mindez nem véletlen.
Pénzügyi szektor
Brókerbotrány: vádat emeltek Tarsolyék ellen - frissítve
Privátbankár.hu | 2016. február 5. 14:24
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt Tarsoly Csaba és tíz társa ellen a Quaestor-ügyben bűnszervezetben elkövetett sikkasztás, csalás és más bűncselekmények miatt.
Pénzügyi szektor
Indul a kárrendezés - mit jelent ez a quaestorosoknak?
Privátbankár.hu | 2016. január 8. 13:35
A kárrendezési törvény alapján megkezdte működését a Quaestor és a Hungária kötvényesek kárrendezését végző Kárrendezési Alap 2016. január elsején - mondta Kiss Krisztina, az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) ügyvezető igazgató-helyettese.
Pénzügyi szektor
Eladósorba került egy magyar bank - nem is akármelyik
Privátbankár.hu | 2016. január 8. 12:09
A Quaestor-örökség újabb elemét próbálják pénzzé tenni.
Pénzügyi szektor
Jó hír a brókerbotrány károsultjainak - most ők juthatnak a pénzükhöz
Privátbankár.hu | 2016. január 8. 11:04
Kezdődik a tbsz és nyesz számlák kifizetése.
Makro / Külgazdaság
Végre pénzt kapnak a Quaestor-károsultak
Privátbankár.hu | 2016. január 7. 16:23
A Quaestor Értékpapír Zrt. felszámolója megkezdte az ügyfélpénzek kiadását - közölte a Pénzügyi Stabilitási és Felszámoló Nonprofit Kft.
Pénzügyi szektor
Hiába a Quaestor-törvény, ha így sem kap minden károsult pénzt?
Privátbankár.hu | 2015. december 16. 14:25
Hiába van új Quaestor-törvény, még mindig nem rendeződik minden károsult sorsa.
Pénzügyi szektor
Elfogadták az új Quaestor-törvényt - végre rendeződik a helyzet?
Privátbankár.hu | 2015. december 15. 14:09
Az Országgyűlés új törvényt fogadott el a Quaestor-károsultak helyzetének rendezésére.
Friss
Makro / Külgazdaság
Itt az orosz visszavágás azért, mert letartóztatnák Putyint
A Nemzetközi Büntetőbíróságnak vágtak vissza az oroszok.
3 órája
Részvény / Deviza / Áru
Már megint mit csinált a forint?
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben.
3 órája
Makro / Külgazdaság
Olyasmire készül Ukrajna, amivel korábban még nem próbálkoztak
Áthidalnák a fűtési szezon egyik legnagyobb kihívását.
4 órája
MBH Bank elemzés
-
Nem fog idén többet érni a fizetésünk2023. szeptember 25. 11:26
-
Örül a péntek reggeli KSH-adatnak az MBH Bank2023. szeptember 15. 12:34
-
A hazai nagybank szerint lélektani határ az élelmiszerek 20 százalék alatti drágulása2023. szeptember 8. 17:06
-
Jót tett a külkereskedelemnek az olcsóbbá vált energia2023. szeptember 8. 13:49
-
Ekkorát eshet idén az ipari termelés2023. szeptember 7. 13:34
-
Suppan Gergely szerint 2023 végére 10,5 százalék lehet a jegybanki alapkamat2023. augusztus 29. 17:03
-
Pozitív fejleményeket is jelez a munkaerőpiaci adat2023. augusztus 25. 11:12
Piac&Profit cikkei
-
A munkavállalók nagy bánatára visszaesőben a home office
16:04
-
Orbán Viktor szerint nem jó, hogy Európa megszabadult az orosz energiahordozóktól
15:03
-
Mégsem lesz francia benzinársapka, helyette támogatják az alacsonyabb jövedelműek üzemanyag-vásárlásait
14:02
-
Négy évig nyomoztak kábítószer-kereskedőkkel összejátszó vámtisztek után
13:01
-
Még a Lego sem tudja megugrani az unió októbertől élesedő karbonvám mechanizmusát
12:12
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Máris keresik a város karácsonyfáját
16:30
-
Prostik Egerben? - MÚLTIDÉZŐ
10:16
-
Már mentőkocsikat is javítani fog Mészáros Lőrinc autószerelő cége, évi egymilliárdért
07:53
-
A modern bárszekrények szuper kiegészítője a színváltós világítás (X)
12:59
-
Nincs mese, szombat reggel beköszönt a csillagászati ősz
13:00
legolvasottabb
-
Lehet, hogy mégis Prigozsin fog utoljára nevetni?
2023. augusztus 29. 05:42
-
Ez a rangsor csak fokozhatja Orbán Viktor dühét
2023. szeptember 18. 05:49
-
Prigozsin után itt a következő rejtélyes orosz haláleset
2023. szeptember 1. 13:56
-
Hatalmas üzemanyag-drágulást hoz a szerda a benzinkutakon
2023. szeptember 11. 10:17
-
Meglepő helyről üzenték az Orbán-kormánynak: megkapjuk az EU-s pénzeket
2023. szeptember 2. 07:33
top 24
-
Ravasz tervet eszeltek ki az ukránok
2023. szeptember 25. 12:53
-
Durva vád érte a németeket, kiakadtak a lengyelek
2023. szeptember 25. 13:58
-
Hónapok óta várt fordulat jön a benzinkutakon szerdától
2023. szeptember 25. 10:23
-
Itt az orosz visszavágás azért, mert letartóztatnák Putyint
2023. szeptember 25. 19:34
-
Áttörés küszöbén az ukránok? "Dinamikus a helyzet"
2023. szeptember 25. 07:48
