3p
Az Országgyűlés új törvényt fogadott el a Quaestor-károsultak helyzetének rendezésére.
Quaestor-károsultak tüntetése. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Bekerültek az Ab észrevételei

Ez az Alkotmánybíróság korábbi észrevételei alapján az érintettek körének meghatározása mellett a kártalanítás mértékén is változtat. A képviselők 154 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 11 LMP-s és független képviselőktől származó nem ellenében, valamint 31 MSZP-s, illetve független képviselői tartózkodás mellett fogadták el az igazságügyi miniszter kárrendezési intézkedéseit.

A témában íródott összes cikkünket itt lehet elérni! >>>

A törvény a cégcsoporton belüli kötvénykibocsátások miatti károkozás esetén ír elő kárrendezési kötelezettséget, de a kárrendezés kiterjed azokra az ügyletekre is, amelyeknél az ügyfél jognyilatkozata nem saját kötvény vásárlására irányult, de értékpapírszámláján ilyen kötvényt írtak jóvá.

Emellett azon károsultak is jogosultak a kárrendezésre, akik értékpapírszámláján a cégcsoport kötvénye van, de az értékpapírszámla-vezetője már nem a felszámolás alatt álló befektetési szolgáltató.  A parlament a jogos követelések rendezésére létrehoz egy kárrendezési alapot, amelybe a károsultak kétsávos ellenérték fejében, önként léphetnek be. A Quaestor-károsultaknak nem kell ismételten benyújtani kérelmüket.

A Magyar Bankszövetség korábban közölte, tudomásul vették a kárrendezésről szóló javaslatot, és arról biztosították a kormányt, hogy tagjaik betartják majd az abban foglaltakat.

A kárrendezésben kifizetett összeget úgy állapítják meg, hogy a befektetett összegből elsőként levonják a korábban realizált hozamot, majd a befektetési kockázat megjelenítéseként a 3 millió forint feletti befektetésekből egy 11 százalékos önrészt is.

A kifizetett kár nem haladhatja meg a 30 millió forintot. A kormány számításai szerint a 32 ezer károsultból 17 ezernek nem kell majd önrészt fizetnie. A befektetők kártalanításon felüli követelései átszállnak az alapra, amelynek felszámolási eljárásban vagy akár peres eljárásban kell behajtania a követeléseket.

Hitelből és kötvénykibocsátásból

Az alap a kárrendezést saját forrásból, valamint a jegybanktól, hitelintézettől felvett kölcsönből, kötvénykibocsátásból vagy egyéb bevételeiből fedezheti. Ha az alap kötelezettségei gyors teljesítése érdekében áthidaló kölcsönt vesz fel a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), annak megfizetése érdekében egy alkalommal, legfeljebb tizenkét éves futamidőre fix kamatozású kötvényt bocsáthat ki vagy kölcsönt vehet fel.

A jogszabály évente egy alkalommal állapít meg az alapba történő befizetési kötelezettséget a Befektető-védelmi Alap (Beva) tagjainak. A pénzintézetek a befizetés összegével csökkenthetik a fizetendő társasági adót, illetve a bankadót és a tranzakciós illetéket. Az érintett befektetőknek a fenti kárrendezésről lemondással lehetőségük van arra is, hogy követelésüket önállóan, peres úton vagy a felszámolási eljárásban érvényesítsék.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
Pénzügyi szektor Kínában nőtt az új banki hitelkibocsátás májusban
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 15:09
Kínában nettó 520 milliárd jüannal (1 jüan=44,98 forint) nőtt a bankok által nyújtott jüanban jegyzett hitelállomány májusban, miután egy hónappal korábban 10 milliárd jüan csökkenést jegyeztek föl.
Pénzügyi szektor Volt egy ellenszavazat az MNB alapkamatával kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 17:12
Egy ellenszavazat mellett döntöttek a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának tagjai az április 28-i ülésen az alapkamat tartásáról – olvasható az MNB honlapján szerdán közzétett jegyzőkönyvben.
Pénzügyi szektor Ezek az innovációk formálják a prémium pénzügyi szolgáltatások jövőjét Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 16:02
A digitalizációtól az AI-ig, a szolgáltatásfejlesztéstől a kommunikációig több területen is erős mezőny gyűlt össze a Klasszis innovációs pályázatán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG