6p

Több éves csúcson van a forint árfolyama, ha valamikor, akkor most érdemes lehet devizát váltani – mondják az OTP szakértői. Most ráadásul számos kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. 

A magyarországi választások után megtáltosodott a forint, hiába vált bizonytalanná a nemzetközi helyzet, az euró ára 355 forint alá is benézett, a dolláré csaknem 300 forintig süllyedt az elmúlt hetekben. Ilyen helyzetben nem meglepő, ha egyre több megtakarítással rendelkező gondolkozik el azon, hogy érdemes lehet devizát is tartani. A forint alapú megtakarítások kamata ugyan még magasabb, mint például az eurós befektetéseké, de a kamatkülönbözet csökken. Az Államadósság-Kezelő Központ május 22-től egységesen 0,5 százalékponttal csökkentette a két legnépszerűbb fix kamatozású lakossági állampapír (a FixMÁP és a MÁP Plusz) kamatait, és június 12-ét követően újabb lakossági állampapírokat érintő kamatcsökkentést jelentett be. 

„Az erős forint, a bizonytalan inflációs környezet és a globális piacokhoz való könnyebb hozzáférés egyszerre terelik a figyelmet a devizaalapú megtakarítások felé – mondja Miklós Dániel, az OTP Alapkezelő értékesítési vezetője. Az erősebb forinttal most relatíve kedvezőbb szinten lehet eurót vagy dollárt vásárolni.” 

Ráadásul ez több puszta spekulációs szempontnál: egyfajta védekezés a jövőbeni árfolyamkockázatokkal szemben, különösen az euróövezeti kilátások tükrében.

Miklós Dániel: Az erős forint, a bizonytalan inflációs környezet és a globális piacokhoz való könnyebb hozzáférés egyszerre terelik a figyelmet a devizaalapú megtakarítások felé
Miklós Dániel: Az erős forint, a bizonytalan inflációs környezet és a globális piacokhoz való könnyebb hozzáférés egyszerre terelik a figyelmet a devizaalapú megtakarítások felé

Az ügyfelek is megmozdultak

Az ügyfelek is meglátták a lehetőséget az erős forintban, egyetlen hónap alatt jelentősen nőtt lakossági ügyfeleink körében a devizás befektetési alapok állománya, illetve a devizabetétek volumene is emelkedett – mondja Fabriczki Rita, OTP Bank megtakarításokért felelős vezetője. A bank márciusban készített kutatásából az derült ki, hogy a megtakarítással rendelkező ügyfélkör negyedének van devizás befektetése, és 38 százalék azok aránya, akik további megtakarítást terveznek külföldi pénznemben. Ezek közül a pénznemek közül egyébként az euró toronymagasan a legnépszerűbb. Az ügyfelek fő érvei a deviza megtakarítások mellett az értékállóság és a biztonság, valamint a portfólió diverzifikálása voltak. 

Az ügyfelek is meglátták a lehetőséget az erős forintban, egyetlen hónap alatt jelentősen nőtt lakossági ügyfeleink körében a devizás befektetési alapok állománya, illetve a devizabetétek volumene is emelkedett - mondja Fabriczki Rita
Az ügyfelek is meglátták a lehetőséget az erős forintban, egyetlen hónap alatt jelentősen nőtt lakossági ügyfeleink körében a devizás befektetési alapok állománya, illetve a devizabetétek volumene is emelkedett - mondja Fabriczki Rita

 

Ha a megtakarítás egy része nem forintban van, annak értékét nem kizárólag a magyar árszínvonal és a forint vásárlóerejének változása határozza meg. Egy euró- vagy dolláralapú portfólióelem esetében a befektető részben olyan devizában és olyan piacokon tart vagyont, amelyek más inflációs és gazdasági környezethez kapcsolódnak. Természetesen ez sem szünteti meg teljesen a kockázatot, de tompítja annak hatását, hogy a teljes vagyon a magyar infláció alakulásának legyen kitéve.

Emellett a nyári külföldi utazások miatt is kedvező lehet a mostani időszak a devizaváltásra” – magyarázza Fabriczki Rita.

Ezekkel a szolgáltatásokkal még jobban járnak az ügyfelek 

A magyarok többségének forintban keletkezik a jövedelme, a devizaváltásnak viszont legtöbb esetben van költsége, a bankok a középárfolyamhoz képest 1-2 százalékkal drágábban adják el a devizát. Az OTP-nél az ügyfelek díjmentesen beállíthatják lakossági számlacsomagjukhoz az úgynevezett Árfolyam+ szolgáltatást, amelynél havonta 600 ezer forintig OTP-középárfolyamon teljesülnek a devizaváltások. A középárfolyamos váltás a külföldön, fizikai elfogadóhelyen kezdeményezett betéti bankkártyás vásárlásokra és az elektronikus, devizában indított átutalásokra is érvényes, vagyis, ha valaki az OTP-nél a forint bankszámlája mellé egy devizaszámlát nyit, arra középárfolyamon utalhat át pénzt havonta maximum 600 ezer forint értékben.

Mind a devizaátutalásokra, mind a betéti kártyás vásárlásokra igénybe vehető a 600 000-600 000 forint összegű havi limit. Fontos tudni: a hitelkártyás tranzakciókra és az internetes vásárlásokra a középárfolyamos átváltás nem vonatkozik. Jó hír az ügyfelek számára, hogy a devizaszámla számlavezetési díja, az újonnan igényelt devizakártya kibocsátási és első éves díja díjmentes 2025.05.01-jétől visszavonásig, legkésőbb a KSH 2026. évi infláció közzétételét követő 2. hónap első napjáig.

„Szintén jó hír a befektetőknek, hogy az OTP új kereskedési platformján, az OTP Single Market felületen sem számítanak fel díjat a devizaváltásra, és itt az átváltás összegét sem maximálják. A platformon folyamatosan jegyzett, valós idejű árfolyamon válthatnak az ügyfelek devizát. További előny az ügyfelek számára, hogy már a fiókokba sem kell bemenni, ha devizaszámlát szeretnének nyitni, mert 2026.május 28-tól elindult a banknál a mobilbanki devizaszámlanyitás is” – mondja Fabriczki Rita.

Aki nem csak bankbetétben gondolkozik, annak is számos devizás megtakarítást kínál a bank. Elérhetők különféle kockázatú deviza alapú befektetési alapok, ETF-ek, kötvények, sőt eurós magyar állampapír is a kisbefektetők számára. Az OTP Alapkezelő termékpalettáján rövidebb és hosszabb távra, különböző eszközosztályokban egyaránt kínál devizában elérhető befektetési alapokat, így szakértő segítséggel mindenki megtalálhatja a számára ideális megoldást. Ahhoz persze, hogy valaki devizaalapú értékpapírt vásárolhasson, értékpapírszámlához rendelt devizaszámlára is szüksége lesz. 

Már a fiókokba sem kell bemenni, ha devizaszámlát szeretnének nyitni, mert 2026.május 28-tól elindult a banknál a mobilbanki devizaszámlanyitás is - mondja Fabriczki Rita
Már a fiókokba sem kell bemenni, ha devizaszámlát szeretnének nyitni, mert 2026.május 28-tól elindult a banknál a mobilbanki devizaszámlanyitás is - mondja Fabriczki Rita

Azok számára is van megoldás, akik nem szeretnének kamatadót és szociális hozzájárulási adót fizetni a megtakarításaik hozama után, ez úgynevezett tartós befektetési számla (TBSZ) nyitásával lehetséges.: Amennyiben az ügyfelek megtakarításaikat legalább 5 évig TBSZ számlán tartják, az ezen időszak alatt elért hozam mentesül a személyi jövedelemadó (SZJA) és a szociális hozzájárulási adó (szocho) megfizetése alól. Az OTP-nél TBSZ akár online is megnyitható, és többféle devizaszámla hozzárendeléssel egyetlen helyen kezelhetők a forint- és devizaalapú befektetések.

*Forrás: akk.hu

A cikk az OTP Bank és az OTP Alapkezelő támogatásával készült, marketingközlemény. A benne szereplő piaci vélemények és várakozások tájékoztató jellegűek, a közzététel időpontjában rendelkezésre álló információkon alapulnak, melyek később változhatnak. Nem minősül befektetési tanácsadásnak, ajánlattételnek, befektetési elemzésnek vagy befektetési ajánlásnak. A befektetések kockázattal járnak. A befektetés értéke ingadozhat, a múltbeli teljesítmény nem jelent garanciát a jövőbeni teljesítményre, és akár tőkevesztés is előfordulhat. Devizaalapú befektetések esetén a devizaárfolyam változása a kockázatot és a hozam vagy veszteség mértékét is befolyásolja. Befektetési döntés előtt kérjük, ismerje meg a termékek hivatalos dokumentumait (PRIIPs KID/KIID, tájékoztató, kezelési szabályzat).

Az Árfolyam+ szolgáltatással kapcsolatosan további részletekről az Árfolyam+ kedvezményes számlacsomagelemről szóló hirdetményben tájékozódhatnak.

A Lakossági Megtakarítás 2026 kutatásról

2024 óta változatlan célcsoporttal (korosztály: 18-70 évesek), 1200 fő megkérdezésével végzett kutatás. 
Aktuális hullám adatfelvételének időpontja: 2026 március. 
Az adatfelvétel módszere: online kérdőíves felmérés az NRC NetPanelsegítségével.
Reprezentativitás: a minta reprezentatív nem, korcsoport, végzettség, lakóhelytípus és régió alapján.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40150 39850 40500 -0,45% 0 0 15 381 080 310 HUF 2026-06-10 17:09:56
MOL 3800 3800 3940 -2,36% 0 0 4 575 533 240 HUF 2026-06-10 17:11:48
MTELEKOM 2708 2674 2730 -1,02% 0 0 2 009 473 018 HUF 2026-06-10 17:06:49
RICHTER 11820 11590 11990 -0,17% 0 0 2 776 573 020 HUF 2026-06-10 17:14:01
OPUS 398 383 398 0,00% 0 0 81 694 104 HUF 2026-06-10 17:05:17
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok A magyar eszközök most immunisak a globális válságra – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 9. 05:44
Egyebek mellett arról beszélgettünk Lugosi Barnabással, az MBH Alapkezelő portfóliómenedzserével, hogy Magyarország már megint ellentétes irányba halad, mint a világ, csak most pozitív értelemben: miközben az Európai Központi Banktól vagy a lengyel jegybanktól kamatemeléseket, a Magyar Nemzeti Banktól kamatcsökkentéseket vár a piac, mégsem gyengül a forint.
Befektetési alapok Uniós pénzek, hozamok és a hatékonyság csapdája – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 8. 14:35
Magyarország éveken át az olcsó munkaerőre és az exportra épített, miközben a lengyelek az oktatásba és a technológiába fektettek. Ez is az oka annak, hogy leelőzték a magyar gazdaságot – mondja Péntek Gábor, az Accorde Alapkezelő portfóliómenedzsere.
Befektetési alapok Új korszak a magyar alternatív befektetéseknél, lebomlanak a falak a lakosság előtt – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. június 5. 14:41
Az Apelso Alapkezelő elnyerte az idei Privátbankár Klasszis gála egyik rangos elismerését három innovatív, alternatív alapjával, amelyekről Gyurkó Dániel befektetési igazgató beszél a Klasszis Média podcastjában.
Befektetési alapok Vége a korlátoknak: Új korszak indul a magyar alternatív befektetéseknél
Herman Bernadett | 2026. június 3. 14:37
Különleges, innovatív termékeivel nyert díjat az Apelso Alapkezelő a Privátbankár.hu Klasszis 2026 versenyén. A díjnyertes stratégiákról, az alternatív alapoktól, a fizikusok és matematikusok által kezelt alapok világáról beszélt Gyurkó Dániel befektetési igazgató.
Befektetési alapok Újra verseny lesz a magyar gazdaságban? Klasszis Podcast
Izsó Márton - Vég Márton | 2026. június 1. 14:16
Hajdu Egonnal, az Eurizon Asset Management Hungary befektetési igazgatójával annak kapcsán beszélgettünk a globális és a hazai gazdasági aktualitásokról, hogy az Eurizon Arany Alapok Részalapja kapta a Legjobb Árupiaci Alap díját a Privátbankár.hu Klasszis 2026 díjkiosztón. 
Befektetési alapok Így fektetnek be Magyarország legjobb szakemberei
Herman Bernadett | 2026. június 1. 10:21
Nem a divatot követik, hanem az értékalapú befektetésekben hisznek az Accorde Alapkezelőnél – mondja Gyurcsik Attila, vezérigazgató és Mezei Magdolna igazgatósági tag. Az Accorde lett 2026-ban az Év Alapkezelője.
Befektetési alapok Eljött a nők ideje az egyik legférfiasabb szakmában
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. május 21. 15:04
Lokietek Eszter, az OTP Alapkezelő szenior portfóliómenedzsere lett az idén az Év Portfólió Menedzsere. A siker titkáról beszélt a Klasszis Média podcastjában. 
Befektetési alapok Rekordösszeget buktak a magyar háztartások az iráni válságon
Herman Bernadett | 2026. május 9. 17:04
Több mint 390 milliárd forintot veszítettek márciusban az értékpapírjaikon a magyarok. Szerencsére ez csak átmeneti volt, áprilisban már emelkedtek az árfolyamok. 
Befektetési alapok Hatalmasat bukott a világ legnagyobb pénzügyi alapja
Privátbankár.hu | 2026. április 23. 12:24
A közel-keleti háború gyengítette a globális részvényárakat.
Befektetési alapok Klasszis: íme a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2026. április 15. 12:37
A hazai befektetési alapok vagyona 2025-ben is dinamikusan nőtt tovább, meghaladta a 20 ezer milliárd forintot. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2026 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője az Accorde Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Lokietek Eszter, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Németh Gábor lett.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG