2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ezúttal közokirat-hamisítás bűntette  a vád Tarsoly Csabával, valamint strómanjával, Orgován Bélával szemben a Fővárosi Törvényszéken csütörtökön induló tárgyaláson.
Tarsoly Csaba vádlott a tárgyalóteremben az ellene és társai ellen indított büntetőper tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken 2016. október 13-án. MTI Fotó: Marjai János

Holnap újra bíróság elé áll Tarsoly Csaba, a Fővárosi Törvényszék tárgyalási jegyzéke szerint az első tárgyalási napot tartják a közokirat-hamisítás bűntette ügyében indul perben - írja az mfor.hu.

A Fővárosi Főügyészség 2017 októberében emelt vádat Tarsoly Csaba és Orgován Béla ellen közokirat-hamisítás miatt. Amiatt, hogy Tarsoly a Quaestor Értékpapír Zrt. 2015. március elejei emlékezetes bukásának előestéjén a szerteágazó Quaestor-vállalatbirodalom két legfontosabb tagja – az anyacég Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. és egyik leánya, a Quaestor Invest Kft. – irányítását átadta a mindössze nyolc osztályt végzett, tápiósági illetőségű Orgován Bélára.

Aki nemcsak, hogy büntetett előéletű volt – miután egy kocsmai verekedésben elkövetett emberölési kísérlet miatt már elítélték –, hanem a cégképviseletek átadásakor még érvényben volt a közügyektől való eltiltása, így nem is lehetett volna vezető tisztségviselő.  A hatályos polgári törvénykönyv szerint ugyanis nem tölthet be ilyen pozíciót az, „akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült”.

A vád szerint a Tarsoly által tulajdonolt cégcsoport nagyarányú, mintegy 210 milliárd forint értékű kötvénykibocsátásaiból – melyekből 150 milliárdnyi fiktív volt – eredő visszafizetési kötelezettségei 2015-re már kezelhetetlenné váltak, ezért döntött úgy Tarsoly, hogy a pénzügyi tanácsadó cég és a befektetésekkel foglalkozó kft. képviseletét egy strómanra, Orgovánra ruházza át. Aki azonban még Tarsolyt is átvágta, legalábbis a vád szerint sem a Quaestor-vezért, sem a cégeljárásban közreműködő ügyvédet nem tájékoztatta arról, hogy megbízatása büntetett előélete miatt törvénysértő. Az ügyészség Tarsolyt társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével, míg Orgovánt emellett még folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétségével is vádolja. További részletek az mfor.hu oldalán.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG