5p

Részletes elemzést közölt a hitelminősítő, de mi lesz Magyarország besorolásával?

Az új kormány alatt várhatóan javul Magyarország és az Európai Unió viszonyrendszere – áll a Moody's Ratings pénteken Londonban ismertetett helyzetértékelésében.

A Moody's péntekre tűzte ki a „Baa2” szintű, befektetési ajánlású, negatív kilátással nyilvántartott hosszú távú szuverén magyar osztályzat idei első felülvizsgálatát.

A cég péntek éjjel Londonban közölte, hogy elvégezte az időszaki felülvizsgálatot, de hangsúlyozta azt is, hogy az erről most kiadott összegzés nem minősül hitelminősítői akció bejelentésének, és arra utaló jelzésnek sem, hogy a közeljövőben valószínűsíthető-e hitelminősítési lépés végrehajtása.

A cég legközelebb november 20-án veszi napirendre a magyar államadós-besorolás minősítését.

A szuverén osztályzatok módosítása ugyanakkor nem kötelező a kitűzött időpontokban. Az Európai Unió csak annak előzetes beterjesztését írja elő a hitelminősítők számára, hogy az európai uniós államadósok előre tervezett felülvizsgálatait mikor hajtanák végre az adott évben, de az nem előírás, hogy a kijelölt napokon a hitelminősítők közvetlenül az osztályzatokat vagy azok kilátását is érdemben felülbírálják.

Javuló uniós kapcsolatok

A magyarországi helyzet mostani felülvizsgálatáról péntek éjjel közzétett általános értékelés szerint az érvényben hagyott „Baa2”-es osztályzatot a sok lábon álló, mérsékelt trendnövekedési teljesítményt nyújtó magyar gazdaság támasztja alá, valamint a Moody's azon várakozása, hogy az új magyar kormány alatt javulnak Magyarország és az EU kapcsolatai.

A hitelminősítő kiemeli, hogy a magyar kormány az ellenállóképesség javítására és a kilábalás elősegítésére szolgáló európai uniós pénzügyi eszközből (RRF), valamint a több évre szóló pénzügyi EU-keretből (MFF) járó jelentős összegű finanszírozások felszabadítására törekszik.

Komoly kockázatok

A Moody's helyzetértékelése szerint ugyanakkor adósminőségi kihívásokat jelentenek a 2020 óta folyamatosan magas államháztartási hiányok, valamint az intézményrendszer és a kormányzati teljesítmény mélyen gyökerező gyengeségei.

Magyarország mérsékelt fogékonysága a geopolitikai eseménykockázatokra összhangban van más EU-államokéval, és ennek két fő tényezője az ukrajnai háború, valamint az, hogy az Egyesült Államok távolodik az európai biztonság garantálójaként történelmi távlatokban betöltött eddigi szerepétől.

A Moody's hangsúlyozza ugyanakkor, hogy alapeseti előrejelzési forgatókönyve nem számol katonai konfrontációval Oroszország és a NATO között.

A hitelminősítő elemzése felidézi, hogy a magyar hazai össztermék (GDP) tavaly mindössze 0,5 százalékkal nőtt, és ez volt a harmadik olyan év egymás után, amikor a magyar gazdaság teljesítménye közel járt a stagnáláshoz.

Ennek okai közé tartozott a gyenge külső környezet – mindenekelőtt a legnagyobb kereskedelmi partnernek számító Németország növekedésének huzamosabb ideje tartó lassulása –, valamint az állami beruházások jelentős visszaesése, amelynek hátterében az EU-folyósítások befagyasztása állt – hangsúlyozza pénteki elemzésében a hitelminősítő.

Milyenek a kilátások?

A közel-keleti háború hatásai miatt a 2026-os kilátások is romlottak valamelyest, és emiatt a Moody's az idei évre szóló GDP-növekedési előrejelzését 1,9 százalékra, a jövő évi növekedésre szóló prognózisát 2,2 százalékra csökkentette.

A hitelminősítő eddig mindkét évre 2,3 százalékos növekedést valószínűsített a magyar gazdaságban.

A cég ugyanakkor a javuló üzleti hangulat és a 2026 végétől várhatóan meginduló EU-folyósítások miatt a beruházások növekedésének fokozatos élénkülésével számol.

A Moody's előrejelzése szerint a GDP-arányos államháztartási hiány a tavalyi 4,7 százalékról az idén legalább 5,2 százalékra emelkedik az előző kormány által a választások előtt végrehajtott költekezések miatt.

Az előző kormány ráadásul kötelező felső korlátokat vezetett be az üzemanyagok kiskereskedelmi árára, és ezek a határidő nélküli intézkedések is hozzájárulnak a költségvetés kiadási oldalán jelentkező nyomáshoz – fogalmaz pénteki elemzésében a Moody's Ratings.

Bizonytalan konszolidáció

A cég várakozása szerint ugyanakkor az új kormány alatt újraindul a fokozatos költségvetési konszolidáció, bár ennek pályája továbbra is bizonytalan, mivel a kormány egyelőre nem terjesztett elő átfogó költségvetési tervet, és jelezte, a részletes konszolidációs intézkedések kidolgozása előtt költségvetési átvilágítást hajt végre.

A Moody's közölte: tekintettel arra, hogy a továbbiakban is magas költségvetési hiányokat és gyenge növekedési kilábalást vár, azzal számol, hogy a GDP-arányos államadósságráta az idén 76,3 százalékra, 2027-ben 77,1 százalékra emelkedik.

A magyar szuverén osztályzat negatív kilátása a költségvetési és az államadósság-mérőszámokra nehezedő, lefelé mutató kockázatokat tükrözi, valamint azt a kockázatot, hogy a magyar gazdaság teljesítménye a Moody's által jelenleg vártnál gyengébbnek bizonyul – fogalmaz a hitelminősítő helyzetértékelése.

A Moody's hangsúlyozza, hogy az új kormány szűk határidők szorításában dolgozik az EU-finanszírozások felszabadításán.

A hitelminősítő kiemeli azt is, hogy a negatív kilátás valószínűtlenné teszi a magyar államadós-besorolás közeljövőbeni javítását.

A cég ugyanakkor közölte, hogy valószínűleg stabilra javítja a magyar osztályzat kilátását, ha jelentősen és tartósan javulnak Magyarország és az EU kapcsolatai.

(MTI)

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
Makro / Külgazdaság A nap képe: Magyar Péter Ruff Bálintnak ajándékozta a Nemzeti Hitvallást
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 20:21
A kormány döntött az úgynevezett Nemzeti Hitvallás közintézményekből való eltávolításáról. Magyar Péter a kormányszóvivőin masírozott ki a Miniszterlenökségben lévő példánnyal. 
Makro / Külgazdaság Hol lehet elbújni külföldön a felelősségrevonás elől magyar állampolgárként?
Litván Dániel | 2026. június 11. 18:46
Van olyan hely a világon, ahol semmitől sem tartva élvezhetné az életét az, akit a magyar hatóságok mondjuk az előző kormányzat alatt elkövetett dolgok miatt haza akarnak hozni? Lattmann Tamást kérdeztük kiadatási egyezményekről, a vagyonvisszaszerzés lehetőségeiről, vagy éppen esetleges diplomáciai mentességekről.
Makro / Külgazdaság Fájhat Trump feje, brutálisan drágul a benzin az USA-ban
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 17:31
Rossz hírek jöttek a gazdaságból: több hónapos csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, miközben az üzemanyag 23,4 százalékkal drágult. 
Makro / Külgazdaság Mohácsi Duna-híd műszaki tartamának teljes átvizsgálása
Sipos Ildikó | 2026. június 11. 16:05
A mohácsi Duna-híd beruházásának átvizsgálására és a teljes műszaki tartalmának áttekintésére kérte a kormány közlekedési és beruházási minisztert.
Makro / Külgazdaság Az EKB a kamatemelésről: inflációs nyomást okoz a közel-keleti háború
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:51
Az euróövezet központi bankja szeretne olyan monetáris politikát folytatni, ami biztosítja a 2 százalékos inflációt középtávon.
Makro / Külgazdaság Egész nyáron ülésezni fog a parlament – jelentette ki Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 15:05
Ezúttal kétórás volt a Kormányszóvivői tájékoztató, melyen Magyar Péter miniszterelnök is részt vett. A vagyonadóról is beszélt. 
Makro / Külgazdaság Emelésről döntött az EKB
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 14:44
Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén 25 bázisponttal emelte a három irányadó eurókamat szintjén, összhangban a piaci várakozásokkal.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG